Még szebb a SZÉP-kártya – a NAV frissítette a juttatásról szóló tájékoztatóját

Sinka Júlia

Szerző: Sinka Júlia

Végzettség: Közgazdász, mérlegképes könyvelő, adótanácsadó, okleveles adószakértő (nemzetközi adózás és áfa)

Szakterület: Kis- és középvállalkozások számviteli és adózási kérdései

Ma (2023. szeptember 18-án) tette közzé honlapján az adóhatóság a SZÉP-kártya juttatás kedvező változásait összefoglaló, frissített tájékoztatóját. Ebben egyúttal eloszlatja a félreértéseket is, a párhuzamosan több munkaadóval is rendelkezők SZÉP-kártya juttatásával kapcsolatban.

 Mint ismeretes, 2023. augusztus 1-je és december 31-e között, a munkáltatók egyszeri alkalommal, az évi 450 ezer forint rekreációs kereten felül, legfeljebb 200 ezer forint támogatást adhatnak béren kívüli juttatásként a munkavállalók SZÉP-kártyájára.

Fontos, és kedvező szabály az, hogy ha a munkavállalónak az adott időszakban több munkáltatója is van, a 200 ezer forint támogatást minden munkáltatótól megkaphatja.

Hasonlóképpen előnyös a munkavállalók számára az az előírás, miszerint, ha a munkavállaló munkaviszonya nem áll fenn a teljes adóévben, a 200 ezer forint összegű juttatást nem kell a munkában töltött napokkal arányosítani, azaz az teljes összegben jár.

Ha pedig a munkavállaló egy új munkaviszonyt létesít, akkor az új munkáltató is utalhat a SZÉP-kártyájára 200 ezer forint összegben pluszjuttatást.

A munkáltatók pénzügyi szempontból is megtervezhetik a juttatás ütemezését, hiszen a 200 ezer forint támogatást több részletben is utalhatják a munkavállaló SZÉP-kártyájára.

Arra azonban oda kell figyelniük a kifizetőknek, hogy ne használják fel ezt a lehetőséget év végi jutalomként, vagy a bónuszok kifizetése helyett, mert ezzel elvész a juttatás kedvező adózásának lehetősége: a béren kívüli juttatásra, egyes meghatározott juttatásra vonatkozó kedvező szabályok ilyen esetben nem alkalmazhatók, a kifizetés munkaviszonyból származó jövedelemként lesz adóköteles

A SZÉP-kártyán levő teljes összeg 2023. augusztus 1. és 2023. december 31. között hideg élelmiszer vásárlására is felhasználható.

[A Széchenyi Pihenő Kártya felhasználásának veszélyhelyzetben történő eltérő alkalmazásáról szóló 237/2023. (VI. 19.) Korm. rendelet 1.§ (1)-(2) bekezdése;

a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 1. § (10) bekezdése.]

 A NAV tájékoztatója elérhető itt:

https://nav.gov.hu/ado/szja/A_SZEP-kartya-juttatas_kedvezo_valtozasai

 Emlékeztetöül: 2023. június 19-én jelent meg a SZÉP-kártya felhasználásának veszélyhelyzetben történő eltérő alkalmazásáról szóló 237/2023. (VI.19) kormányrendelet, amely megemelte a kedvező feltételekkel adható SZÉP-kártya-támogatás mértékét, és kibővítette a kártyán lévő összeg felhasználási lehetőségét a hideg élelmiszerek körével.

(A kibővült felhasználási lehetőség nemcsak az egyszeri támogatásra, hanem a kártyán lévő teljes összegre is vonatkozik.)

Fontos ismét hangsúlyozni, hogy e változások nem véglegesek, 2023. december 31. napjáig lesznek érvényben.

A támogatásnak a megemelt éves rekreációs keretösszeget meghaladó része egyes meghatározott juttatásnak minősül: ennek adóterhét (33,04 %) a juttatás hónapja kötelezettségeként kell megállapítani, bevallani és megfizetni.

A SZÉP-kártyára utalt támogatás kizárólag a munkavállaló és társkártyával rendelkező közeli hozzátartozója által történő vásárlásokra használható fel, készpénzre nem váltható át.

 Mint ismeretes idén január 9-től megszűntek a Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP-kártya) alszámlái, a korábbi három zsebből csak az egyik maradt meg. Azaz kártyakibocsátótól függetlenül mindenkinél egységesen a szálláshely zseb maradt meg, a szállás alszámla a SZÉP-kártya egyedüli számlájaként működik tovább.

 Azok számára, akik az idei év végéig még „őszölni” vagy „telelni” utaznak a juttatás felhasználásával, fontos tudniuk, hogy a szálláshely zseb számlaszáma minden munkavállalónál változatlan maradt, tehát nincs/ nem volt szükség új számla nyitása.

 Az eddigi SZÉP-kártya alszámlák értékhatáraira vonatkozó előírások – a 200 ezer forintos plussz juttatást érintő, fentebb bemutatott szabályok figyelembevételével – változatlanok abban, hogy az adókötelezettség csak a rekreációs keretösszeghez igazodik: a „túllépés” egyes meghatározott juttatásként adózik. Annyiban könnyebb a kifizetők helyzete, hogy ezentúl nem kell zsebenként figyelniük a kereteket.

 Lényeges, hogy a SZÉP-kártyás szerződéskötéskor a kártyakibocsátók minden munkavállalónak automatikusan három – zsebenként egy – számlát nyitottak, azaz minden kártyabirtokos munkavállaló rendelkezik szálláshely számlaszámmal is.

Ha a munkáltató korábban már bekérte a szerződést, vagy a három számlaszámot a munkavállalójától, akkor az érintett rendelkezik a szálláshely számlaszámával is.

Ettől függetlenül, célszerű az utazás előtt álló munkavállalóknak a SZÉP-kártya szerződésükön, vagy a kártyakibocsátó bankjuk portálján ellenőrizniük a szálláshely számlaszámaikat, ha eddig még nem tették.