Az e-mail, amit minden ügyvezetőnek meg kell kapnia december 31-e előtt… (1. rész)

A székhelyükön kívül más telephellyel is rendelkező vállalkozók évente egyszer biztosan - a bevallás kitöltésekor -, de az adófeltöltésre kötelezettek ennek ürügyén is, megküzdenek a problémával, hogyan osszák meg az iparűzési adó alapját a két (esetleg több) telephelyük között.

Nem arról van szó, mintha a törvény által előírt számítási módok oly mértékben bonyolultak lennének, hogy heteket is igénybevevő részletszámítások sorát követően juthatna el a vállalkozó az eredményig. A megfelelő adatok birtokában különösebb nehézséget nem okoz az adóalap megbontása.

A PROBLÉMA GYÖKERE: A „MEGFELELŐ ADATOK” 

Az egyéni vállalkozók, a csak egy-két embert foglalkoztató mikro-vállalkozások számára komoly fejtörést okoz az iparűzési adó alapjának megosztása abban – a gyakori – esetben, ha a vállalkozás székhelye a vállalkozó, a tulajdonos lakása, de a tevékenységet ténylegesen egy másik településen folytatja a cég (/ egyéni vállalkozó).

Ráadásul a személyi jellegű ráfordítások és az eszközérték külön – a helyi adóról szóló törvény elvárásainak megfelelő - gyűjtése is további feladatot jelent (ez egyébként a nagyobb vállalkozásoknál is így van).

A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (Htv.) 39.§-a szerint, ha a vállalkozás több önkormányzat illetékességi területén végez állandó jellegű iparűzési tevékenységet, akkor az adó alapját - a tevékenység sajátosságaira leginkább jellemzően - a vállalkozónak kell a törvény mellékletben meghatározottak szerint megosztania.

A feladat tehát az, hogy ki kell számítani az ún. települési adóalapokat, és ezt minden esetben számításokkal kell alátámasztani, ennek dokumentációját pedig meg kell őrizni, az Art. szerinti elévülési időn belül.

 

ADÓMEGOSZTÁSI MÓDSZEREK

Az iparűzési adóalap megosztásának négyféle módszerét határozza meg a Htv.:

• a személyi jellegű ráfordítással arányos megosztás módszerét,
• az eszközérték-arányos megosztás módszerét,
• az adóalap komplex módon történő megosztását, valamint
• egy speciális adózói körre, az építőiparra, illetve végső fogyasztó részére történő villamos energia, földgáz értékesítését, illetve villamos energia vagy földgáz elosztását végző adóalanyok adóalap-megosztására előírt módszert.

Azok a vállalkozások, amelyeknek a tárgyévet megelőző teljes adóévben az iparűzési adóalapja meghaladta a 100 millió forintot, a komplex módon történő adóalap-megosztást kötelesek alkalmazni.

Azok a vállalkozók, amelyeknek a tárgyévet megelőző teljes adóévben az iparűzési adóalapja nem haladta meg a 100 millió forintot, választhatnak, hogy a személyi jellegű ráfordítással arányos, az eszközérték arányos, vagy a komplex módon történő adóalap-megosztást alkalmazzák. E megosztási módszerek közül azonban nem lehet azt alkalmazni, amelyik a székhely vagy valamelyik telephely szerinti település esetén nulla forint települési adóalapot eredményezne.

Vegyük sorra az egyéni vállalkozók és a mikro-vállalkozások által alkalmazható módszereket!

A) Személyi jellegű ráfordítással arányos megosztás módszere.

A székhely, telephely szerinti településekhez tartozó foglalkoztatottak - ideértve a magánszemély vállalkozó esetében önmagát is - után a tárgyévben elszámolt személyi jellegű ráfordítások arányában osztható meg az adóalap.

Személyi jellegű ráfordításnak alatt a Htv. azt érti, amit a számvitelről szóló törvény annak minősít, és e jogcímen a társasági adóról és osztalékadóról szóló törvény, illetőleg a személyi jövedelemadóról szóló törvény alapján költségként elszámolható.

A magánszemély vállalkozó esetében az önmaga után elszámolt személyi jellegű ráfordítás címén – a fentebb hivatkozott törvényekben foglaltaktól függetlenül - 500 000 forintot kell figyelembe venni.

Ugyancsak ez a helyzet akkor, ha a társas vállalkozás ügyvezetője után az adóévben személyi jellegű ráfordítás nem merül fel, azaz ebben az esetben az ügyvezető után is 500 000 forintot kell számításba venni személyi jellegű ráfordítás címén. (Egyébként – ahol számolnak el személyi jellegű ráfordítást az ügyvezető(k) után – ott ezen ráfordításnak legalább 10 százalékát a székhely szerinti településhez kell kimutatni.)

A településen kívül változó munkahelyen foglalkoztatott személyek – például egy háztartásigép-szerelő vállalkozásnál a szerelők - esetében a ráfordítást annál a településnél kell figyelembe venni, ahol ezen személyek tényleges irányítása történik.

A részletszámításokat az alábbiak szerint kell elvégezni:

• A vállalkozás összes személyi jellegű ráfordításának összegét 100%-nak tekintve, meg kell állapítani az egyes településekre eső személyi jellegű ráfordítások százalékos arányát.
• A vállalkozó adóalapjának olyan százaléka tartozik az egyes településekhez, amilyen arányt az előz pont szerint megállapított százalék képvisel.

 

Nézzünk egy példát a személyi jellegű ráfordítással arányos megosztásra

A Csapodár Kft. székhelyét 2015. augusztus 22-én „A” településről „B” településre helyezte át, más településen Htv. szerinti telephellyel nem rendelkezett.

A vállalkozási szintű adóalapot az „A” székhely, illetve a „B” székhely szerinti településre olyan arányban kell megosztania a társaságnak, amilyen arányt az egyes településekre jutó személyi jellegű ráfordítás az összes személyi jellegű ráfordításon belül képvisel.

A vállalkozási szintű adóalapból

• az év közben megszűnt székhely szerinti településre az adóév első napjától a megszűnés naptári napjáig (2015. január 1-jétől 2015. augusztus 21-éig) terjedő időszakra kimutatott személyi jellegű ráfordításnak az összes személyi jellegű ráfordításon belüli aránynak megfelelő adóalaprészt, míg
• az új székhely szerinti településre az áthelyezés napjától az adóév végéig (2015. augusztus 22-étől december 31-éig) terjedő időszakra kimutatott személyi jellegű ráfordításnak szintén az összes személyi jellegű ráfordításon belüli aránynak megfelelő adóalaprészt kell megállapítani.

A számításokat kerekítés általános szabályai alapulvételével, hat tizedesjegy pontossággal kell elvégezni.

Tegyük fel, hogy a társaságnál az alábbiak szerint számolták el a személyi jellegű ráfordításokat (az augusztus havi ráfordítást a munkanapok arányában megosztva):

Fentiek alapján 65,057471, illetve 34,942529 százalékos arányban kell felosztani az iparűzési adó alapját a két telephely között. (Ugyanígy kell eljárni akkor is, ha a vállalkozás a székhelyáthelyezés adóévére eszközérték-arányos megosztási módszert alkalmaz.)

Amint látjuk, nem bonyolult módszerről van szó, kivéve, ha a vállalkozás egyetlen főből áll és több telephelyen működik. Ez korántsem ritka eset: ideértendőek például az egyéni vállalkozások, az egyszemélyes korlátolt felelősségű társaságok, a foglalkoztatottak nélkül dolgozó egyéni cégek, de azok a Bt-ék és Kft-k, melyekben csak egyetlen személyesen közreműködő tag, ügyvezető van, és a többi tulajdonos személyes közreműködést nem vállalt. Sok olyan kis (családi) vállalkozás van, ahol az egyik tulajdonos egy olyan rokon (nagymama, nagypapa, feleség, gyerek, testvér, stb.), aki csak azért vállalta a részvételt a cégben, hogy az társas vállalkozásként jöhessen létre.

Nézzünk erre a helyzetre is egy példát!

A Magányos Farkas Informatikai Szolgáltató és Kereskedelmi Kft egyszemélyes társaság.  Székhelye Budapesten van – ez a tulajdonos lakása-, de itt a cégnek eszköze nincs, és tevékenységét sem itt folytatja, hanem esztergomi üzletében. Hogyan kell megosztania a társaságnak az iparűzési adó alapját Budapest és Esztergom között?

A Htv. 37. §-ának (1) bekezdése értelmében a vállalkozás székhelye szerint illetékes önkormányzat illetékességi területén fennáll az adókötelezettség. Ennek megfelelően a vállalkozási szintű adóalap - székhely és telephely szerinti önkormányzatok közötti - megosztása során a székhelyre is jut adóalaprész. A székhelyhez köthetőek ugyanis a vállalkozás központi ügyvitelével kapcsolatos teendők.

Amennyiben a székhelyen nincs tárgyi eszköz, illetve a vállalkozásnak nincs ott foglalkoztatott alkalmazottja, akkor a vállalkozó munkaidejének telephely-székhely közötti megoszlása alapján kell az utána figyelembe veendő személyi jellegű ráfordítást megosztani.

Igaz, társas vállalkozó esetében – ha nincs munkaszerződése a társasággal- a munkaidő nem értelmezhető úgy, mint azt hétköznapi értelemben tennénk. Ennek ellenére mégis ebből kell kiindulni, azaz meg kell határozni valamilyen arányt, hogy mennyi időt is tölt a cég „központi ügyvitelével” a vállalkozó. (Az eszközarányos megosztás szóba sem jöhet, mert akkor a székhely adóalapja nulla lenne, és azt a Htv. nem engedi meg.)

Az így a székhelyre jutó személyi jellegű ráfordítás arányában lehet az adóalapot megosztani.

Tegyük fel, hogy a példánkban szereplő vállalkozó az adminisztrációval napi egy órát foglalkozik, akkor a munkaidejének 1/8 része, s így a maga után elszámolandó személyi jellegű ráfordítás 1/8 része jut a székhelyre.

 

B) Az eszközérték arányos megosztás módszere

Ennek során a településekhez tartozó, az adóév folyamán a vállalkozási tevékenységhez használt tárgyi eszközök eszközértékének együttes összegének arányában kell az adóalapot megosztani a települések között.

Tárgyi eszköz mindaz a társaság tulajdonát képző bérelt, lízingelt eszköz, amely a számvitelről szóló törvény szerint tárgyi eszköz lehet. A társasági adó hatálya alá tartozó vállalkozás e törvény rendelkezései szerint az adóévben elszámolható értékcsökkenési leírás, a költségként elszámolható bérleti díj, lízing díj összegét veheti eszközérték címén figyelembe. A tárgyi eszközök közül a költségek között nem szereplő termőföld esetében aranykoronánként 500 forintot, telek esetében a beszerzési érték 2 százalékát kell továbbá eszközértéknek tekinteni. A 100 ezer forint beszerzési érték alatti tárgyi eszközöket csak az aktiválás évében kell figyelembe venni.

A településen kívül változó munkahelyen hasznosított tárgyi eszközök esetében az eszközértéket annál a településnél kell figyelembe venni, ahol ezek működtetésének tényleges irányítása történik. A járműveknél általában ott, ahol azt jellemzően tárolják.

Az eszközérték arányos megosztási módszer nem alkalmazható, ha a székhely szerinti településen eszközérték nem mutatható ki.

Az eszközérték arányos megosztás módszere esetében a számítás úgy történik, hogy

• az összes eszközértékének összegét 100 százaléknak véve, meg kell állapítani az egyes településekre eső eszközértékek százalékos arányát,
• az adóalapnak olyan százaléka tartozik az egyes településekhez, amilyen arányt az előző pont szerint megállapított százalék képvisel az egészhez képest.

Az a vállalkozás, amelynek a tárgyévet megelőző teljes adóévben az adóalapja meghaladta a 100 millió forintot, köteles a személyi jellegű ráfordítással arányos módszer vagy az eszközérték arányos megosztási módszer kombinációját alkalmazni. Az adóalap olyan hányadát kell a személyi jellegű ráfordítással arányos megosztás módszerével megosztani, amilyen arányt a személyi jellegű ráfordítások összege képvisel a személyi jellegű ráfordítás és eszközérték együttes összegén belül. A fennmaradó adóalap-részre az eszközérték arányos megosztás módszerét kell alkalmazni.

 

ADÓSPÓROLÁS ADÓALAP MEGOSZTÁSSAL? 

Az iparűzési adó kapcsán is felmerül a kérdés, lehet-e adót spórolni az iparűzési adóalap megosztásával?

Nos, ha az iparűzési adóalap megosztásával a vállalkozás csak az adóévet követően, a helyi adóbevallás készítésekor foglalkozik, akkor választási lehetőségeik e téren is meglehetősen beszűkülnek, adóoptimalizálásra ilyenkor már nincs mód.

Ezzel szemben, ha a fentebb bemutatott szabályokkal a cégvezetők/cégtulajdonosok is tisztában vannak, akkor már a vállalkozásuk létrehozása és működtetése során – egyébként is- felmerülő, különféle döntési helyzetekben (székhely, fióktelep, humánerőforrás-gazdálkodás, ügyletkötések, szerződések tartalma stb.) is felfedezik az adócsökkentési lehetőséget.

Például: azt tudják a vállalkozók, hogy iparűzési adót fizetniük kell, és azzal is tisztában vannak, hogy ennek felső határa 2%. Sőt, arról is tudnak, hogy vannak olyan települések, ahol ennél a mértéknél alacsonyabb a tényleges adómérték, vagy egyáltalán nincs iparűzési adó. Sőt, általában arról is hallottak már, hogy az iparűzési adó alapja a nettó árbevétel, csökkentve az eladott áruk beszerzési értékével, a közvetített szolgáltatások értékével, az alvállalkozói teljesítések értékével, az anyagköltséggel, továbbá az alapkutatás, alkalmazott kutatás, kísérleti fejlesztés adóévben elszámolt közvetlen költségével.

A vállalkozás körülményeihez, lehetőségeihez mérten célszerű a tényleges tevékenység helyszínét (a telephelyet), az élőmunka-igényes tevékenységnél a munkaerőt (személyi jellegű ráfordítások szerinti megosztás), illetve a jelentős értékű tárgyi eszközökkel folytatott tevékenység esetében a szóban forgó eszközöket, legalábbis azok többségét (eszközarányos megosztás) olyan településre vinni, ahol az iparűzési adó kulcsa kevesebb, mint 2%, vagy nincs iparűzési adó. A magasabb adómértékkel „dolgozó” önkormányzatok területén pedig „csak” a székhely marad, feltéve, hogy valamilyen okból nem költöztethető a vállalkozás egésze a telephelyként választott településre.

Megfontolandó – például- a tevékenységek kiszervezése, alvállalkozók bevonása is.

A társasági adóalapot érintő döntéseket is meg kell hozni, illetve egyes intézkedéseket is meg kell tenni december 31-ig. Ezek címszavakban:

• a fejlesztési tartalék-képzés,
• adományok pénzügyi teljesítése,
• cafeteria (decemberben akár az egész évi juttatás is kiadható még) – akár a következő év magánorvosi ellátása is finanszírozható,
• kis értékű tárgyi eszközök beszerzése,
• útnyilvántartás, kiküldetési rendelvény „rendbe hozása”, pótlása,
• a következő év számviteli politikáját érintő döntések (pl. értékcsökkenési leírás megváltoztatása, Szt. változása miatt szükséges módosítások).

Dönteni kell az adózási mód esetleges megváltoztatásáról is (pl. bejelentkezés a kata vagy kiva alá, áfa-alanyi mentesség, pénzforgalmi áfa választása).

A cikk folytatásában ezeket a „címszavakat”, s a bennük rejlő lehetőségeket tekintjük majd át.