Közérdekű nyugdíjas szövetkezet
Szerző: Dr. Radics Zsuzsanna
A végzettségem közgazdasági szakokleveles jogász és egészségügyi menedzser. Dolgoztam mind magán-, mind közszférában. CO-NEXUS Gazdálkodási és Pénzügyi Tanácsadó Részvénytársaságnál kezdtem a munkámat, mint jogi előadó. Később a Pénzügyminisztériumban Nonprofit Osztály osztályvezetője voltam, majd a járulék szabályozás területén szakmai tanácsadóként dolgoztam. Rövid ideig voltam a PricewaterhouseCoopers Kft. munkatársa, majd az Országos Egészségbiztosítási Pénztár Jogi Főosztályát vezettem. 2011. óta megbízásokban, illetve vállalkozóként dolgozom. 2014. januárjától tanítok a Pallas-ban.
Közérdekű nyugdíjas szövetkezet
2017. július 1-étől bevezetésre került egy új szövetkezeti típus, a közérdekű nyugdíjas szövetkezet. A NAV tájékoztatójában az olvasható, hogy „A közérdekű nyugdíjas szövetkezet a munkaerő piacon még aktív idősebb korosztály számára teremti meg a lehetőségét annak, hogy tagjai a szaktudásukat, megszerzett munkatapasztalatukat szövetkezeti keretek között adhassák át a fiatal korosztálynak, illetve, hogy munkavégzésükkel tisztes jövedelmet szerezhessenek.” Az alábbi cikkben bemutatom, hogy miért is éri meg a nyugdíjasoknak és az őket foglalkoztató szövetkezetnek a közérdekű nyugdíjas szövetkezetben történő foglalkoztatás.
A szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény rendelkezik többek között erről a szövetkezeti típusról is. A közérdekű nyugdíjas szövetkezet tagjai közül a tagok 90 százalékának öregségi nyugdíjban kell részesülnie. A közérdekű nyugdíjas szövetkezetnél a törvény azt célt fogalmazza meg, hogy ez a szövetkezet az időskorúak számára foglalkoztatást biztosít, előmozdítva ezáltal a tagok gazdasági és szociális helyzetét, továbbá rögzíti, hogy a nyugdíjas szövetkezet közérdeket is szolgál azáltal, hogy a következő generációk számára a tagoknál felhalmozódott tudás, szakmai- és élettapasztalat átadásra kerül.
Ki minősül nyugdíjasnak a fenti törvény alkalmazása során?
A törvény alkalmazása során öregségi nyugdíjasnak kell tekinteni azt a személyt, aki
- öregségi teljes nyugdíjban,
- öregségi résznyugdíjban,
- a nők 40 év jogosultsági idejének figyelembevételével megállapított nyugdíjban
részesül.
Nem minősül öregségi nyugdíjasnak
- a korhatár előtti ellátásokban (korkedvezmény érvényesítésével megállapított ellátásban, a táncművészeti életjáradékban, az átmeneti bányászjáradékban, szolgálati járandóságban),
- megváltozott munkaképességűek ellátásaiban (azaz rehabilitációs ellátásban, rokkantsági ellátásban) részesülő személy.
Nyugdíjas tagok személyes közreműködése:
A szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény alapján a nyugdíjas szövetkezet öregségi nyugdíjban részesülő tagja személyes közreműködését a nyugdíjas szövetkezet által harmadik személy részére nyújtott szolgáltatás keretében is teljesítheti. Azaz a nyugdíjas tagok egy külső szolgáltatónál is folytathatnak keresőtevékenységet. A személyesen közreműködő tagokat - a külső szolgáltatásra vonatkozó tagsági megállapodás megkötése napján - az adóhivatalhoz be kell jelenteni. A bejelentés tartalmazza többek között
- a közérdekű nyugdíjas szövetkezet adószámát,
- a közérdekű nyugdíjas szövetkezeti tag adóazonosító jelét és társadalombiztosítási azonosító jelét, illetve a nyugdíjfolyósítási törzsszámát
A bejelentés elektronikusan és telefonon is teljesíthető. Az elektronikus úton történő bejelentés az ügyfélkapun keresztül, a 17T1045NY jelű nyomtatványon tehető meg.
Tekintsük át, hogy ennél a keresőtevékenységnél miként alakul a közteherfizetés!
A tagnak a fenti keresőtevékenység során szerzett jövedelméből 15 százalék személyi jövedelemadó előleget kell fizetnie. Adómentesen jogosult a tag vagy a családtagja - a közérdekű nyugdíjas szövetkezet által a közösségi alapból - az alapszabályában rögzítettek szerint élelmiszer, továbbá fogyasztásra kész étel vásárlására felhasználható utalványra, amely havi szinten nem haladhatja meg a minimálbért.
Az 1997. évi LXXX. törvény úgy rendelkezik, hogy nem lesz biztosított a közérdekű nyugdíjas szövetkezet öregségi nyugdíjban részesülő tagja. Azaz a közérdekű nyugdíjas szövetkezet tagja nem minősül biztosítottnak, ezáltal a jövedelméből/díjazásából a biztosítási jogviszony hiányában járulékokat nem kell megfizetni.
Azaz a közérdekű nyugdíjas szövetkezet tagjának jövedelméből csak személyi jövedelemadó-előleget kell levonni.
Milyen társadalombiztosítási közterheket kell megfizetnie a foglalkoztatónak, azaz a szövetkezetnek?
Az általános szabály az, hogy a kifizető (foglalkoztató) szociális hozzájárulási adó fizet. A szociális hozzájárulási adóról szóló 2011. évi CLVI. törvény 455. § (2) bekezdése alapján szociális hozzájárulási adófizetési kötelezettséget eredményez a szövetkezet és természetes személy tagja között fennálló, a tag részére munkavégzési kötelezettséget eredményező vállalkozási és megbízási jogviszony, kivéve a közérdekű nyugdíjas szövetkezet és öregségi nyugdíjban részesülő tagja között fennálló jogviszonyt.
Tekintettel arra, hogy a szövetkezetet a fentiek alapján nem terheli szociális hozzájárulási adófizetés, így szakképzési hozzájárulást sem kell fizetnie. Ezt a tényt rögzíti a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2011. évi CLV. törvény is.
Amennyiben nem áll fenn adott keresőtevékenységnél járulék és szociális hozzájárulási adófizetési kötelezettség, akkor felmerül az a kérdés, hogy a közérdekű nyugdíjas szövetkezet tagjának jövedelme kapcsán kell-e egészségügyi hozzájárulást fizetni?
Az egészségügyi hozzájárulásról szóló 1998. évi LXVI. törvény 3. §-ának (6) bekezdése úgy rendelkezik, hogy „mentes a százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás alól az a jövedelem, amelyet a közérdekű nyugdíjas szövetkezet öregségi nyugdíjban részesülő tagja a szövetkezet tevékenységében kifejtett személyes közreműködésének ellenértékeként a közérdekű nyugdíjas szövetkezettől szerzett.” Azaz a közérdekű nyugdíjas szövetkezet tagjának jövedelme kapcsán egészségügyi hozzájárulást sem kell fizetni.
Mindezek alapján levonható az a következtetés, hogy közteherfizetés szempontjából nagyon kedvező a közérdekű nyugdíjas szövetkezetben történő foglalkoztatás.
Legfrissebb
- 2024. december 15. Megússza az „új” adót, aki gyorsan intézkedik
- 2024. december 15. Lépett az Agárminisztérium
- 2024. december 04. Számvitel 2025 – önköltségszámítás
- 2024. december 03. Számvitel 2025 – a könyvvizsgálat és a beszámolók megemelt értékhatárai
- 2024. december 03. 2024. őszén kihirdetett társadalombiztosítási-, és munkajogi szabályok