Oszd meg – és fizesd be az önkormányzatoknak! 4/2.

Ha a vállalkozásnak a székhelye szerinti településen kívül egy vagy több településen van telephelye, az iparűzési adóalapját meg kell osztania az érintett települések között. Vegyük górcső alá ennek lehetséges módszereit!

A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (Htv.) 35. § (1) bekezdése szerint adóköteles az önkormányzat illetékességi területén végzett vállalkozási (iparűzési) tevékenység.

Ha egy vállalkozónak a székhelye szerinti településen kívül egy vagy több településen van telephelye – ennek fogalmát meghatározza a Htv. –, akkor településenként alanya és kötelezettje az iparűzési adónak, feltéve persze, hogy az adott településen ezt az adónemet bevezette a helyi önkormányzat.

Cikksorozatom előző részében a Kincs a Tincs Kft székhelyén és telephelyén működtetett fodrászüzletei miatt osztotta meg adóalapját a két település között, a személyi jellegű ráfordításainak arányában.

Változtassunk egy keveset a példaként hozott Kincs a Tincs Kft működésében, és tegyük fel, nemcsak fodrászüzleteket működtet, hanem gyártója is a saját fejlesztésű hajápolási termékeinek! Ez esetben a vállalkozási szintű iparűzési adóalapot az eszközérték-arányos megosztás módszerével osztja fel a székhelye és telephelye között.

Az eszközérték-arányos módszer elnevezés a számviteli törvényből ismert kategóriákban gondolkodók számára megtévesztő lehet: ha azt a kifejezést halljuk: „eszközérték”, az eszközök bekerülési vagy könyv szerinti, illetve bruttó vagy nettó értéke jut eszünkbe.

Most azonban nem erről van szó! A vállalkozási tevékenységhez használt saját tulajdonú, bérelt, lízingelt, a számviteli törvény szerint tárgyi eszköznek minősíthető eszközök használata kapcsán elszámolt éves költségről beszélünk.

Ez pedig az eszköz

• értékcsökkenési leírása saját tulajdonú tárgyi eszköz esetén,
• bérleti díja, ha bérelt tárgyi eszköznek tekinthető eszközről van szó,
• lízingdíja, ha lízingbe vett eszközről beszélünk.

Ezen tárgyi eszköznek minősülő eszközök adóévi – fentiek szerinti – költsége összességének (eszközértéknek) településenkénti megoszlása alapján kell tehát az adóalapot megosztani.

Fontos tudni, és az adóalap megosztása során figyelembe venni, hogy semmiféle jelentősége nincs annak, hogy a társaság az adott tárgyi eszközt milyen jogcímen használja! Az azonban fontos, hogy csak olyan tárgyi eszközök „vehetnek részt” a számításban, amelyeket a cég a vállalkozási tevékenységéhez használ.

A Htv. alkalmazásában a tárgyi eszközök fogalmán ugyanazt kell értenünk, mint a számviteli törvény értelmezésében. Ebből következően csak azok az eszközök tartoznak ide, amelyek a vállalkozás könyveiben tárgyi eszközként szerepelnek, illetve azok, a társaság nyilvántartásaiban nem szereplő eszközök, amelyeket az adózó legalább egy évre, vagy azon túlmenően kíván használni, amely esetben a bérleti idő legalább egy év.

Az eszközöket ennek megfelelően két csoportba sorolhatjuk:

• saját tulajdonú eszközök, illetve
• nem saját tulajdonú eszközök.

Az előbbi csoportba tartozó eszközök után értékcsökkenési leírást, az utóbbiak után bérleti díjat vagy lízingdíjat kell ráfordításként elszámolni.

Ha valamelyik tárgyi eszközét a vállalkozó több telephelyén – ráadásul változó jelleggel – is használja az adóéven belül, annak az eszközértékét a (becsült) használat arányában (időarányosan) kell figyelembe venni.

A munkavállalónak kiadott tárgyi eszközöket ott kell figyelembe venni, ahol a munkavállalót. Azon tárgyi eszközöket, melyeket a telephelyen, székhelyen kívüli településen használnak, és nem tartoznak egyetlen munkavállalóhoz sem, ott kell figyelembe venni, ahonnan az eszköz működtetéséről közvetlenül döntenek.

A Htv. alapján a településen kívül változó munkahelyen hasznosított járművek esetében az eszközértéket annál a székhely vagy telephely szerinti településnél kell figyelembe venni, ahol azokat jellemzően tárolják – ezt nevezhetjük a törvény fő szabályának.

Ettől eltérően a tartós bérletbe, lízingbe adott gépjárművek eszközértékét a székhelyre, telephelyre jutó személyi jellegű ráfordítások arányában kell figyelembe venni.

A tartós bérletbe/operatív lízingbe adók esetén jellemzően az értékcsökkenési leírás, míg a bérletbe/lízingbe vevők esetén az adóévi bérleti/lízingdíj összege számolható el eszközérték címén.

A saját tulajdonú eszközök esetén a megosztás során az eszközértékként az adóévben a Tao tv. (az egyéni vállalkozók, őstermelők esetében az Szja-tv.) alapján elszámolható értékcsökkenési leírást kell figyelembe venni.

A teleknél a beszerzési érték 2 százalékát, termőföld esetén aranykoronánként 500 forintot kell az eszközértékbe beleszámítani.

A nem saját tulajdonú, egy évnél hosszabb időtartamra bérelt, lízingelt eszközök esetén az eszközértékbe az adóévben költségként elszámolt bérleti díj, lízingdíj összege tartozik.

A 200 ezer forint alatti bekerülési (kis értékű) tárgyi eszközöket kizárólag az aktiválás évében kell számításba venni: az eszközérték egyösszegű leírás esetén a bekerülési értékkel egyezik meg, több éves leírás esetén az aktiválás évében figyelembe vett értékcsökkenési leírással.

Például, egy társaság a 2021-ben vásárolt és április 1-jén üzembe helyezett, 190 ezer forint bekerülési értékű eszközét 33 százalékos leírási kulcs figyelembevételével számolja el:

• 2021: 47 240 Ft;
• 2022: 62 700 Ft;
• 2023: 62 700 Ft;
• 2024: 17 360 Ft.

A fentebb említett szabály alapján e költségekből (eszközértékből) csak 2021-ben és csak 47 240 forintot lehet bevonni az eszközértékbe az adóalap megosztása során.

A Htv. melléklete bekezdése tartalmaz egy kiegészítő szabályt mindazon tárgyi eszközökre vonatkozóan, amely után nem lehet eszközértéket (értékcsökkenési leírást, bérleti vagy lízingdíjat) megállapítani. Például ingatlan esetén a bekerülési érték 2 százalékát, egyéb eszköz esetén 10 százalékot kell az eszközértékben számításba venni. E körbe sorolandók a „nullára” leírt eszközök is, valamint azok az eszközök is, amelyeknek nincs bekerülési értékük, bérleti díjuk vagy lízingdíjuk.

Abban az esetben, ha bekerülési érték nem állapítható meg, akkor a Tao tv. szerinti piaci értéket kell annak tekinteni.

A Melléklet arról is intézkedik, hogy az eszközérték arányos adóalap-megosztási módszer nem alkalmazható akkor, ha a székhely szerinti településre eszközérték nem jutna.

(Ez az előírás azt – cikksorozatom előző részében bemutatott – alapelvet alkalmazza, amely szerint sem a telephely, sem a székhely szerinti településre nem állapítható meg 0 forint adóalaprész.)

A vállalkozási szintű adóalapot olyan arányban kell megosztani, amilyen arányt az egyes településekre jutó eszközérték az összes (az érintett települések egészére jutó) eszközértéken belül képvisel.

Az eszközérték-arányos megosztási módszer bemutatására térjünk vissza a Kincs a Tincs Kft példájához!

A társaság 2021. július 1-jén áthelyezi székhelyét „A” városból „C” városba, a „B” településen működő üzemét 2021. október 10-én megszüntette. A társaság székhelye mindkét város esetében önálló ingatlan, nem a tulajdonosok valamelyikének lakása.

Az eszközérték éves összege az „A” településhez kapcsolódóan 4 millió forint, a „C” településre 3 millió forint, míg a „B” településhez kapcsolódóan 3 millió forint volt.

Az iparűzési adó vállalkozási szintű alapja 30 millió forint volt.

A vállalkozási szintű adóalapból az év közben megszűnt székhely szerinti településre a 2021. január 1-től a megszűnés naptári napjáig (2021. január 1-től június 30-ig) terjedő időszakra kimutatott eszközértéknek az összes eszközértéken belüli aránynak megfelelő adóalaprészt, míg az új székhely szerinti településre az áthelyezés napjától év végéig (2021. július 1-től december 31-ig) terjedő időszakra kimutatott eszközértéknek szintén az összes eszközértéken belüli aránynak megfelelő adóalaprészt kell megállapítani. Figyelembe kell venni továbbá a „B” telephelyre 2021. január 1-től október 10-ig terjedő időszakra kimutatott eszközértéket is.

A mindösszesen 10 millió forint eszközérték megosztása:

• „A” székhely 4 millió forint (40 százalék), a hozzá tartozó adóalaprész = 12 millió forint;
• „B” telephely 3 millió forint (30 százalék), a hozzá tartozó adóalaprész = 9 millió forint;
• „C” székhelyre 3 millió forint (30 százalék), a hozzátartozó adóalaprész = 9 millió forint.

Változtassunk annyit a fenti adatokon, hogy a székhely áthelyezésére 2021. augusztus 1-jén kerül sor, és a cég nem tartalmaz kimutatást a székhelyenkénti eszközértékre, csak annyit tudunk, hogy a két településre együttesen jut 7 millió forint.

Ez esetben a becsült eszközértéket időarányosan vehetjük figyelembe:

• Az egy naptári napra eső eszközérték = 17 178,0822 Ft;
• „A” székhelyre 212 nap figyelembevételével eső eszközérték = 4 065 753 Ft;
• „C” székhelyre 153 nap figyelembevételével eső eszközérték = 2 934 247 Ft.

Fentiekből következően a vállalkozási szintű 30 millió forint adóalapból

• „A” településre jut 40,6575 százalék = 12 197 250 Ft;
• „B” településre jut 30,0000 százalék = 9 000 000 Ft;
• „C” településre jut 29,3425 százalék = 8 802 750 Ft.

Tegyük fel, hogy a Kincs a Tincs Kft – ahogy mondani szokás, „feltör, mint a talajvíz”–, és iparűzési adóalapja meghaladja a 100 millió forintot. Ebből a tulajdonosok örömén túl az is következik, hogy a komplex módszer szerint kell eljárniuk az adóalapjuk megosztása során.

Cikkem folytatásában ezt a módszert vesszük górcső alá!