Pénzforgalmi elszámolás az áfában – kinek jó, kinek nem (3/3.rész)

SZÁMVITELI ELSZÁMOLÁS

Számviteli szempontból is van jelentősége annak, ha a vállalkozás él az Áfa-tv. XIII/A. fejezete szerinti pénzforgalmi elszámolás  választásának jogával. Adójogilag

• az általa belföldön, a pénzforgalmi elszámolás időszakában (például először januárban) teljesített összes termékértékesítése, szolgáltatásnyújtása után (a kivételektől eltekintve) az általa fizetendő adót az adót is tartalmazó ellenérték jóváírásakor, kézhezvételekor állapítja meg.
• Termék beszerzéséhez, szolgáltatás igénybevételéhez kapcsolódóan rá áthárított adó levonásának jogát a pénzforgalmi elszámolás időszakában, legkorábban abban az adó-megállapítási időszakban gyakorolja, amelyben az adót is tartalmazó ellenértéket a részére terméket értékesítő, szolgáltatást nyújtó számára megfizeti (például februárban).

A hivatkozott törvényi előírásból következően a teljesítés időszaka a szerződés szerinti teljesítés időszakával egyezik meg, amely időszaktól jellemzően eltér a pénzügyi elszámolás (a pénzügyi rendezés) időszaka.

Tegyük fel, hogy a szerződés szerinti teljesítés időszaka 2015. január hónap, a pénzügyi rendezés időszaka pedig február, az adóalany havi áfa-bevalló. Az Szt., illetve az Áfa-tv. vonatkozó szabályai szerint a teljesítéskor a kimenő számla szerint fizetendő áfát nem lehet még az áfa-bevallásba beállítani, nem lehet a 467. Fizetendő áfa számlára könyvelni. Könyvelni – természetesen ekkor is kell -, átmenetileg egy erre a célra rendszeresített kötelezettség számlára (nevezzük ki most e célra a 4799. számlát).

Ezzel párhuzamosan a bejövő számla szerinti előzetesen felszámított áfát sem lehet az áfa-bevallásba beállítani, nem lehet a 466. Előzetesen felszámított, levonható áfa számlára könyvelni, hanem egy erre a célra rendszeresített követelés számlára (legyen ez most a 368. számla) könyveljük átmenetileg.

A gyakorlatban fentiek az alábbiakat jelentik:

A gazdasági események könyvelése a terméket értékesítőnél, a szolgáltatás nyújtójánál:

- a szerződés szerinti teljesítéskor kibocsátott számla alapján: T 311 - K 91-92, 4799,

- a vevő által kiegyenlített követelés könyvelése a pénzügyi rendezéskor: T 384 - K 311,

- az előző tételhez kapcsolódóan a fizetendő áfa bevallása: T 4799 - K 467.

A gazdasági események könyvelése a terméket beszerzőnél, a szolgáltatást igénybe vevőnél:

- a szerződés szerinti teljesítéskor kibocsátott és megkapott számla alapján: T 11-16, 21-22, 26, 368 - K 454, 455,

- a számla kiegyenlítésekor: T 454, 455 - K 384,

- az előző tételhez kapcsolódóan az előzetesen felszámított és levonható áfa bevallása: T 466 - K 368.

Az eredeti számla érvénytelenítése, illetve módosítása esetén hasonlóan kell eljárni, a teljesítéshez, illetve a pénzügyi rendezéshez kapcsolódó tételek könyvelésekor is.

Fontos, hogy az ellenérték megfizetésének minősül, ha az ügyletből származó követelés, illetve kötelezettség engedményezés, elengedés, tartozásátvállalás miatt, vagy más módon szűnik meg.

Bonyolítsuk picit tovább a helyzetet, és tegyük fel, hogy a terméket értékesítő, a szolgáltatást nyújtó (az eladó) a pénzforgalmi elszámolást választotta, ezzel szemben a terméket beszerző, a szolgáltatást igénybevevő (a vevő) pedig nem élt ezzel a lehetőséggel, hanem az általános szabályok szerint fizeti az áfát.

Ekkor a könyvelés az eladónál megegyezik a fentebb már vázoltakkal.

A vevő, aki nem választotta a pénzforgalmi elszámolást, már érdekesebb helyzetben van. Az Áfa-tv. 119. §-a (1) bekezdése szerint ugyanis az adólevonási jog akkor keletkezik - ha a törvény másként nem rendelkezik -, amikor az előzetesen felszámított adónak (120. §) megfelelő fizetendő adót meg kell állapítani, ideértve - a kiegészítő előírás szerint - azt az esetet is, amikor a fizetendő adó megállapítása a 196/B. § (2) bekezdésének a) pontjában foglaltak szerint történik.

A vevő tehát a pénzforgalmi áfa-elszámolást alkalmazó eladótól a termék beszerzéséről, a szolgáltatás igénybevételéről megkapja a számlát, ami tartalmazza a "pénzforgalmi elszámolás" kifejezést. E kitételből következik, hogy a vevő, a megrendelő az előzetesen felszámított áfa levonásával csak akkor élhet, ha az adót is magában foglaló ellenértéket az eladónak, a szolgáltatás nyújtójának megfizette. Az áfa levonását tehát ugyanúgy gyakorolhatja, mint az az adóalany, amelyik a pénzforgalmi elszámolást választotta, függetlenül attól, hogy ő nem élt e speciális elszámolási mód választásával. Ez egyben azt is jelenti, hogy az érintett gazdasági események könyvelése a vevőnél is megegyezik a fentebb már részletezettekkel.

Lépjünk most még tovább! Tegyük fel, hogy a pénzforgalmi elszámolást a vevő választotta, az eladó pedig nem. Az eladó ebben az esetben a fizetendő áfát azon időszak adóbevallásába állítja be, amikor az Áfa-tv. előírásai szerinti teljesítés volt, tehát függetlenül az értékesítés vevő általi pénzügyi rendezésétől, és így könyveli: T 311 - K 91-92, 467 (feltételezve, hogy az Áfa-tv. szerinti teljesítés és a szerződés szerinti teljesítés ugyanazon elszámolási időszakon belül van).

Mivel a vevő a pénzforgalmi elszámolást választotta, a gazdasági eseményt ugyancsak a korábban bemutatottak szerint könyveli.

KINEK ÉRDEMES A PÉNZFORGALMI ÁFA-ELSZÁMOLÁST VÁLASZTANIA?

Amint látjuk, ha a feleknek csak egyike választotta a pénzforgalmi áfa-elszámolást, akkor az a vevőre gyakorol – adott esetben negatív – hatást. Ugyanis, az általános szabályok szerint áfázó vevő csak akkor gyakorolhatja levonási jogát, ha kifizette a számlát, míg ha egy ugyancsak általános szabályok szerint áfát fizető partnertől való vásárláskor az adótörvény szerinti teljesítés időpontja lenne irányadó e kérdésben.

Előfordulhat, hogy vevőkörének egy részét emiatt elveszíti a pénzforgalmi áfa-elszámolást választó vállalkozás. Ugyanakkor ez a lehetőség sokat lendíthet azokon a vállalkozásokon, amelyek számára a „klasszikus”, a pénzügyi rendezéstől független, teljesítéses alapú áfa-fizetés rendszeresen likviditási gondokat okozott, a még nem fizető vevőikhez is kapcsolódó adófizetési kötelezettség finanszírozása miatt.

Egy mondatban megválaszolva a kérdést, főként azok számára érdemes választani a pénzforgalmi áfa-fizetést, akik rendszeres áfa-befizetők. A főként áfa-visszaigénylők viszont jobban járnak, ha az általános szabályoknál maradnak.

Nem szabad figyelmen kívül hagyni a választás mérlegelésekor azt sem, hogy a pénzforgalmi adózás - a jogalkotói szándéktól függetlenül – növelheti a vállalkozás adminisztrációs terheit. Nem elegendő ugyanis kizárólag a kiállított és befogadott számlák teljesítési időpontján alapuló nyilvántartást vezetni, be kell tudni mutatni ellenőrizhető módon a hozzájuk kapcsolódó pénzügyi teljesítéseket is. Ez természetesen függvénye annak is, hogy mit tud az a szoftver, amellyel a vállalkozás könyvel. Jellemzően ezek képesek megoldani a problémát, soknak saját modulja van e speciális elszámolási mód kezelésére.

Persze mondhatnánk, hogy a vevő-szállító számlákat amúgy is „ütköztetni” kell, azaz figyelni, nyomon követni a „nyitott”, nem rendezett követeléseket, kötelezettségeket. A könyvelő programok ezt is tudják. Itt azonban speciális, az áfa-analitikához kapcsolódó „ütköztetésről”, a pénzügyi rendezés dokumentálásáról van szó.

Ez persze nem biztos, hogy ínyére van egy olyan üzleti partnernek – ennek megfelelő könyvelési programot használ -, aki maga nem választotta a pénzforgalmi áfázást. Ahogyan a levonható adót érintő előírások és számviteli többletfeladatai sem biztos, hogy tetszenek neki.

A kérdésben hozott döntés előtt célszerű ezért az átállást tervező cégeknek legfontosabb vevőiket - amennyiben a cég rendelkezik meghatározó, monopolhelyzetben lévő, nehezen pótolható vevőkörrel – megkérdezniük, miként reagálnának erre.

NÉHÁNY TIPP KÖNYVELŐKNEK

Fentebb már volt arról szó, hogy a pénzforgalmi szemléletben áfát fizető vállalkozó köteles e tényt az általa kiállított számlán is feltűntetni. Előfordulhat, hogy ez a kitétel mégis valamiért lemarad a számláról.

A vevő nem feltétlenül tudja, hogy pénzforgalmi áfás az a vállalkozás amelytől, például, csak néhány kiló festéket vásárolt az iroda ajtajának, ablakainak mázoltatásához – az elkövetkezendő két évben jó eséllyel nem költenek erre ismét -, és nem látja szükségét, hogy egy viszonylag elhanyagolható kiadás miatt (amit időben át is utalt), úgy göngyölje fel az eladó cég „előéletét”, mintha egy egész üzletágat szándékozna felvásárolni. Ekkor honnan tudja, hogy a szállítója mikor fizet áfát, és egyáltalán – mondhatná - kit érdekel? Nem én fizetem a késedelmi pótlékot, ha ő tartozik az áfával. Mivel sejtelme sincs, hogy partnere pénzforgalmi áfás, nem is keresi – és főleg nem hiányolja - az idevágó megjegyzést a számlán.

Ezt egyébként maga az Áfa-törvény 169.§-a is idézőjelek köz tette, azaz szó szerint a „pénzforgalmi elszámolás” megjegyzésnek kell szerepelnie a számlán – azaz például, nem az ezt az elszámolási módot szabályozó paragrafusokra való hivatkozást.

Az Áfa-törvény 119.§-a kifejezetten előírja, hogy az adólevonási jog akkor keletkezik, amikor az értékesítőnél az adófizetési kötelezettség. A fentiek szerint hiányos számlát kibocsátó pénzforgalmi áfás számára az adófizetési kötelezettség pedig nem az ellenérték pénzügyi rendezésekor, hanem az általános szabályok szerint, az ügylet teljesítése napjával áll be. Ebből az következik a vevő számára, hogy az ő levonási joga is azonos nappal nyílik meg.

Ezt a csontot már körberágtuk, miért hozom ismét elő?

Nos, az adóhatóság honlapján elérhető egy adatbázis, amely a pénzforgalmi áfás adóalanyokat tartalmazza. Ha az adott vállalkozásra rákeresünk az „Adóalanyok lekérdezése/Áfaalanyok” pontban, akkor – többek között - arról is kapunk információt, hogy a vállalkozásnál mely időponttal kezdődött, illetve végződött a pénzforgalmi elszámolás.

Miért van erre szükség, ha hibás „papírmunka” esetére ott van a fentiek szerinti szabály?

A hivatkozott adatbázisra a számla befogadójának akkor lenne szüksége, ha az adótörvény nem írná elő a számlakibocsátó számára, hogy a pénzforgalmi elszámolás tényét a bizonylaton fel kell tűntetnie, illetve ennek elmaradásához nem fűzne a törvény az adófizetési kötelezettség keletkezését és az adólevonási jog megnyíltát érintő következményt.

Az Áfa-törvény jelenlegi szabályai szerint az, ha a számlán nem szerepel az említett megjegyzés, a számlakibocsátó adófizetési kötelezettsége az általános szabályok szerint áll be – függetlenül az ellenérték pénzügyi rendezésétől -, és ez automatikusan, a törvény erejénél fogva hozza magával, hogy a számlabefogadó adólevonási joga – úgyszintén függetlenül a számla kifizetésétől – az adott számlával dokumentált ügylet teljesítése időpontjában megnyílik.

Fentiek ellenére az adóhatóság hajlamos arra, hogy ellenőrzései során elmarasztalja a számla befogadóját, ha az a fenti esetekben a teljesítés időpontjával levonja az adót, mondván nem járt el kellően körültekintően, hiszen tisztában kellett volna lennie a számla kibocsátójának áfa-státuszával.

Ha teljes egészében nem is értek egyet ezzel a gyakorlattal – az Áfa-törvény előírásaiból levezetve sem -, de kétségtelen, hogy az üzleti partner ellenőrzését, a számla befogadása során az „üzleti ellenőrzési eljárás” alkalmazását az adótörvény 168/A.§-a is előírja. Az ennek megfelelő eljárás egyébként is ajánlatos – mondjuk, létezik-e egyáltalán a szállítóként feltűntetett cég - , de a számla befogadója a pénzforgalmi elszámolásos partner esetében is ekkor jár jól - hosszú távon mindenképpen.

Ugyanis, ha a „pénzforgalmi elszámolás” megjegyzést nem tartalmazó számlát a számla kibocsátója a hibát észlelve önszántából (esetleg ellenőrzéskor az adóhatóság „nyomására) érvényteleníti, és újat bocsát ki, immár a helyes adatokkal, akkor a számla befogadója rosszul jár.

A teljesítés időpontjának megfelelő időpontban eredetileg levont adót önellenőrzés keretében fizetheti vissza, és „át kell helyeznie” az adólevonást a számla ellenértéke pénzügyi teljesítésének megfelelő bevallási időszakra (Áfa-tv. 132.§), és számolnia kell az önellenőrzési pótlékkal is.

(Kivéve persze, ha a teljesítés időpontja és a pénzügyi rendezés azonos bevallási időszakra esik, de nem biztos – legalábbis nem túl gyakran -, hogy a cégnek ilyen szerencséje van.)

Tanulság a könyvelők számára, hogy attól még, hogy nem látják a számlán a fentebb számtalanszor hivatkozott megjegyzést, az még nem jelenti azt, hogy annak nem is kellene szerepelnie a bizonylaton. Ez egyébként nem csak adójogilag, de könyvvitelileg is vonhat maga után önellenőrzést.

Kétségkívül igaz, hogy akinek ezt a nem előírt, de mégis célszerű feladatot köszönhetjük, jó indulattal sem nevezhető gyakorlatiasnak, és az is valószínű, nem sok gazdasági eseményt könyvelt le pályafutása alatt (különben nem várná el, hogy minden egyes bejövő számlát „mikroszkóppal” vizsgáljunk át, mielőtt lekönyveljük).

Ennek ellenére javaslom – legalább az adókihatásában jelentős – ügyletek esetében, hogy fenti szempontból ellenőrizze hozzáértő (nem feltétlenül szegény könyvelő, de egy rátermett pénzügyes) a számlát könyvelés és áfa-bevallás előtt. Ha felfedezett hibát időben jelzi a vevő a szállítójának, mindketten jól járnak.

Végezetül egy bónusz jó tanács.

Ha olyan céget kell könyvelnünk, amely a pénzforgalmi áfázás felé kacsingat, mérjük fel azt is, kezelni tudja-e ezt a rendelkezésünkre álló könyvelési program. 

A számla kelte és az áfa szerinti teljesítés időpontja jellemzően a normál áfásoknál is eltért egymástól, ezt biztosan képes kezelni minden szoftver.

A szóban forgó programokban ezért olyan, vagy valami hasonló kifejezéssel találkozunk, mint az „adódátum”: ennek lényege, hogy erre a dátumra teszi be az áfa-analitikába a program az adott tételt. Azokat a számlákat, amiket a pénzforgalmi áfa szerint kell elszámolni, arra a dátumra kell az áfa-analitikába (mint „adódátum”) tenni, amikor a pénzügyi teljesítésük megtörtént. Gyakorlati szempontból ez azt jelenti, hogy egy készpénzes számla esetében a pénztár csökkenésének a napja, egy átutalásos számla esetében pedig az a banki nap, amikor ennek a számlának a pénzügyi rendezése megtörtént, azaz ez a nap az „adódátum”.

Ez érvényes a beszámítással, engedményezéssel kiegyenlített tételekre is: ezeknél a beszámítás, az engedményezés dátuma az irányadó „adódátum”.