Csatlós Györgyné közgazdász, logisztikai menedzser
Pályafutásomat az egészségügyi ellátó rendszer aktív területén kezdtem. Az ápolói munkakör betöltése során nagyon kíváncsi voltam arra is, hogy milyen munka folyik a műtőkben. Így újabb kihívásokat keresve - a műtősasszisztensi végzettség megszerzése mellett- huzamosabb ideig a traumatológiai műtőben dolgoztam. Mindig vágytam arra, hogy tanuljak, fejlődjek, belekezdtem a diplomás ápolói képzésbe, amelyet sikeresen megszereztem, közben megszülettek a gyermekeim, így a velük otthon töltött időszakot is aktívan kihasználva töltöttem. A munkahelyemen az egészségügyi ellátó rendszerben bekövetkezett változások miatt a műtői humánerőforrás-igény áttekintésre került és lehetőséget kaptam arra vonatkozóan, hogy az intézményen belül olyan gazdasági területre kerüljek át, ahol nagy szükség volt a részletes szakmai anyagismeretre.
A változtatás nagy döntés elé állított, mert a hivatástudat, a szakma iránti szeretet nagyon nagy volt bennem, és mai napig is azt mondhatom, hogy „a szívem a műtőben maradt”. De meghoztam a döntést, hogy elvállalom az anyaggazdálkodási osztályvezetői pozíciót. Közben rá kellett jönnöm, hogy további tanulásra van szükségem annak érdekében, hogy az új feladataimat a szakmai érvek mellett gazdasági szempontból is maximálisan jól tudjam ellátni. Így lettem közgazdász vállalkozás-projektmenedzsment szakirányon.
Azóta is ugyanabban a kórházban dolgozom és nagyon örülök, hogy szakmai és gazdasági képesítéssel is rendelkezem, mert véleményem szerint a mai időszakban egyre nagyobb szükség van az úgynevezett „hídemberekre” annak érdekében, hogy a szakmai elvárások és a gazdálkodással kapcsolatos érdekek egyaránt érvényesülni tudjanak, és mindenki számára megfelelő megoldás születhessen egy-egy beszerzési döntés kialakításánál.
Munkámat a mai napig nagy kedvvel és szeretettel látom el, örülök, hogy ebben a szektorban dolgozhatom. A feladatellátásom során a logisztika területével kerültem szorosabb kapcsolatba, így a mesterképzést is ebbe az irányba végeztem, Logisztikai menedzser lettem.
A napi munkám során a gyakorlatban használom a tanulmányaim során megszerzett ismereteket, és folyamatosan törekszem a szakmai ismeretek szinten tartására, további fejlődésre.
Aktív pihenésként a napi feladat-ellátás után a logisztikai területhez kapcsolódó oktatásban veszek részt, amit nagyon fontosnak tartok azért, hogy megfelelő tudással rendelkező hallgatók kerüljenek ki az iskolapadból és a munkáltatói oldalon a logisztikai területen jól képzett munkavállalókként jelenjenek meg. Bízom abban, hogy sikerül felkelteni a hallgatók érdeklődését a logisztika iránt, és átadni számukra ennek a szakmának a szépségét is.
Természetesen a napi feladatellátás és az oktatás mellet a legfontosabb feltöltődést a családom biztosítja számomra, a természetjárás, valamint a házi kedvenc állatokkal való törődés. Pályafutásomról röviden ennyit szeretnék elmondani, és nagyon büszke vagyok arra, hogy az egészségügy iránti szakmaszeretet egyik gyermekemnek sikerült átadni, követ a hivatásomban, és a szülői példát látva testvérével együtt folyamatosan tanulnak.
Hamarosan induló tanfolyamok:
- Web és kiadvány designer (2024-10-16)
- Web és kiadvány designer (2024-10-17)
- Egyszeres könyvvitel a gyakorlatban (2024-10-25)
- Munkaerő-gazdálkodási és társadalombiztosítási ügyintéző (2024-10-26)
- Társadalombiztosítási és bérügyintéző munkatárs (2024-10-26)
- Munkaerő-gazdálkodási és társadalombiztosítási ügyintéző (2024-10-29)
- Társadalombiztosítási és bérügyintéző munkatárs (2024-10-29)
- Munkaerő-gazdálkodási és társadalombiztosítási ügyintéző (2024-10-30)
- Társadalombiztosítási és bérügyintéző munkatárs (2024-10-30)
Kreditpontok 2024.
Tudásháló
Karrier
Tanulás, karrier, munkajog
Továbbiak...
Összes blogbejegyzés...