Hogyan válassz IT képzést?
Sokszor fordul elő, hogy megkérdezik tőlünk: “Érdekelne az informatika, szeretnék elkezdeni tanulni valamit, de nem tudom eldönteni, hogy mi legyen az.”
A legfontosabb, amit tudni érdemes, hogy az IT világában nagyon sok, egymástól meglehetősen messze eső terület létezik. Ráadásul mindegyik terület más-más képességeket kíván. Éppen ezért először érdemes tisztában légy azzal, hogy mely terület illeszkedik a személyiségedhez és érdeklődési körödhöz. A választást az is befolyásolhatja, hogy milyen módon szeretnél hosszú távon dolgozni: Alkalmazottként vagy vállalkozóként?
Milyen végzettséggel lehet elhelyezkedni?
Ahogy korábban is írtunk róla, főiskolai vagy egyetemi végzettség egyáltalán nem előfeltétel. Erről szóló írásunkat itt találod.
Ha multicégnél szeretnél elhelyezkedni:
Ebben az esetben fontosabb lehet a felsőfokú végzettség, mert az első szűrésnél nyilván - a konkrét tudás felmérése előtt - sokszor szakmai önéletrajz alapján történik a szűrés. Ezt azonban el lehet kerülni azzal, ha pl. állásbörzéket látogatsz, mert jelenleg - szó szerint - vadásszák a megfelelő szakembereket a multicégek. Így diploma nélkül is esélyt kaphatsz.
Ha kisebb vagy közepes méretű cégnél szeretnél elhelyezkedni vagy saját vállalkozást indítanál:
Kizárólag a tudás számít. Szinte sehol nem kérdezik meg, hogy milyen végzettséged van, ha a próbafeladatokat jól megoldod. Ez nem azt jelenti, hogy a képzés felesleges, sőt. Noha nyilván vannak olyanok, akik saját erőből, kizárólag otthon, autodidakta módon mindent megtanulnak, azért nem ez a jellemző. Egy tanfolyam néhány hónapja alatt sokkal többet lehet megtanulni, mint saját erőből, útmutatás nélkül.
Mit érdemes tanulni?
A válasz a Te személyes beállítódottságodtól függ:
Ha kreatívabb gondolkodású vagy, akkor a frontend fejlesztés és web design lehet a megfelelő terület.
Ha módszeresebb és precíz alkat vagy, aki a mindennapokban kevésbé kommunikatív személyiség, akkor a Java fejlesztő vagy Rendszerüzemeltető irány lehet a jó választás, de akár a Szoftvertesztelő szakma is megfelelő.
Ha a kisvállalkozói piac felé nyitnál és egyéni vállalkozóként szeretnél működni, akkor érdemes megismerkedni a webszerkesztés alapjaival. Ez az irány akkor kifejezetten megfelelő, ha nem multicégeknél szeretnél munkát vállalni. A webszerkesztés a kis- és közepes vállalkozások felé nagyon jól eladható szolgáltatás.
Ezen kívül is sok specializált terület létezik (pl. IT biztonság), de azokhoz is a fenti úton lehet eljutni.
A lényeg, hogy mindig azt kell eldönteni, hogy az alkatodhoz milyen jellegű munka illik. Fontos az önismeret, hogy inkább szabadabb, kommunikációt igénylő vagy pedig logikát, elemzést, precizitást igénylő munkakörben érzed-e jól magad.
IT képzéseinkkel megadjuk az alapokat, amellyel azután még ha nyilván kezdőként is, de már munkát lehet találni a munkaerőpiacon.
Hamarosan induló tanfolyamok:
- 2025-02-08 Junior Java backend fejlesztő
- 2025-02-08 Junior frontend fejlesztő
- 2025-02-12 Junior Java backend fejlesztő
- 2025-02-12 Junior frontend fejlesztő
- 2025-02-12 Junior rendszerüzemeltető
- 2025-02-13 Junior Java backend fejlesztő
- 2025-02-13 Junior frontend fejlesztő
- 2025-02-13 Junior szoftvertesztelő
- 2025-02-15 Junior szoftvertesztelő
- 2025-02-15 Junior rendszerüzemeltető
- 2025-02-19 Junior szoftvertesztelő
- 2025-02-19 Junior rendszerüzemeltető