Ezekre figyeljen oda a könyveléskor, ha nem akar hibás mérleget, adóbevallást beadni! (2. rész)

TÁRSASÁGI ADÓBEVALLÁS KONTRA FŐKÖNYV

Biztosan nem mondok semmi újat vagy meglepőt azzal – a könyvelőknek biztosan nem, de talán a cégtulajdonosoknak sem-, hogy a Tao. törvény a könyvelés (számviteli törvény) szerinti adóalapot számos csökkentő és növelő tétellel módosítja.

A tárgyi eszközök számviteli törvény, illetve társasági adótörvény szerinti értékcsökkenési leírásával kapcsolatos módosító tételek pedig a mérlegképes könyvelői vizsgák mentő kérdései, erről a hallgatók „félálomban” is képesek minimum öt percet beszélni. És mégis!

Bizonyos típusú hibák e tárgykörben is újra és újra megjelennek a cégek könyvelésében… Ha ezt a könyvvizsgáló fedezi fel, akkor még nincs baj, de ha az adóhatóság – nos, ez utóbbi sokba kerülhet.

A számviteli értékcsökkenés és az adótörvény szerinti értékcsökkenés ugyanis nem ugyanaz - nem csak módszertanában, de a számviteli törvény alapelveit szem előtt tartó vállalkozóknál összegében sem. (Ennek megfelelően nem okos döntés számvitelileg is az adótörvény szerinti leírási kulcsokkal számolni.)

Ez egyrészt számvitelpolitikai döntés kérdése: fő szabályként a tárgyi eszköz bekerülési értékét azokra az évekre felosztva kell költségként elszámolni, amelyekben az eszközt a vállalkozás tevékenységéhez előreláthatólag használni fogják. Azaz a leírási kulcsot és az elszámolás ütemét a társaság tevékenysége, körülményei, tervei határozzák meg. Így például arra is lehetőség van, hogy az e címen elszámolt költségeket a vállalkozó az adott gép, berendezés éves teljesítményével arányosan, a termelési műszakok számának figyelembevételével határozza meg. Ráadásul a számviteli törvény ismeri az ún. maradványérték fogalmát is.

A társasági adótörvény ezzel szemben ez utóbbi kategóriát nem rögzíti, és diktált leírási kulcsokkal „dolgozik”. Ebből következően a számviteli törvény szerinti adóalap eltér az adótörvény szabályai szerint számítottól.

Az adóalap megállapításakor ugyanis növeli az adózás előtti eredményt az adóévben terv szerinti értékcsökkenési leírásként – ideértve az egy összegben elszámolt értékcsökkenési leírást is – elszámolt összeg, csökkenti az értékcsökkentési leírásként a Tao. törvény szerint az adóévre megállapított összeg.

Könyvvizsgálók szerint gyakori hiba, hogy az adóbevallásból a kétféle értékcsökkenési leírás miatti korrekció egész egyszerűen kimarad. Annál is inkább, mert külön nyilvántartást sem vezetnek a két törvény szerinti értékcsökkenésről. Pedig sok-sok tényező van/lehet hatással az egyik vagy akár mindkét törvény szerinti értékcsökkenés számítására!

Például a vállalkozások jellemzően – összhangban a számviteli törvény elveivel – a nagyobb értékű tárgyi eszközeikre, gépjárműveikre maradványértéket állapítanak meg. A számviteli törvény szerinti értékcsökkenési leírást a maradványértékkel csökkentett bekerülési értékre vetítve kell számítani, a várható hasznos élettartam figyelembevételével. Ezzel szemben az adótörvény – ahogy arra már utaltam - nem számol a maradványértékkel az értékcsökkenés megállapítása során.

Ez a gyakorlatban azt eredményezi, hogy a maradványértékkel érintett tárgyi eszközök számviteli törvény szerinti értékcsökkenése – ez növeli az adóalapot - mindig kisebb lesz a társasági adó törvény szerinti értékcsökkenésnél – ami csökkenti az adóalapot -, és így a tárgyi eszköz számviteli törvény szerinti könyv szerinti értéke meghaladja majd az adótörvény szerinti számított nyilvántartási értéket.

Egyebekben az eszköz hasznos élettartama és az értékcsökkenés számítása módszerének függvényében a számviteli értékcsökkenési leírás magasabb is lehet, mint az adótörvény szerinti, amely a különbözetnek megfelelő összegben növeli ténylegesen az adóalapot.

Azaz egy adott eszköznek a vállalkozás könyveiben történő nyilvántartásba vétele és az onnan való kikerülése közötti adóévekben, egyes adóévekre lebontva, az elszámolt adóalap növelő tételek meghaladják az adóalap csökkentőket, de ez fordítva is lehet.

Nagyon fontos, hogy ha a számviteli és az adózási értékcsökkenési leírás meg is egyezik egymással, akkor sem szabad kihagyni ezeket a társasági adóbevallás adóalapot növelő, illetve csökkentő tételei közül. Különben az adóhatósági ellenőrzés hibás bevallásnak minősítheti a bevallást – függetlenül attól, hogy az adóalap számítása végeredményét tekintve pontos, és ennek megfelelően az azt terhelő adó is helyesen szerepel benne -, és mulasztási bírságot szabhat ki.

FELÚJÍTÁS KONTRA KARBANTARTÁS, EREDMÉNYTARTALÉK

Arról a „dologról” – és itt szándékosan fogalmazok ilyen homályosan -, ami a cég gépeivel, ingatlanaival történt éppen, sokszor nem könnyű eldönteni, hogy felújításnak nevezhetjük-e vagy csupán karbantartásról van szó. A NAV viszont ellenőrzései során gondosan megvizsgálja, helyesen sorolta-e be a vállalkozás az adott gazdasági eseményt - ugyanis mást jelent az adóalapra nézve a karbantartás, és mást a felújítás!

A karbantartást ráfordításként számoljuk el, így a felmerülése évében csökkenti az adóalapot, míg a felújítást több év alatt, értékcsökkenési leírásként vesszük figyelembe az adóalappal szemben, így a költségek felmerülése adóévében - részben mindenképpen -  adózott pénzéből fedezheti ezt a cég.

A karbantartás sokszor „becsapós”, nehéz eldönteni, nem felújítás-e az a munka, amit elvégzett/végeztetett a vállalkozás. Főként, ha a karbantartás sokba került. Önmagában ez – különösen, ha azért volt „húzós” a számla, mert több év elmaradt karbantartási munkáit kellett egyszerre elvégeztetni – még nem jelenti azt, hogy felújítottuk az adott gépet, épületet.

Épületek esetében azt, hogy karbantartásról vagy felújításról van-e éppen szó, úgy dönthetjük el a legbiztosabban, ha feltesszük magunknak a kérdést: az elvégzett munkák csupán az épület állagát óvták meg, vagy többről – mondjuk korszerűsítésről – van szó.

Az állagmegóvás (és így a karbantartás) körébe tartozik például az épület festése, a tatarozás. Ezzel szemben, felújítás történt, ha például a teljes födémet vagy a vezetékhálózatot (más, nagyobb épületelemet) cserélték ki.

Vigyázat, itt csapdába is eshetünk! Ugyanis, ha az adott, „nagyobb épületelem” egészét nem cserélik ki, csak egy részét – mondjuk a tető felét, vagy csak a csőtörésben érintett vízvezetékrészt -, akkor kerüljön az bármilyen sokba is, „csak” karbantartás.

Az „állagmegóvás vagy több” dilemma mellett, azt is vegyük fontolóra, hogy az elvégzett munkának köszönhetően az épület egészének, vagy legalább egy részének a funkciója megváltozik-e vagy sem. Ha igen, akkor az már inkább felújítás, mintsem karbantartás. Természetesen a kérdés eldöntéséhez műszaki, építészeti ismeretek is szükségesek, a döntés felelősségét nem „elegáns” egyedül a könyvelőre hárítani.

Gépek esetében a „fődarab-csere vagy nem” kérdésre keressük a választ. Ha az adott gépnél valamelyik fődarab, a hozzá tartozó alkatrészek, tartozékok cseréje, pótlása történt, és ezzel egy egyébként már értékét és „képességeit” vesztett gép ismét üzemképessé vált, akkor a szóban forgó gépet felújította a cég. Viszont, ha a fődarabok cseréje után a gép maradt, ami volt, azaz nem változott meg a funkciója, nem nőtt meg sem az élettartama, sem a kapacitása, a gépen elvégzett munkálatok annak további zavartalan és biztonságos működését biztosítják, akkor karbantartásról van szó. Ide tartozik a gépek, berendezések időszakonkénti felülvizsgálata, az üzemzavar elhárítás, a megelőző karbantartás.

És: ha a cégen belül – mondjuk egyik üzemegységből a másikba, vagy csak az eredeti helyéhez képest arrébb - helyezünk át gépet, berendezést, és szállítási, alapozási, üzembe helyezési költség merül fel, akkor azokat a karbantartási költségek közt könyveljük el.

Javaslom, a vállalkozások készítsenek - számviteli politikájuk részeként - külön beruházási, felújítási, karbantartási szabályzatot. Ennek alapján könnyebb eldönteni a könyvelési munka során, hogy az adott számla karbantartás vagy felújítás költségeit igazolja.

A meglévő tárgyi eszközök felújításának költségei beletartoznak az érintett eszközök bekerülési értékébe. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a felújítást nem lehet külön tárgyi eszközként aktiválni, hanem értékével meg kell növelni az eredeti bekerülési értéket. (Más a helyzet a bérelt eszközön végzett felújítással.) A felújítással tehát változik az eszköz bekerülési értéke és hasznos élettartama is, ezért a számviteli törvény szerinti értékcsökkenési leírást az új tényezőkkel módosítani kell.

Vigyázat! Lehetséges - különösen egy viszonylag nagyobb összegű, ám a hasznos élettartamot kevésbé növelő felújításnál -, hogy az új számviteli értékcsökkenés meghaladja a társasági adótörvény szerinti maximumot.

A jelentősebb beruházást tervező vállalkozások a beruházást megelőző években általában élnek a fejlesztési tartalék (lekötött tartalék az eredménytartalék terhére) képzésének lehetőségével. Ezzel csökkentik az adózás előtti eredményüket. A beruházás üzembe helyezése után pedig – az Szt. vonatkozó előírásai szerint - elkezdik az értékcsökkenési leírás elszámolását a fejlesztési tartalék felhasználásával szerzett eszköz esetében is.

Ezzel nincs is baj, de gyakran elfeledkeznek arról, hogy a fejlesztési tartalék lényegében nem más, mint egy előrehozott - a társasági adótörvény szerinti – értékcsökkenési leírás. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy az adótörvény szerinti értékcsökkenést a fejlesztési tartalék összegéig már elszámoltnak kell tekinteni – méghozzá azon adóévet érintően, amelyre nézve a fejlesztési tartalék képzése történt.

Ez azzal jár, hogy az érintett eszköz hasznos élettartama alatt, a számviteli törvény szerint elszámolt értékcsökkenési leírással meg kell növelni a társasági adó alapját, míg ezzel párhuzamosan csökkentő tételként az adótörvény szerinti értékcsökkenés csak nagyon kis összegben vagy egyáltalán nem lesz elszámolható az adóalappal szemben.

Az is előfordul – a gazdasági helyzet szülte kényszerként akár -, hogy az átmenetileg felesleges, kihasználatlan tárgyi eszközeiket a cégek bérbe adják. A Tao. tv. megengedi, hogy a bérbe adott eszközökre a rájuk általánosan meghatározott leírási kulcsnál magasabbat vegyenek figyelembe a bérbeadók, és így nagyobb összeggel csökkentsék a társasági adó alapját. Ingatlanok esetében ez a megemelt kulcs 5 százalék, minden egyéb bérbe adott tárgyi eszköz után 30 százalék.

Ez egyben akár adótervezési eszköz is lehet a társaságok számára: a magasabb adózás előtti eredményből a bérbeadással nagyobb összeget tudnak lefaragni, mint a „sima” értékcsökkenési leírással.

Ne feledjük, a számviteli törvény szerint a terv szerinti értékcsökkenést a már rendeltetésszerűen használatba vett, üzembe helyezett immateriális javak, tárgyi eszközök után el kell számolni addig, amíg azokat rendeltetésüknek megfelelően használják! Azaz egy átmenetileg nem használt eszköz után is el kell számolni a terv szerinti értékcsökkenést, ha nem akarjuk átsorolni a készletek körébe – eladási szándékkal -, vagy feleslegesként le nem selejtezzük. Akkor pedig már jobb bérbe adni – bevételt is hoz, és az elszámolható értékcsökkenése is kedvezőbb.

A társasági adó alapját nem csak a terv szerinti, de a terven felüli értékcsökkenés ráfordításként elszámolt összege is növeli, míg a terven felüli értékcsökkenés visszaírt összege viszont csökkenti azt.

Gyakori hiba – akár „öngólnak” is nevezhetjük- e tárgykörben az, hogy a társaságok nem élnek az adóalap csökkentésének lehetőségével a terven felüli értékcsökkenés esetében akkor sem, amikor azt az adótörvény megengedné nekik. Ilyen például a terven felüli értékcsökkenés vis maior kapcsán. Ilyen esetben a társasági adó alapja csökkenthető is a terven felüli értékcsökkenéssel (persze a visszaírt értékcsökkenéssel ebben az esetben nem lehet csökkenteni a társasági adó alapját).

(Az írás elős részéért kattintson ide >>)