2021-05-11

Az online és az E-képzések előnyei

Ugyan az oktatásra mindig is szükség volt és szükség lesz, a modern kor elvárásai bizony komoly kérdéseket is felvetnek az aktuális képzési formákkal, a tanulók életminőségével kapcsolatban. Most azt a kérdéskört járjuk körül, hogy vajon mely rendszerek segíthetik elő a tanulást, a sikeres munkavégzést, elhelyezkedést. Akár az aktuális járványhelyzet szülte lassacskán már megszokottá váló helyzetre, de a 21. század vívmányaira és a "Z " generációsok és fiatalabbak előmenetelét is vizsgáljuk, minden bizonnyal változások szükségeltetnek a hagyományos rendszerek működésében.

A Pallas70-nél már korábban bevezetett E-képzési rendszerről beszélünk legtöbbet, hiszen talán ez áll leginkább összeköttetésben ezzel a kérdéskörrel. Az is kiderül, hogy aktuálisan mely szakok, szakirányok lehetnek befutók a különböző életkorú, különböző személyiségű hallgatóink választásaikor. Egy-két támpontot is adunk azok számára, akik még bizonytalanok, hogy tudás iránti vágyukat miképpen elégíthetnék ki 2021-ben.


A gyorsaság létkérdéssé vált

Az "X" generációsokhoz képest az "Y " és "Z" generációk olyan robbanásszerűen gyorsultak fel, mely a mostani negyvenesek, ötvenesek számára szinte felfoghatatlan. Ugyanakkor szerencsére akadnak olyan kivételek minden korcsoportban, akik kifejezetten jól megtalálják a közös hangot az egy-két generációval távolabb elhelyezkedőkkel. Ez nagyon fontos, hiszen egyre inkább a szétszakadás felé tart a világ kommunikációja mind a személyes kapcsolatok hiánya, mind a világhálón eltöltött idő addiktív jellege és befolyása miatt.

Az, hogy a hagyományos iskolapadot unalmasnak, vagy feleslegesnek ítélik meg a diákok, nem újkeletű dolog, 8-10 éve egyre többen vannak azok, akik a szülői házban élnek és sem a munka, sem a tanulás irányába nem képesek továbblépni egy önálló élet felé. Az életkezdés, a gyermeki szerep elhagyása, az önálló egzisztencia, különösen a vagyonépítés, ezzel összefüggésbe hozhatóan a saját otthon, vagy a családalapítás hagyományos lépései is kitolódnak. Éppen ezért a továbbtanulás szükségessége, vagy az önképzés, önismeret mélyebb dimenziói is gyakori, hogy csak harminc-negyven éves korban kezdenek körvonalazódni. Ilyenkor nem csak szorongással, de kapkodással és a világban amúgy is észrevehető sebességgel is számolniuk kell az érintetteknek.


Az online világ és a valóságos világ döntési rendszere

Nem csak az online térben, de az erre felépített valós világban is egyre gyorsabban és türelmetlenül követelünk magunknak olyan megerősítéseket, jutalmakat, kritikát, bizonyosságot, amit korábban el sem tudunk képzelni. Néhány másodperccel lassabb oldalakat meg sem nyitunk az interneten, pár másodperces videókkal szórakoztatjuk magunkat, miközben órákat töltünk letehetetlen játékokkal és social media felületekkel.

Ezt megértve és nem elítélve, csupán tudomásul véve könnyen eljuthatunk arra a következtetésre, hogy bizony a többszázéves iskolarendszerben nehéz sors vár ezekre a gyerekekre, fiatal és idősebb felnőttekre is. Minél gyorsabban és hatékonyabban szeretnénk működni, miközben ennek elérésén dolgozunk a legkevesebb időt, figyelmünket ezerfelé szórva és gyakran elhanyagolva.


Van, amire muszáj időt szánni, ha jót akarsz magadnak!

Szükségszerű lenne azonban, hogy mindenki elegendő időt szánjon arra, hogy valamelyest átgondolja, mit is szeretne igazán. Ez először rendkívül rémisztőnek tűnhet, különösen, ha hosszú évek óta halogatjuk a szembenézést a frusztrációinkkal és a valós igényeinkkel. Ha pénzkereseti lehetőségről, karrierről, személyes környezetről van szó, sok szempontból fontos lehet a képzés az oktatás. Érdemes tehát mélyen elgondolkodni azon, hogy valójában milyen szerepkörben, milyen tudással, tapasztalattal képzeljük el magunkat szívesen.


Az e-képzés lehetséges előnyei

Ha a fentieket összefoglalva meg kéne fogalmazni az E-képzés legfontosabb előnyeit, akkor a következőket mondhatjuk. Gyorsabb és jóval testhezállóbb megoldás azoknak, akik az online munkavégzést, tanulást, információcserét részesítik előnyben. Sokkalta rugalmasabb és szabadabban alakítható, mint a hagyományos képzések. Emellett pedig rendelkezik mindazzal a gyakorlatias és szakmai tudással, amit a Pallasnál előtérbe helyezünk.

Ha találsz kedvedre valót, érdeklődj, vagy jelentkezz az oldalunkon!



Hamarosan induló tanfolyamok:

Kreditpontok 2021.

Tudásháló

  • Számvitel, adózás, tb hírek

Karrier

  • Tanulás, karrier, munkajog

Továbbiak...

Összes blogbejegyzés...

Partnerek