Tagi kölcsön: hétköznapi esemény vagy orosz rulett? 1. rész

A tagi kölcsön jogi szempontból ugyanolyan kölcsönszerződés, mintha a cég a banktól, vagy egy másik vállalkozástól kapott volna pénzt. Annyi az eltérés, hogy tagi kölcsön esetén a cég saját tagjától kapja a fizetési problémáit megoldó összeget, és nem harmadik féltől, a társaságtól független gazdasági szereplőtől.

Azt, hogy valamely szerződést kötelezően írásba kell-e foglalni, vagy sem, a Ptk. határozza meg. A kölcsönszerződésekre vonatkozóan sem a „régi”, sem a jelenleg hatályos Ptk., nem teszi kötelezővé az írásos formát. Ez azt jelenti, hogy végeredményben a kölcsönszerződés már az összeg átadásával (ráutaló magatartás) is létrejön. Így például akkor is, ha a tulajdonos a saját pénzéből fizeti ki a társaság villanyszámláját, vagy az iroda bérleti díját (vagy bármi más, céges dolgot), és ezt „jobb híján” tagi kölcsönként könyvelik.

Ráadásul a tagi kölcsön abban is kísértetiesen hasonlít más kölcsönökhöz, hogy vissza is kell(ene) fizetni. Addig, amíg ez meg nem történik, a vállalkozás szempontjából tartozásról beszélünk, és mint ilyen, akadálya lehet akár a társaság végelszámolásának is, hiszen tartozással rendelkező céget végelszámolással nem lehet megszüntetni.

Az már csak hab a tortán, hogy a tagi kölcsön – ténye és összege kiderül a társasági adóbevallás mérlegadatokat firtató lapjairól -, olyan az adóhatóságnak, mint ideges bikának a vörös posztó. (Igaz, hozzáértők szerint a szóban forgó állat színvak, de az kifejezetten bosszantja, ha a posztót – legyen bármilyen színű is – lobogtatják az orra előtt. Valahogy így lehet ezzel a NAV is…)

Ha a tagi kölcsön nem tilos, sőt gyakran kikerülhetetlen – mondjuk azért, mert a cégnek saját tulajdonosán kívül, még egy futóbolond sem adna kölcsönt -, de adóellenőrzéskor mégis baj lehet belőle, kérdés, mit lehet tenni annak érdekében, hogy – ahogy a mondás tartja - a kecske is jól lakjon, és a káposzta is megmaradjon.

Nos, a tagi kölcsön nyújtásának is megvan a maga tízparancsolata!

1. CSAK AZ ADJON, AKINEK VAN MIBŐL! 

A tagi kölcsönt csak az a tulajdonos adjon, akinek a kölcsön nyújtásának napján – és nem félévvel korábban, vagy két hónappal később - rendelkezésre áll ilyen összegű adózott jövedelem (vagy jogszerűen nem adózó, adó – és illetékmentes forrás, például egyenes ágbeli hozzátartozótól származó örökség).

Kölcsönt nyújtó tag személyi jövedelemadó-bevallásából az adóhatóság gyorsan és könnyedén ellenőrizheti ezt, illetve az Illetéktörvény hatálya, és így bejelentési kötelezettség alá eső ügyletekről is vannak információi a NAV-nak (akkor is, ha illeték kiszabására valamilyen mentesítő körülmény miatt nem került sor).

Nem okos tehát a nagylelkű bácsikánktól ajándékba kapott milliókról regélni az adóellenőröknek, mert az illetékfizetés elmulasztása miatt egyrészt büntetésre számíthatunk, másrészt a szóban forgó nagybácsinál is kopogtatnak majd a revizorok, firtatva, miből tellett neki a nagyvonalú adományra.

A kölcsönt a megfelelő forrásokkal rendelkező tag átutalással és készpénzben is átadhatja a társaságnak. Az előbbi okosabb döntés – gondolva a későbbiekre is -, de az utóbbinál se feledkezzünk meg a szükséges dokumentációról, azaz bevételi pénztárbizonylatot is állítson ki a cég. Attól függetlenül, hogy a Ptk. kifejezetten nem követeli, mégis célszerű az ügyletet szerződéssel alátámasztani.

2. A SZÓ ELSZÁLL, AZ ÍRÁS MEGMARAD…

A szerződést tehát foglaljuk írásba, amiben rögzítünk minden fontos körülményt (összeg, futamidő, lejárat napja, fizetés és visszafizetés módja, szerződő felek, esetleg még a kölcsön célja is, ha azt konkrétan hozzá tudjuk kötni valamilyen fejlesztéshez, beruházáshoz).

A szerződés egy példánya a könyvelés dokumentuma, de a kölcsönt nyújtó tagon kívül, kapjon egy példányt az ügyvezető is, hogy egy esetleges ellenőrzéskor be tudja azt mutatni.

3. VEGYÜK LE A SZEMELLENZŐT!

A tagi kölcsön ideális esetben csak egy évre szólna, azaz még az üzleti éven belül, az év számviteli zárását megelőzően visszafizetné a cég. Ez – többek között- azért (lenne) kívánatos, mert a társasági adóbevallás, a mérleg az adott év december 31-i állapotát tükrözi. Ha ezen a napon tagi kölcsön nem szerepel a társaság könyveiben – és így az említett dokumentumokban sem -, akkor az adóhatóság boldog tudatlanságban marad, legalábbis a tagi kölcsön tényét illetően. 

A probléma az, hogy a tagi kölcsönre szoruló cégek általában nemhogy éven belül, de sokszor több éven át sem képesek olyan pénzügyi háttér elérésére, amikor a szállítók, a bérek, és nem utolsó sorban az adók befizetése után még maradna pénzük a tulajdonostól kapott kölcsön visszafizetésére. A tagi kölcsön tehát bennragad a könyvelésben. 

E problémára megoldás lehet külső, a tulajdonosoktól független források bevonása, jelesül pénzintézettől felvett hitel. Persze itt újabb akadállyal találja szemben magát a cég, hiszen ha üzleti adatai alapján a bank hitelképesnek minősítené, akkor lényegében nem is lett volna szüksége semmilyen hitelre: sem tagira, sem másmilyenre.

A kulcsszó a lombard hitel. Ez kifejezetten a tagi kölcsönök kiváltására kialakított – és amint látni fogják, igencsak fifikás - konstrukció. A bank a tagi kölcsönnel megegyező összegű hitelt nyújt a cégnek, amely ebből visszafizeti a tulajdonos által kölcsönadott összeget. A tulajdonos ezt a pénzt beteszi a bankba. Ez a bankbetét lesz a fedezete (figyelem, fedezet, és nem tagi kölcsön!) annak a hitelnek, amit a társaság kap. A tulajdonostól kapott kölcsön kikerül a főkönyvből, helyére pedig más soron a banki tartozás kerül, ami már nem vonzza az adóhatóság revizorait. 

Az említett bankbetét után kamatot kap a cégtulajdonos, mint magánszemély, a hitel kamatát viszont a cége fizeti, vagyis a bevétel a tulajdonos, míg a kiadás a cég oldalán jelentkezik. Ráadásul így egyértelműen elválasztható egymástól a társaság és tulajdonosának pénze, függetlenül attól, hogy a szóban forgó tulajdonos pénze adott esetben fedezete (jótállása) a vállalkozás banki tartozásáért. Sajátos módon, a banki hitel ténye nem ront, inkább javít a vállalkozás hitelképességén: a hitelbírálat szempontjából kedvezőbb az „idegen” hitel léte, mint a tagi kölcsön. 

Egy tízmilliós nagyságrendű tagi hitel is kiváltható ezzel a módszerrel, feltéve, hogy a hitel havi költségeit azért képes a cég kigazdálkodni.

4. NE KÖNYVELJÜNK „HIRTELEN FELINDULÁSBÓL”!

Egyébként sem, de tagi kölcsön esetében különösen ne könyveljünk „zsigerből”. Negatív pénztáregyenleg esetén sem szabad azonnal a megfelelő összeg bekönyvelésével rendezni a problémát! A tagi kölcsön ügye ugyanis a tulajdonosok hatáskörébe tarozó döntés kérdése, akár tíz forintról, akár tíz millióról van is szó.

A könyvekben nyilvántartott tagi kölcsön egyenlegét (és a tartozás aktuális összegét, ideális esetben kamatokkal növelten) negyedévente, de legalább az éves záráskor ellenőrizzük, és amennyiben a társaság pénzügyi helyzete megengedi, akár a futamidő lejárta előtt is igyekezzünk visszafizetni azt. Abban az esetben, ha a tagi kölcsön visszafizetésének határideje lejárt, de azt a cég részben vagy egészben, mégsem tudta visszaadni, úgy fontos, hogy e tényt – az újabb feltételek, határidők megjelölésével- az eredeti szerződés módosításaként rögzítsék a felek.

5. GONDOLJUNK A JÖVŐRE!

Ha a tagi kölcsönt nem tudja a társaság visszafizetni a tagnak – függetlenül a fentebb említett szerződésmódosítástól -, a tartozást valamilyen módon akkor is ki kell előbb, vagy utóbb vezetni a cég könyveiből. A magánszemélytől (akár tag, akár kívülálló) kapott kölcsön elengedése nem kifejezetten jó ötlet, de erről – és a tagi kölcsöntől való szabadulás lehetséges módjairól később még lesz szó.

Addig is, amíg múlt időben nem beszélhet a társaság a tagi kölcsönről, számítsunk az adóhatóság kiemelt figyelmére. A társasági adóbevallásban ugyanis– erre fentebb már utaltam – találunk egy, az „alapítókkal szemben fennálló kötelezettség”című sort. Ide a tagi kölcsönt (is) be kell írni. Ezzel lényegében meghívót küldtünk a revizoroknak, amelyet a bevallások gyors, elektronikus feldolgozásának köszönhetően nagyon hamar kézhez is kapnak. A bevallás-csapdát kikerülhetjük azzal, ha sikerül a tagi kölcsönt a hátrasorolt kötelezettségek közé besorolnunk (ennek feltételeit az Szt. 42.§. (4) bekezdése rögzíti, de hangsúlyos a legalább ötéves futamidő). A könyvelésben azonban ettől még ott van ez a „folt”, így csak szőnyeg alá söpörtük, ideig-óráig elrejtettük a hatóság szeme elől a problémát.

6. DOKUMENTÁLNI, DOKUMENTÁLNI, DOKUMENTÁLNI!

Azon – az egyébként nagyon fontos - feltételen túl, hogy a taggyűlésnek kell határoznia a tagi kölcsön felvételéről, arra is figyelni kell, hogy ki/kik írják alá a szóban forgó kölcsönszerződést! Ez akkor jelent problémát, ha az egyébként a céget képviselő, aláírásra jogosult ügyvezető az a tulajdonos, aki a kölcsönt adja, vagy ha egyszemélyes társaságról van szó. Ugyanis nem írhatja alá – ezzel a társaság nevében kötelezettséget vállalva - a szerződést az a személy, aki a kölcsönt nyújtja. Amennyiben a két aláírás ugyanaz, a szerződés semmis (ilyen esetben vonjunk be az ügybe közjegyzőt, jogi képviselőt). Egyszemélyes kft. esetén a kölcsönszerződés és a két aláírás egyébként sem kivitelezhető, de itt nem is „klasszikus” szerződésről van szó, hanem a tulajdonos jegyzőkönyvbe foglalt döntéséről.