Kovács úr (egyfolytában) a sarkára áll – válságkezelés és számvitel (6.)
Ha éppen nincs is általános válság, a vállalkozások akkor is kerülhetnek mélypontra: például, váratlanul és látszólag ok nélkül(?) csökken a termékeik iránti kereslet. A vállalkozónak érdemes feltennie magának a kérdést: megvenném én a cégem termékeit „ennyiért”?
Kovács úr már a nyár végén feladta annak számolását, hányszor bánta már meg, hogy elfogadta az örökölt üzletrészt a Menő Cuccok Kft-ben. Érthetetlen, hogy Ernő bácsi keze alatt miért nem ment már a vállalkozás csődbe, hiszen amit Adél eddig kiderített… Katasztrófa, sőt: katasztrófa-tenger! Ehhez képest a saját cége egy csoda, egy iskolapélda. Igaz –vallotta be magának Kovács úr – azt sokkal inkább Lajos irányítja (elvégre ő az ügyvezető), mint ő maga, a tulajdonos.
Ráadásul most kapta meg Adéltól a legfrissebb forgalmi adatokat: a Menő Cuccok Kft eddigi „sztártermékének” eladása drámaian visszaesett. Nem folyamatosan, bizonyos idő alatt csökkent, hirtelen zuhant, úgy tűnik, minden előzmény nélkül.
Kovács úr azon tűnődött, nyugtatót vegyen-e be, vagy gurítson le egy konyakot. Minden gyógyszer méreg – figyelmeztette magát –, ezért inkább az ital mellett döntött, legfontosabb az egészség. Még a pohárral a kezében vett néhány mély lélegzetet, majd megkereste a telefonján Adél számát.
Értékelemzés: Kedves Tulajdonos, Ön megvásárolná a cége termékeit „ennyiért”?
A fenti kérdésre – ami egyebekben az értékelemzés alapja is – minden érintettnek legalább önmaga számára meg kell adnia a választ. Az értékelemzés szemléletmód, és egyben döntés-előkészítő eljárás is.
Lényege az, hogy nemcsak a lehető legolcsóbbat, vagy a lehető legjobbat – terméket, megoldást, stb. – kell megkeresni, hanem e pozitívumokat együtt, egymáshoz való viszonyukban kell vizsgálni.
Ez egy vállalkozás számára azt jelenti, hogy a termékei, szolgáltatásai felhasználói számára nyújtott hasznosságot, a teljesítményt, valamint az erőforrás felhasználást együttesen, összhatásukban kell elemezni.
Fontos figyelembe venni, hogy a költségek optimalizálása nem azonos feladat a költségek csökkentésével – legalábbis nem öncélúan és mindenáron. Ugyanis ma már nem csupán az ár, vagy csak a minőség a döntő, hanem az érték, azaz a minőség és az ár együtt!
Az értékelemzés tehát egy olyan vizsgálati módszer, amely abból indul ki, hogy az emberek – és így természetesen a cég meglévő és lehetséges megrendelői – minden döntésüknél egy időpillanatban mérlegelik az elérhető előnyt (minőséget) és az érte hozott áldozatot (költséget).
Azaz a tervező mindig a vevő, fogyasztó, felhasználó, a szolgáltatást igénybevevő igényéből indul ki, és ennek során
- meghatározza az igény-kielégítés szempontjából a szükséges teljesítő - képességet, feladatokat, funkciókat,
- vizsgálja, hogy a funkciók milyen tulajdonságokkal, paraméterekkel, illetve költségekkel teljesíthetők,
- keresi, hogy ezeket a funkciókat milyen alternatív megoldásokkal lehet a legkisebb költséggel teljesíteni.
Ennek során számos feladatot kell elvégezni: ezeket az alábbiakban csak felsorolom, de bővebben a funkcióköltségek vizsgálatára térek ki.
Ez a tartalom Prémium Tagsághoz kötött
Az előfizetés aktiválása után korlátlanul hozzáférhetsz az összes prémium tartalomhoz, mindössze havi 5 700 Ft-ért.
- 20 kreditpont/év
- Hozzáférés adózás videótárhoz (200+ videó)
- Hozzáférés számvitel videótárhoz (400+ videó)
- Hozzáférés Tb és bér videótárhoz (100+ videó)
- Teljeskörű hozzáférés a Pallas Tudásháló szakmai tartalmaihoz (10+ szakmai tartalom/hó)
- Hozzáférés online kiadványainkhoz (9 db 2026-os szakmai kiadvány)
A Prémium Tagság minimum 4 hónapon át fizetendő, utána bármikor lemondható.