Így könyveltek ők - könyvvitel anno (2.)

Sinka Júlia

Szerző: Sinka Júlia

Végzettség: Közgazdász, mérlegképes könyvelő, adótanácsadó, okleveles adószakértő (nemzetközi adózás és áfa)

Szakterület: Kis- és középvállalkozások számviteli és adózási kérdései

Az első könyvelési mérleget az augsburgi Fugger-család készítette el 1511-ben, majd 1592-ben megjelent az első – Sartorius-féle - számviteltankönyv. A szakmának tehát történelme van, ami legalább olyan érdekes, mint mondjuk a kastélyok története.

Cikkem előző részében az Áruszámlát vizsgáltuk: ennek működésével eleink sem voltak elégedettek. A probléma forrása alapvetően az, hogy szegény számla Tartozik és Követel oldalára eltérő módon értékelt tételeket vezettek.
Persze nem önkényesen, hanem az akkori szabályoknak eleget téve.

A „Kettős könyvvitel és mérlegkészítés” című, 1929-ben kiadott tankönyv szerzője is arról panaszkodik a szóban forgó kötetben, hogy „az áruszámla szerkezete a kettős könyvvitelnek kétségtelenül egyik fogyatékossága.”
Szakmai ítéletét el kell fogadnunk: a hivatkozott úriember – Dr. Lautenburg István – a Budapesti Kereskedelmi Akadémia Tanára volt.
Arról, hogy e státusz milyen megbecsült volt akkoriban, kapunk támpontokat az urbaface.com (Virtual Guidebook to Mobile) Budapest nevezetességeit bemutató alkalmazáson: ez a Csurkovics-Komjáthy-bérház (a VII. kerületi Síp u. 5. szám alatti ház) kapcsán, „Kalandorok és párbajhősök” című szösszenetében is hivatkozik az érdemdús úrra.
Persze arról nem szól a fáma, hogy Dr. Lautenburg maga is kardot (vagy pisztolyt) ragadott volna, valamely becsületbeli ügy okán – a kontírozási hibát vétő könyvelőtanoncok megregulázására minden bizonnyal kevésbé romantikus eszközöket vett igénybe – és kalandor hírét sem támasztják alá más, egykorú források.
Az azonban beszédes, hogy az említett bérház történetében fontosnak találták megemlíteni, hogy egykoron ő is ott élt, ahogyan a korszak más potentátjai közül is néhányan:

„Szintén itt élt hosszabb-rövidebb ideig dr. Szánthó Bertalan, a miskolci kórház főorvos; lovag kaimbergi és thränitzi Kutschenbach Róbert (1845-1931) százados, versenylóistálló-tulajdonos, aki 1867-től a 8-as számú „Gróf Auersperg“ galíciai ulánus regiment vezetője volt; 1894-től dr. Dobiás Arnold budapesti aljárás bíró; Lipkay Artúr főlevéltáros és 1928-tól Lautenburg István felsőkereskedelmi iskola tanár. Az épület aljában a Löwy A. és Társa papírkereskedelmi cég működött, amelyet az államosítás után a FORTE 4-es számú papír- és irodaszer-értékesítő boltja kapott meg.”

Bizony, a 19-20. század „celebjei” körébe a könyvelés professzorai is bekerülhettek.
Manapság, sajnos már nem örvendezhetünk ily mértékű megbecsülésen. Ki hallott már olyat, hogy egy város nevezetes házának történetében azt is említésre méltónak – sőt, akár az épület „érdemének” – tekintsék, hogy itt élt és alkotott XY, a kerületi mérlegképes könyvelői tanfolyamok oktatója.
Pedig a könyvelés, mint feladat, azóta sem veszített fontosságából a vállalkozások életében, és a szaktudás sem lett kevesebb… És mégis… Régi szép idők, kedves kollégák…
Igaz, picit könnyebb volt inspirációt kapni a tankönyvíráshoz is, ha az ember olyan házban lakhatott, amelynek aljában egy igazi, békebeli papírkereskedés is működött.

Mielőtt visszatérnénk az Áruszámla rejtelmeihez, még tisztázzuk, vajon miért is kelthette az említett ház egyfajta „kalandor-menedék” látszatát, mert tartok tőle a titkos kalandokat szimatoló kíváncsiság elterelné a könyvviteli problémákról az őt megillető figyelmet.
Nos, a fentebb már hivatkozott forrás szerint, az „épület ismertebb lakójának számított 1883-tól 1895-ig a cseh származású gróf Sternberg Adalbert (1868-1930) politikus, neves szerencsejátékos és párbajhős, bonviván, katonai szakíró és oktató, aki az angolok oldalán részt vett a búrok elleni háborúban, illetve a franciák oldalán a marokkói harcokban. Bár a gróf jeles képviselője volt a csehszlovák-eszmének, s emiatt el is vesztette osztrák állampolgárságát, Bécsben maradt, ahol alkoholmérgezés következtében hunyt el.”
Bonviván, szerencsejátékos és párbajhős katonai szakíró…
Pestiesen szólva, nem semmi, ez az életút azért már akkoriban is izgalmasabbnak tűnhetett, mint a könyvvitel és annak elhivatott oktatása. Bár ez utóbbi jeles és kevésbé jeles művelői – ezt bizton feltételezhetjük – viszonylag ritkán estek áldozatául az alkoholmérgezésnek (és valószínű, hogy csalfa szépasszonyok féltékeny férjei sem űzték őket a hajnali harmattól még nedves erdei gyepre – vagy más, divatos párbajhelyre – pengeváltásra).

Az Áruszámlához visszatérve: ennek fő bűne az volt, hogy egyenlege sem a raktáron lévő árukészlet értékét, sem az áruforgalmon elért nyereséget vagy veszteséget nem mutatja.
(Ezzel kapcsolatban cikkem előző részében már megvizsgáltunk néhány korabeli, még pengőben számolt esetkört.)

Ezért mintegy száz évvel ezelőtti kollégáink is leltározni voltak kénytelenek, ha az árukészlet értékére voltak kíváncsiak (ehhez tudni kell az egyes készletelemek mennyiségét is). Viszont ebből még nem derült ki, nyereséges vagy veszteséges volt-e az értékesítés. Ez utóbbihoz a leltári értéket össze kellett vetni az áruszámla egyenlegével.

A megoldás az Áruszámla kettébontása volt, pontosabban kiegészítése egy ún. Árueredmény-számlával. Ennek megfelelően a könyvelendő tételt is két részre kellett bontani. Azaz minden, az Áruszámlára kerülő tételt 1 pengős egységáron az Áruszámlára könyveltek, míg a vételi vagy eladási ár fennmaradó részét az Árueredmény-számla megfelelő oldalán rögzítették.

Ollózunk ki egy ennek szemléltetésére szánt példát Dr. Lautenburg könyvéből!

Raktári készleten van az év megnyitásakor 1.450 pár cipőnk, 25,90 pengő egységáron. Ez összesen 37.555,- pengő értéket jelent.

Az 1.450 pár cipőt 1,- pengő/ db egységáron könyveljük az áruszámla T oldalára, azaz 1.450,- pengő értékben.
A fennmaradó összeget (37.555-1.450=) 36.105,- pengő értéket az Árueredmény-számla T oldalán számoljuk el.

Tegyük fel, hogy ehhez a raktári készlethez még vásárolunk 386 pár cipőt, 24,70 pengő egységáron, azaz összesen 9.534,20 pengő értékben.

A fenti technikát követve 1 pengős egységáron könyveljük ezt a beszerzést az áruszámla T oldalára, azaz 386,- pengő összegben. A különbözet (9.534,20-386=) 9.148,20 pengőt az árueredmény-számla T oldalára kerül.

A beszerzéssel kapcsolatban szállítási költséget is fizettünk, 29,- pengőt. Ez a tétel az áru mennyiségében nem hoz változást, ezért ez az Árueredmény-számla T oldalára könyveljük, de az Áruszámlán nem számoljuk el.

Eladunk e készletből 870 pár cipőt, 28,- pengő egységáron, azaz összesen 24.360,- pengőért.

A készletfogyást 1 pengő egységáron elszámoljuk az Áruszámla K oldalán (ez 870,- pengő érték), majd az eladási érték különbözetét (24.360-870=) 23.490,- pengőt könyvelünk az Árueredmény-számla K oldalára.


Milyen következtetéseket vonhatunk le a számlák egyenlegéből?

Az áruszámla T egyenlege mindenkor azt mutatja, hogy mennyi árunak kell raktáron lennie (jelen esetben 966 pár cipőnek).
Ahhoz, hogy az árueredményt is megállapíthassuk, tegyük fel, hogy számításunk időpontjában (mondjuk az év utolsó napján) a raktáron lévő cipők egységára (aktuális eladási ára) 26,- pengő.
A 966 pár cipő ennek megfelelően megér 25.116,- pengőt. Ebből – a raktáron lévő mennyiséget 1 pengő egységáron számolva – 966,- pengő kerül az Áruszámla K oldalára, a többi (25.116-966=) 24.150 pengőnyi érték pedig az Árueredmény-számla K oldalára, mindkét esetben a Mérlegszámlával szemben. Az Árueredmény-számla K egyenlege (esetünkben 2.357,80 pengő) az árukon elért nyereséget mutatja, amit az Eredményszámlára kell átvezetni.
Ezzel a két tárgyalt számlát le is zártuk, egyenlegüket átadták a Mérlegszámlának, illetve az Eredményszámlának.

Ennek az eljárásnak az alkalmazása mellett mindenfajta áruról egy-egy külön Áruszámlát kellett vezetni, de az Árueredmény-számlából elegendő volt csak egy, kivéve, ha a vállalkozó képet akart kapni külön-külön, minden egyes árun elért eredményről.

Manapság már remek készletnyilvántartó programokkal dolgozhatunk, de a fenti ötlet – maga az eljárás logikája, illetve az ennek inspirációjára megnyitott technikai számlák -, nem elvetendő az egészen aprócska, szerény informatikai büdzsével dolgozó vállalkozások esetében még ma sem. Ne féljünk technikai számlákat vagy alszámlákat megnyitni ott, ahol ez pontosabb, könnyebben ellenőrizhető adatokat eredményez, vagy többletinformációt ad a vezetőség számára!
(Ha már a technikai számláknál tartunk: sokan előszeretettel nyitják meg ezeket a 389. számla valamely alszámlájaként, akkor is, ha az adott gazdasági eseménynek semmi köze a pénzeszközökhöz. Ez a számviteli törvénynek nem megfelelő megoldás, mert ennek a számlának a Pénzeszközök számláin belül, kijelölt feladata van: a bankszámlák és a pénztárszámlák, illetve a bankszámlák egymás közötti forgalmában azt a számlát helyettesíti, amelyről a banki értesítő még nem érkezett meg. Technikai számlák nyitásakor is maradjunk meg abban a számlacsoportban, ahová a tétel jellege alapján egyébként illik.)

Fentebb emlegettük a Mérlegszámlát és az Eredményszámlát – ezek mibenléte nem zsákbamacska most sem, bár egyébként nem feltétlenül a mai „divatot” követte a számlák elnevezése (például Berendezésszámla, Hitelezők számlája).

A tőkehelyettesítő számlák azonban már gondolkodóba ejthetnek minket.

E számlákon könyvelték a tőke változásait, és nem a Tőkeszámlán, ahol a tőke kezdő értéke szerepel.
A tőke kezdő értéke a Mérlegben a K oldalon szerepelt (ma azt mondanánk: forrásoldal). Innen a nyitáskor a Tőkeszámla K oldalára került, mivel ezen a számlán, illetve ennek K oldalán számolták el a tőke gyarapodásai is, úgymint nyereség, a számla T oldalára pedig a tőke csökkenését eredményező tételeket könyvelték, így például a veszteséget.
A Tőkeszámla a mai értelemben vett jegyzett tőkére és a saját tőkét befolyásoló további számlákra, mint az Adózott eredmény, stb. hasonlítanak.
A tőkehelyettesítő számlák körén azonban meglepődnénk. Ide sorolhatóak voltak
- Házbérszámla,
- Adószámla,
- Személyzetfizetési számla,
- Jutalékszámla,
- Kamatszámla,
- Különféle költségek számlája,
- Berendezések avulási számlája,
- Tűzkárszámla,
- Skontószámla,
- Diszkontszámla, stb.

Annak belátásához, hogy fentiek egyáltalán nem borítják fel a kettős könyvvitel mai is ismert logikáját, picit el kell mélyednünk a korabeli számlarendszerben – bár szerintem a szemfülesek már most is át tudják fordítani a felsorolt számlákat a számvitel mai nyelvére. Cikkem következő és egyben befejező részében számvitel-történeti kalandozásunk a régi számlarendszernél ér véget.

Weboldalunkon (sütiket) cookie-kat használunk. Ezek működéséről bővebben itt olvashat.