Könyvelő-panasz: behajtási költségátalány és a mérleg - Van az úgy, hogy győz a józan ész…(?)
BEHAJTANI KÖTELEZŐ! – MI A PROBLÉMA?
Az első és legfontosabb probléma a kérdésben, hogy sem a jogalkotó, sem a jogászok nem értik, mi ezzel a gond, hiszen akár „el is lehet azt engedni”. Ez persze igaz, ám a helyzet ettől egy csöppet bonyolultabb. Miről is van szó?
A tavaly márciusban életbe lépő „új” Ptk. – összhangban egy EU irányelvvel – vezette be a 40 euróban megállapított behajtási költségátalány intézményét. A vállalkozásoknak ezt az egymás közötti szerződéseikben – amennyiben a vevő, a megrendelő nem tartja be a fizetési határidőt –, akkor is érvényesíteniük kell, ha a szállítónak, ill. a szolgáltatás nyújtójának a valóságban egyetlen forint költsége sem merült fel a követelés behajtásával kapcsolatban (mondjuk azért, mert a vevő fizetett, csak pár nappal később, mint a fizetési határidő szerint kellett volna).
Ráadásul a felek – szerződési szabadság ide vagy oda – nem állapodhatnak meg előzetesen úgy, hogy a költségátalányt a szállító nem érvényesíti, mert az ilyen értelmű szerződési kikötés semmis. Az már csak hab a tortán, hogy a jogosultnak attól függetlenül is jár ez az összeg, hogy a kötelezettnek – egyéb esetben jogilag méltányolható – oka volt a késedelemre: mondjuk esélye sem volt a fizetési határidő betartására, mert késve, a fizetési határidő lejárta után kapta meg a számlát.
És most következik a probléma: azaz az, hogy miként jelenik ez meg az érintett cégek mérlegében – ha megjelenik – és tudják-e a vállalkozások (könyvelőik), hogy ennek szerepelnie kell a mérlegben (vagy nem). Ez elsőre talán kicsit zavarosan hangzik, de a helyzet is zavaros: a Ptk. egy másik, közvetlenül a behajtási költségátalányhoz nem kapcsolható – és éppen ezért könnyen elsikkadó – paragrafusa miatt.
A BEHAJTÁSI KÖLTSÉGÁTALÁNY KÖNYVELÉSE
A behajtási költségátalányt a vevőnek könyvelnie kell egyéb ráfordításként, akkor is, ha a szállító semmilyen formában – sem írásban, sem telefonon, sem e-mailben, sem galambpostán – nem értesítette a költségátalány felszámításáról és annak megfizetését nem követelte, mivel a fizetési kötelezettség a jogszabály alapján a késedelembeesés tényével beáll. Ezzel párhuzamosan a szállítónak a tárgyévhez vagy a tárgyévet megelőző üzleti év(ek)hez kapcsolódó és a mérlegkészítés időpontjáig pénzügyileg rendezett behajtási költségátalány összegét az egyéb bevételek között kell elszámolnia, és a társasági adó alapját is csak ez érinti. A jogosultnak a be nem folyt költségátalányt, ha bevételként elszámolnia nem is, de könyvelnie azért a 0. számlaosztályban mégis csak kell, azaz T 036 - K096, majd a befolyt összeg T38 – K 96 és T096 - K036. (A NAV fentiekkel kapcsolatban tavaly augusztusban tájékoztatót is kiadott: Ügyfélkapcsolati és Tájékoztatási Főosztály 3158844034.)
A KÖNYVELŐ ÉS AZ ÖRDÖG (A RÉSZLETEKBEN)
Nagyszerű - mondhatnánk! Akkor semmi gond, adót nem kell fizetni, aztán majd leírjuk a követelést! – lélegeznek fel az átalányra jogosult cégek tulajdonosai. Az ördög azonban mindig a részletekben lakik! E helyzetben például ott, hogy ki mondta, hogy az átalány nem folyt be!
A Ptk. – sajnos, vagy szerencsére, ezt adott helyzetben döntsék el az érdekeltek – tartalmaz előírást a követelések kielégítési sorrendjére vonatkozóan (6:46. §.). Ez az a bizonyos „elsikkadó” paragrafus. Eszerint „ha a pénztartozás teljesítéseként fizetett összeg az egész tartozás kiegyenlítésére nem elegendő, azt – ha a jogosult eltérően nem rendelkezett, és egyértelmű szándéka sem ismerhető fel – elsősorban a költségekre, majd a kamatokra és végül a főtartozásra kell elszámolni”.
Gyakorlati oldalról nézve, ha a vevő késve fizeti ki az 500 ezer forintról szóló számlát, akkor ebből 40 eurónak megfelelő összeg – mondjuk 12 ezer forint- a költségátalányra megy, késedelmi pótlékra – tegyük fel – 2 ezer forint-, és a fennmaradó 486 ezer forint csökkenti valójában az eredeti követelést (tőketartozás). Más szempontból megközelítve a kérdést, a 311. Vevők főkönyvi számlán az adott értékesítéssel (és az erről kibocsátott számlával) kapcsolatban még marad 14 ezer forint követelése a szállítónak (azaz vevői tartozás). S ennek a mérlegben is ekként kell(ene) szerepelnie.
Fontos, hogy a Ptk. elszámolási sorrend-szabálya diszpozitív jellegű, azaz megengedi a szerződő feleknek, hogy ettől eltérjenek (azaz, hogy a szállító a vevőtől befolyt összeget csak a tőketartozásra (a termékértékesítés, a szolgáltatásnyújtás ellenértékére) számolja el), de csak akkor, ha ezt a döntést rögzítik is a szerződésben! Ha a szerződésből ez hiányzik, úgy a költségátalányt az elszámolási sorrendben elsőként figyelembe kell vennie a hitelező cégnek. (E keretek közt csak vevő-szállító viszonylatban boncolgatjuk a kérdést, de ez az ügyleti kamatokra is érvényes.)
Tegyük fel, hogy a felek közti megállapodásban fenti kitételek szerepelnek, így a számla ellenértékének beérkezését követően a szállító tájékoztatja a vevőt, hogy további követelése vele szemben nincs. A vevő a véglegesen nem érvényesített behajtási költségátalány összegét (ha ahhoz beszerzett eszköz nem kapcsolódik) rendkívüli bevételként mutatja ki. A szállítónak a behajtási költségátalány érvényesítéséről való lemondást csak a 0. számlaosztályból kell kivezetnie, de ráfordításként nem kell könyvelnie.
Adóalapja növekedésével e nagylelkű gesztus esetén sem kell szembe néznie, mivel a behajthatatlannak nem minősülő követelések elengedéséhez fűződő adóalap-korrekció itt nem érvényes (Tao. tv. 8. § (1) bekezdés h) pont). Az ügyletnek illeték-vonzata sincs.
LEMONDJAK A LEMONDÁSRÓL? NEM!
Aki figyelmesen rágta át magát az eddigieken, az biztosan emlékszik arra, hogy a költségátalányról való lemondás kikötése viszont a szerződésben semmis. Hogy is van akkor ez? Mégis le lehet mondani erről?
Igen, csak nem úgy, ahogyan azt a „nyeretlen kétéves” cégvezető elsőre gondolná! Az a törvényi előírás, hogy a felek közti megállapodásban a behajtási költségátalány kizárása, vagy 40 eurónál alacsonyabb összegben történő meghatározása semmis, nem jelenti azt, hogy a jogosult később sem mondhat le erről az igényéről! A lemondást célszerűen az elszámolási sorrend megváltoztatására vonatkozó kikötéssel („suba alatt”) már a szerződés megkötésekor is elintézheti a jogosult, de természetesen később is intézkedhet a követelés elengedéséről.
Ez utóbbi esetben azonban a vevőtől befolyt összeget a bemutatott példa szerint kell könyvelnie, mérlegében így vevői követelést szerepeltet. Ha erről a könyvelés során megfeledkeznek, az a mérleget jelentősebb, a fizetési határidőt be nem tartó vevőállomány esetében igencsak torzíthatja. Ráadásul az elszámolási sorrendnek köszönhetően befolytnak minősülő költségátalány-bevétel adóalap, és ha kimarad a könyvelésből, akkor adóhiányt okoz. (Kérdés, az adóellenőrzés miként viszonyul a problémához…)
Ugyanakkor, ha az elszámolási sorrendet a szerződés szerint nem kell figyelembe vennie, a be nem folyt behajtási költségátalány kimarad a mérlegből, mivel mérlegen kívüli tételként könyveli a nullás számlaosztályban, amíg azt nem kapja meg, vagy el nem engedi a követelését. Ez utóbbi esetben a vevői követelés mérlegben kimutatott értéke sem okozhat meglepetést a cégnek.
Más a helyzet a vevőnél! Esetében a tétel kötelező könyvelése miatt nő a ráfordításainak és kötelezettségeinek összege. Ez azzal a következménnyel jár, hogy kevesebb lesz az adózás előtti eredmény és ennek megfelelően a fizetendő társasági adó (eltekintve az elvárt minimumadót) – ezt még elviselné a társaság-, de sajnos a kifizethető osztalék is soványabb lesz. Ráadásul az is lehet, hogy pont emiatt lesz veszteséges a társaság, és ez már akár a saját tőke oly mértékű negatívumát is okozhatja, amelyhez a törvény a tulajdonosok számára cseppet sem kellemes feladatokat köt.
Fontos, hogy a 2014. évet érintően csak az a követelés-elengedés „játszik”, amelyet a felek december 31-ig dokumentáltak, ideértve a szerződés elszámolási-sorrendet illető módosítását is. Az, amit még a mérlegkészítés időszakában megtehetnek a cégek: az érintett partnerekkel kötött szerződések átolvasása és folyószámla egyeztetés. Ez utóbbi egyébként a számviteli törvény által is előírt feladat (a könyvvizsgáló is kéri, de ez nem az ő „mániája”). A szerződésekből kiderül, volt-e megállapodás az elszámolási sorrenddel kapcsolatban. Ha nincs írásbeli szerződés, akkor ugyanaz a helyzet, mintha van, de nem tartalmazza azt, hogy nem veszik figyelembe az elszámolási sorrendet.
(A későbbiekre már az a megoldás is megfelelő, ha a kibocsátott számlára vezeti fel a szállító, hogy a Ptk. szerinti kiegyenlítési sorrendtől eltekint és a befolyt összeget teljes egészében a tőketartozásra - számla szerinti ellenérték - számolja el.)
A ki nem egyenlített követelés pedig – például, az elszámolási sorrend okán tőketartozás szerepel a könyvelésben -, amennyiben a felek nem tesznek semmit a behajtása érdekében, öt év múlva elévül.
Fontos, hogy a társasági adóalapot – a jelenlegi szabályok szerint – növeli az a követelés, amely a Ptk. szerinti elévülése miatt minősül behajthatatlannak. Ezért sem mindegy, hogy a szóban forgó elengedett követelés alatt a be nem folyt behajtási költségátalányt kell-e értenünk (ismét csak utalva az adótörvény 8.§.(1) bekezdése h) pontjára), vagy a fentebb vázoltak miatti tőketartozást, illetve annak egy részét hagyjuk elévülni.
Remélhetőleg számíthatunk a Ptk.-nak a cégek számára kedvező módosítására az ügyben – a kérdést vizsgáló munkacsoport állítólag már létezik -, így az is elképzelhető, hogy végül győz a józanész…
Sinka Júlia