Elfogadott módosítások a szociális hozzájárulási adóban és az egészségügyi hozzájárulásban
Szerző: Dr. Radics Zsuzsanna
A végzettségem közgazdasági szakokleveles jogász és egészségügyi menedzser. Dolgoztam mind magán-, mind közszférában. CO-NEXUS Gazdálkodási és Pénzügyi Tanácsadó Részvénytársaságnál kezdtem a munkámat, mint jogi előadó. Később a Pénzügyminisztériumban Nonprofit Osztály osztályvezetője voltam, majd a járulék szabályozás területén szakmai tanácsadóként dolgoztam. Rövid ideig voltam a PricewaterhouseCoopers Kft. munkatársa, majd az Országos Egészségbiztosítási Pénztár Jogi Főosztályát vezettem. 2011. óta megbízásokban, illetve vállalkozóként dolgozom. 2014. januárjától tanítok a Pallas-ban.
Elfogadott módosítások a szociális hozzájárulási adóban és az egészségügyi hozzájárulásban
2017. június 13-án elfogadta a Parlament „az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról” szóló törvényt, amely többek között tartalmazza a szociális hozzájárulási adóra és az egészségügyi hozzájárulásra vonatkozó módosításokat is. Az alábbiakban összefoglalva bemutatom a fenti két közteherfizetés megszavazott módosításait.
1.)Szociális hozzájárulási adó módosításai
Szociális hozzájárulási adó módosításai – kisebb pontosításokon túl - a tanulói-, hallgatói jogviszonnyal kapcsolatos pontosításokat és kiegészítéseket tartalmazzák.
A hatályos szabály alapján az egyszerűsített vállalkozói adó alanyának minősülő egyéni vállalkozó saját maga után terhelő szociális hozzájárulási adó alapja az egyszerűsített vállalkozói adó alapjának 4 százaléka, ha legalább heti 36 órás foglalkoztatással járó munkaviszonyban áll vagy közép- vagy felsőfokú oktatási intézményben nappali rendszerű oktatás keretében folytat tanulmányokat.
Az elfogadott törvény a fenti szabályban pontosítja és kiegészíti a közép- vagy felsőfokú oktatási intézmény fogalmát. Az elfogadott törvény alapján a szociális hozzájárulási adó alapja az egyszerűsített vállalkozói adó alapjának 4 százaléka, ha a tanuló a nemzeti köznevelésről szóló törvény, valamint a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény szerinti közép- vagy felsőfokú oktatási intézményében illetve az Európai Gazdasági Térség tagállamában vagy Svájcban közép- vagy felsőoktatási intézményében tanul nappali rendszerű oktatás keretében.
Ugyancsak a tanulóra vonatkozik az a hatályos szabály, hogy a vállalkozó mentesül a szociális hozzájárulási adótörvényben meghatározott minimális alap (azaz a minimálbér/garantált bér 112,5 százaléka) utáni fizetési kötelezettség alól, ha a tag vagy az egyéni vállalkozó közép- vagy felsőfokú oktatási intézményben nappali rendszerű oktatás keretében tanulmányokat folytat. Az elfogadott módosítás – a fentiekhez hasonlóan - ezt a szabályt is kibővíti, mely szerint a szociális hozzájárulási adótörvényben meghatározott minimális alap utáni fizetési kötelezettség nem áll fenn, ha a tag vagy az egyéni vállalkozó a nemzeti köznevelésről szóló törvény, valamint a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény szerinti közép- vagy felsőfokú oktatási intézményben, az Európai Gazdasági Térség tagállamában vagy Svájcban közép- vagy felsőoktatási intézményben nappali rendszerű oktatás keretében folytat tanulmányokat.
Érdekesség, hogy a törvény rögzíti, hogy a fenti, kiegészített szabályt 2011. november 26-ától visszamenőlegesen lehetne alkalmazni.
Megjegyzés: Az Európai Gazdasági Térség tagállamában vagy Svájcban közép vagy felsőoktatási intézményben nappali rendszerű oktatás keretében folytatott tanulmányokat az alábbiak szerint kell igazolni:
- külföldi felsőoktatási intézmény esetében olyan munkanapokon végzett felsőoktatási tevékenység igazolása szükséges, ahol a tanulmányi követelmények teljesítéséhez oktatói személyes közreműködést igénylő foglalkozások (előadás, szeminárium, gyakorlat, konzultáció) szükségesek,
- külföldi köznevelési intézmény esetében olyan munkanapokon végzett iskolarendszerű köznevelési tevékenység igazolása szükséges, ahol a tanulmányi követelmények teljesítéséhez pedagógus, szakképzés esetén pedagógus és gyakorlati oktató személyes közreműködését igénylő foglalkozások (tanítási óra, szakmai gyakorlat) szükségesek.
A szociális hozzájárulási adó módosítása kapcsán végezetül meg kell említeni, hogy az elfogadott törvény alapján, az alábbi – passzív időszakra vonatkozó - szabályt az adózás rendje szerinti elévülési időn belül szintén visszamenőlegesen lehet alkalmazni: „A tanulói, hallgatói jogviszony szünetelésének időtartama alatt azt az időtartamot kell érteni, amíg a tanulói, hallgatói jogviszony szünetel, valamint a szünetelést közvetlenül követő 3 hónapot.”
A fenti szociális hozzájárulási adó módosításai a kihirdetést követő napon lépnek hatályba.
2.)Az egészségügyi hozzájárulás módosításai
Az egészségügyi hozzájárulás kapcsán három módosítás (kiegészítés) került elfogadásra. Az érdekesség az, hogy mind a három módosítás más-más időben lép hatályba.
A hatályos szabály alapján korlátozott mértékig, 14 százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulást kell fizetni, ha az ingatlan bérbeadásából származó jövedelem az egymillió forintot meghaladja. Erről a jövedelemről a magánszemély nyilatkoznia kell a kifizető felé. Az elfogadott törvény alapján azonban 2018. január 1-jétől megszűnik az ingatlan bérbeadásából származó jövedelem utáni 14 százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség.
További módosítás az egészségügyi hozzájárulás mértékének változásához kapcsolódik. Tavaly még 27 százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás – a szociális hozzájárulási adó csökkenéséhez igazodva – idén 22 százalékra csökkent, ami a tavaly elfogadott 2016. évi CLXXXII. törvény alapján jövőre már csak 20 százalék lesz. Többek között ehhez a változáshoz is kapcsolódik az a módosítás, amely rögzíti, hogy az egészségügyi hozzájárulás mértékének változása esetén a hozzájárulás fizetésére kötelezett a megváltozott hozzájárulást arra a hónapra, adóévre vonatkozóan bevallott jövedelmekre alkalmazza először, amely hónapban, adóévben a megváltozott egészségügyi hozzájárulás mértéke hatályba lép. Ez a módosítás a törvény kihirdetését követő 30. napon fog hatályba lépni.
2017. július 1-jétől lesz hatályos a közérdekű nyugdíjas szövetkezetekre vonatkozó módosítás. Az elmúlt időszakban, a médiumokban többször is hallhattunk a nyugdíjasok foglalkoztatása kapcsán az ún. közérdekű nyugdíjas szövetkezetről. Az egészségügyi hozzájárulásról szóló törvénybe is bekerült ez a szövetkezet típus, melynek keretében a törvény rögzíti, hogy „mentes a százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás alól az a jövedelem, amelyet a közérdekű nyugdíjas szövetkezet öregségi nyugdíjban részesülő tagja a szövetkezet tevékenységében kifejtett személyes közreműködésének ellenértékeként a közérdekű nyugdíjas szövetkezettől szerzett.”
Legfrissebb
- 2024. december 15. Megússza az „új” adót, aki gyorsan intézkedik
- 2024. december 15. Lépett az Agárminisztérium
- 2024. december 04. Számvitel 2025 – önköltségszámítás
- 2024. december 03. Számvitel 2025 – a könyvvizsgálat és a beszámolók megemelt értékhatárai
- 2024. december 03. 2024. őszén kihirdetett társadalombiztosítási-, és munkajogi szabályok