Messze még a május! Vagy mégsem? (1.)

A társasági adóbevallás benyújtásának határideje május végén van, de a társasági adóalap megállapítása számos feladatot ad, így érdemes már most nekilátni az ehhez kapcsolódó teendőknek.

Az adóhatóság közzétette a 2018. évi társasági adóbevallás (1829) nyomtatványtervezetét – ez 2019. január 8. óta elérhető a honlapjukon (http://www.nav.gov.hu/nav/letoltesek_egyeb/nyomtatvanytervezetek/1829_bevallas_tervezet.html?query=%22+bevall%C3%A1s+tervezet%22).
Érdemes már hónapokkal a bevallás határidejét megelőzően is tanulmányozni - a tervezetként is - 54 lapot számláló nyomtatványt, amely most is (az aktuális évszámra frissítve) a „Bevallás és 1829-A adatszolgáltatás” főcímet viseli.
Bevallást, adatszolgáltatást a – nyilván egyértelműen a tárgykörébe tartozó – társasági adón túl továbbra is az energiaellátók jövedelemadójáról, a hitelintézetek különadójáról, az innovációs járulékról, illetve a szakképzési hozzájárulásról kell az érintetteknek teljesíteniük.
A beszámolójukat az IFRS-ek szerint összeállítók számára most sem lesz fáklyás menet a bevallás kitöltése, egy tucatnyi oldala (szó szerint) a bevallásnak csak velük foglalkozik, de ezt már bizonyára megszokták: egyrészt így volt ez tavaly is, és egyébként a külföldi anyavállalat sem bánik kesztyűs kézzel a magyarországi könyvelőivel. Jelent számukra némi vigaszt, hogy a társasági adó bevallás kitöltése úgy általában a „nem semmi” kategóriába tartozik az egyébként edzett könyvelők számára is.

A pályakezdő, zöldfülű kollégák gondolhatják, hogy a pontos könyvelés, a főkönyvi adatok elégségesek egy ilyen bevallás kitöltéséhez, de sajnos tévednek: számos nyilvántartás is alapkellék ehhez.
Az már csak hab a tortán, hogy bizonyos iratok hiányában a cég csak futhat a pénze után – lecsúszhat kedvezményekről és ráadásként számolhat az adóalapot szépen hizlaló tételekkel is.
Persze már magának az adóalapnak a megállapítása sem egyszerű! Természetesen, az most is érvényes, hogy a kiindulópont a számviteli törvény szerinti, adózás előtti eredmény, de ezt az adótörvény jó néhány korrekciós tétellel „átformálja”.
Legalább egy adóalapot növelő és csökkentő jogcím szinte minden társaságnál előfordul: a számviteli törvény szerint elszámolt és az adótörvény szerint megállapított értékcsökkenési leírás növeli, illetve csökkenti az adóalapot.
A társasági adóbevallásban egyébként nem csak az adóalapot módosító tételként jelenik meg az értékcsökkenési leírás, de a mérleghez kapcsolódóan - tájékoztató adatként – az értékcsökkenési leírást megalapozó immateriális javak és tárgyi eszközök bekerülési értékéről, mérlegfordulónapon nyilvántartott nettó értékéről, valamint fő csoportjaik szerinti bontásban az értékcsökkenés számviteli törvény és társasági adótörvény szerinti összegéről is információt kell adni.

Mindezekhez pontos tárgyi eszköz analitikákra van szükség! Ne feledjük, önmagában az nem tesz támadhatatlanul pontossá egy nyilvántartást sem, hogy azt számítógéppel vezetik! A naprakész tárgyi eszköz nyilvántartás tehát fontos, és vezetése összetettebb feladat, mint azt elsőre gondolnánk.
Kevés olyan vállalkozás van, ahol nincs mi után amortizációt számolni, és szerencsére egyre kevesebb az olyan társaság is, amely mindenáron a számvitelben is csak az adótörvény diktálta leírási kulcsokkal dolgozik. Arról, hogy ez miért „szerencse” később még lesz szó.
Visszatérve az adóalapot módosító jogcímekre, e körben a legfontosabbak a már említett értékcsökkenési leírások, a K+F költségek, a céltartalékok, fejlesztési tartalékok, bírságok, önellenőrzések hatásainak elkülönített nyilvántartásai.
Az adó összegének kiszámításakor is lehet szükség olyan adatokra, amelyek a főkönyvből közvetlenül nem szerezhetőek meg. Ezek kimunkálása is külön nyilvántartások vezetését igényli, ami egyben azt is jelenti, hogy a könyvelőnek többletfeladatokat is el kell végeznie.
E körben ne gondoljunk olyan adatigényre, amellyel csak az „igazán nagy” cégeknek kell megküzdeniük, a kis- és középvállalkozások is érintettek lehetnek. Így például ide sorolhatjuk a korábbi évek elhatárolt veszteségeinek kiszámítását, az alultőkésítési számítások elvégzését, a fejlesztési tartalék terhére beszerzett tárgyi eszközök értékcsökkenésének korrekcióit vagy a kapcsolt felek közötti ügyletek során alkalmazott transzferárak miatti helyesbítő tételeket.
Továbbá időben kell intézkedni azon nyilatkozatok beszerzéséről vagy szerződések megkötéséről, melyek valamely kedvezmény törvény által kötelezően előírt, adminisztratív feltételeit jelentik, mint például a közhasznú szervezeteknek vagy felsőoktatási intézményeknek adott támogatások vagy a nem adomány céljából adott támogatások esetében.
Nem szabad elfelejteni, hogy az adóbevallás benyújtásakor ezekkel a jogszabályban előírt nyilatkozatokkal már rendelkeznie kell az érintett vállalkozásnak, hiszen ezek hiányában - az akár 50%-os - támogatási kedvezmények nem vehetők igénybe.
Adott esetben nem csupán magától a kedvezménytől esik el a cég, hanem - a támogatás jellemzőitől függően - akár az adóalapját is meg kell növelnie.
Maradva az értékcsökkenés kérdésénél, fontos, a számviteli törvény úgy rendelkezik, hogy az immateriális javaknak és a tárgyi eszközöknek a hasznos élettartamuk végén várható maradványértékkel csökkentett beszerzési, illetve előállítási értékét azokra az évekre kell felosztani, amelyekben a vállalkozás azokat előreláthatóan használni fogja. (Azaz a tárgyi eszköz üzembe helyezése napjától, az állományból való kivezetése napjáig kell elszámolni az értékcsökkenési leírást.)
Ez a „könyvelőpalánták” számára is tételmondat, a gyakorlati munka során mégis hajlamosak vagyunk megfeledkezni róla!
A vállalkozások ugyanis – a rendelkezésre álló elszámolási módok közül - jellemzően a lineáris leírást részesítik előnyben. E módszer népszerűségének oka elsősorban a társasági adótörvényben rejlik.
A jelenleg hatályos társasági adóról és osztalékadóról szóló törvény szabályai szerint az értékcsökkenési leírást azokra a napokra arányosan kell meghatározni, amely napokon az eszköz állományban volt, és a törvény által megadott leírási kulcsokkal kell számolni.

A fentebb említett „maradványérték” fogalmát az adótörvény nem ismeri, így az eszköz bekerülési értéke az elszámolás alapja. Lényegében tehát egy lineáris leírási módról van szó, azzal a különbséggel, hogy nem kell/nem lehet az elszámolás alapját csökkenteni a maradványértékkel.
Figyelem: az adótörvényt teljes mértékben hidegen hagyja, hogy az adott eszközzel mi volt/lesz a vállalkozás tulajdonosainak célja/terve, mit gondolnak arról, hány éven át lesz az hasznos a cégük tevékenységében! A számviteli törvény előírásai pedig pontosan arra szolgálnának, hogy a tárgyi eszköz értéke annak megfelelően szerepeljen a költségek között – és az így előállított termékek, szolgáltatások árában -, ahogyan az hasznos élettartamának éveire felosztva valóban megjelenik. Gondoljunk az összemérés elvére is: ezt sérti meg a vállalkozás, amikor számviteli szempontból is az adótörvény előírásait követve állapítja meg az értékcsökkenési leírást!

Bár a számviteli törvény lényegesen nagyobb teret ad a kérdésben a vállalkozásnak, de az adóalappal szemben csak az adótörvény által elismert mértékben vehető figyelembe az amortizáció.
Ez azt is jelenti, hogy kizárólag az adótörvény leírási kulcsaival dolgozva egyrészt szembe megy a számviteli törvény hivatkozott elvével is, másrészt még így sem biztos, hogy bármit is megtakarít a papírmunkából a cég.
Ugyanis még a lineáris módszer választása esetén is kétféle nyilvántartást jelent önmagában a számviteli törvény szerinti maradványérték léte is: egy számviteli értékcsökkenési leírás és egy, az adóalappal szemben elszámolható érték rögzítését és figyelését, évről évre, amíg az eszköz értéke el nem éri a nullát (vagy a maradványértéket). Ráadásul – a választott számviteli módszer függvényében – vagy a számviteli értéke, vagy az adótörvény szerinti értéke lesz hamarabb nulla az adott eszköznek.
Egy közepes eszközállománnyal bíró cégnél is embert próbáló feladat ennek figyelése, még egy erre szolgáló szoftver mellett is.

Nem árt tehát már most átvizsgálni ezeket a nyilvántartásokat, nehogy később a társasági adóbevallás önellenőrzése – vagy ami még kellemetlenebb, megállapítással zárult adóhatósági ellenőrzés – legyen az időben fel nem tárt hiba következménye.
Ha a cég fejlesztési tartalékból szerezte be az adott eszközt, akkor még inkább feladja a leckét a számviteli és az adózási amortizáció nyomon követése.

Erről – és a cikkem elején már hivatkozott, adóalapot érintő tételekről – a folytatásban lesz szó.