Dr. Kovács Ervin ügyvéd, jogász
Jogász vagyok, és huszonhat éve ügyvéd. A jog mindig is izgatott, mint hivatás, különösen mióta az ügyvédi hivatást gyakorolhatom, képviselhetem az ügyfeleim jogos igényeit. Ugyanakkor közel negyven éve tanítok. A jogi ismeretterjesztés, előadások tartása az egyik szenvedélyem.
A legjobban a munkámban a szakmában való elmélyülés mellett, a jog izgalmas világát, és az emberekkel való kapcsolattartást szeretem.
Jelenleg éppen a tanítás az ügyvédi munkám mellett a legfontosabb, ha pedig a tanítást is részben munkának veszem, akkor a család köti le a legtöbb időmet, és az olvasás.
Az ügyvédi munkában a szakmai, és ügyféli elismerés okoz a legnagyobb örömöt számomra.
Az oktatói munkában arra vagyok a legbüszkébb, hogy mindent igyekszem elkövetni, hogy minél többet adjak át a hallgatóknak, és arra, hogy ha jóval később, a tanfolyamok befejezése után találkozom volt hallgatóimmal, az mindig kölcsönös jó érzéssel tölt el minket.
Leginkább most az oktatói munkából idézek élményt. Egyik élményem az volt, amikor egy hallgató a második óra után odajött, hogy annyira érdekes volt, amit az első órán az Európai Unióról mondtam, hogy azóta is erről beszélgetnek otthon a férjével.
2009. szeptembere óta tanítok a Pallas 70-ben.
A legnagyobb nehézséget a tanításban talán a tananyag terjedelme, és kötöttsége okozza. A hallgatókat egyértelműen a társasági jog érdekli leginkább.
Szabadidőmben sokat olvasok, legutóbb Robert Musiltól olvastam a Tulajdonságok nélküli ember című könyvet, ezt akár ajánlhatom is bárkinek elolvasásra, mivel a világirodalom egyik legnagyszerűbb alkotása.
Hamarosan induló tanfolyamok:
- Web és kiadvány designer (2024-10-16)
- Web és kiadvány designer (2024-10-17)
- Egyszeres könyvvitel a gyakorlatban (2024-10-25)
- Munkaerő-gazdálkodási és társadalombiztosítási ügyintéző (2024-10-26)
- Társadalombiztosítási és bérügyintéző munkatárs (2024-10-26)
- Munkaerő-gazdálkodási és társadalombiztosítási ügyintéző (2024-10-29)
- Társadalombiztosítási és bérügyintéző munkatárs (2024-10-29)
- Munkaerő-gazdálkodási és társadalombiztosítási ügyintéző (2024-10-30)
- Társadalombiztosítási és bérügyintéző munkatárs (2024-10-30)
Kreditpontok 2024.
Tudásháló
Karrier
Tanulás, karrier, munkajog
Továbbiak...
Összes blogbejegyzés...