Beültették a körhintába? Ne legyen áfa-csalások jó szándékú résztvevője! (3. rész)

OPTIGEN – MÉG EGYSZER

A cikkem előző részében bemutatott Optigen ügyben – melyben a körhinta-csalásokhoz kifejezetten alkalmas termékről, mikrochipekről volt szó- az Európai Bíróság nem csupán a tárgykört érintő, a későbbiekben zajló jogesetek szempontjából hozott fontos döntést. Az áfa hatálya alá tartozó gazdasági tevékenység meghatározása kérdése mellett, és arról is döntöttek, hogy az egyébként adóalany által végzett tevékenység minősülhet-e úgy, mintha azt az érintett nem adóalanyként végezte volna. Az ügyben viszont ellentmondásos ítélet született.

Ugyanis a bíróság egyrészt hangsúlyozta, hogy a hatósági vizsgálatokban nem elvárható az, hogy a hivatalok a körbeszámlázásos csalási láncolatok feltárásakor akár a termékértékesítést közvetlenül végző, akár a láncolatban előrébb, vagy hátrább lévő szereplők szándékát vizsgálják az ügyletek során, másrészt azt is kimondta, hogy mindez csak olyan termékértékesítést végző adóalanyok esetében lehet irányadó, amelyek nem tudták és nem is tudhatták, hogy csalási láncolatban vesznek részt.

Annak kiderítése azonban, hogy az adott cég, annak tulajdonosai, vezetői nem tudták vagy nem tudhatták, hogy milyen ügyletben vesznek részt, lényegében az érintettek szubjektív tudatállapotának, azaz közérthető kifejezéssel, szándékának feltárását (és adott esetben ennek bizonyítását) követeli meg.

Ennek objektivitása pedig akkor is megkérdőjelezhető, ha a bíróság egyébként az ügy objektív körülményeire alapozva igyekszik az érintettek szubjektív tudatállapotát feltárni. Az ennek alapján való érvelés, bizonyítás azonban már magának az áfa rendszerének teljes körű objektivitását is kétségessé tenné.

FEDERATION-ÜGY

Az egyetemleges felelősség koncepciójának angliai bevezetése idején zajlott az ugyancsak körhinta-csalást érintő, Federation ügy.

A vizsgált gazdasági események alkotta konstrukció alapján az angol adóhatóság megállapította - az egyetemleges felelősség elve alapján - a Federation cég adófizetési kötelezettségét, amely azonban arra hivatkozott, hogy az Angliában bevezetett, szóban forgó jogszabály az áfa irányelv szabályaival ellentétes.

Az Európai Bíróság az angol adóhatósággal értett egyet, amikor kimondta, hogy egy olyan konstrukció, mint amit az Egyesült Királyság vezetett be, az áfa irányelvvel összeegyeztethető. Az angliai rendszer alapján ugyanis az egyetemleges felelősség alkalmazására csupán akkor kerülhet sor, ha az adóalany a felé történt termékértékesítéskor tudta, vagy tudhatta, hogy a kérdéses értékesítést, vagy valamely azt megelőző, vagy azt követő értékesítést terhelő áfát részben, vagy egészben nem fizetik meg.

Figyelem! A Bíróság itt az Optigen ügyhöz képest – ahol megkérdőjelezte a felek tudatában lezajló folyamatok bizonyíthatóságának objektív voltát – kifejezetten érdekes álláspontra helyezkedett.

A bíróság szerint ugyanis a vonatkozó angol jogszabály egy megdönthető vélelmet állít fel az adóalany tudatállapotát illetően. A vizsgált vállalkozás ugyanis mentesülhet, ha nem tudta, vagy nem tudhatta, hogy a termék általa fizetendő ára alacsonyabb volt, mint a piacon fizetendő, ésszerűen elvárható legalacsonyabb ár, vagy mint az ugyanezen termék bármely korábbi értékesítésekor fizetett ár.

AXEL KITTEL ÉS RECOLTA

Az Európai Bíróságnak a tárgyalt csalásokat érintően hozott ítéleteiben 2006-ban, az Axel Kittel egyesített jogeset tette fel a pontot az i-re.

A szóban forgó cég által képviselt Computime Belgium társaság számítástechnikai alkatrészek nagykereskedelmével foglalkozott, melyeket Belgiumban szerzett be abból a célból, hogy azokat az Európai Unió tagállamaiba, többek között Luxemburgba exportálja. A luxemburgi beszerző cég az alkatrészeket egy szintén Luxemburgban bejegyzett, harmadik cégnek adta tovább. Ez utóbbi továbbértékesítette az alkatrészeket Belgiumba, a Computime szállítójának. A Computime beszállítója azonban az áfa fizetési kötelezettségének nem tett eleget, de rendszeresen levonta a beszerzései során rá áthárított áfa összegeket. A belga hatóságok ebből arra következtettek, a Computime Belgium tudatosan vett részt a körhintacsalási konstrukcióban és nem ismerték el a vállalkozásnak az értékesítések után megfizetett áfa levonásához való jogát.

Az ítélet érintett egy másik társaságot is – amelynek a vizsgált ügyleteket tekintve semmi köze a fenti cégekhez -, de a belga adóhatóság érvelése összekapcsolja a két esetet. A Recolta társaságról van szó, amely több ízben is gépkocsit vásárolt egy magánszemélytől, aki azt az Auto Mail cégtől szerezte be. A Recolta azon melegében eladta a járművet az Auto Mailnek, abból a célból, hogy azokat – a közösségi termékértékesítés szabályai szerint - adómentesen más tagállamokba értékesítsék. A gépjárművek valójában azonban soha nem hagyták el Belgium területét, hanem speciális, adóelkerülési célzatú értékesítési láncolatokban vettek részt.

A belga hatóság ezért úgy vélte, hogy a magánszemély és az Auto Mail együttműködtek abból a célból, hogy ne kelljen a kiszámlázott áfát megfizetniük. A belga bíróság viszont úgy határozott, hogy az ügyben feltárt tények alapján semmi nem engedett arra következtetni, hogy a Recolta társaság vezető tisztségviselői is tudomással bírtak arról, hogy egy kiterjedt adókijátszási konstrukció részesei.

A két eset – az Axel Kittel és a Recolta - tényállása a fentiek alapján némiképp eltért egymástól, különösen azon körülmény miatt, hogy a társaság vezető tisztségviselői a másik cégek csalárd magatartásról tudtak, illetve tudhattak-e.

Az ügyeket a belga adóhatóságnak az az érvelése kapcsolja össze, miszerint a belga polgári törvénykönyv nem tulajdonít joghatást (azaz semmisnek tekinti) a jogellenes célra irányuló, illetve jó erkölcsbe, vagy közrendbe ütköző ügyleteknek. Ezért a hatóság a vizsgált ügyleteket is semmisnek tekintette. Eszerint termékértékesítés nem valósulhatott meg, mivel a felek egyike jogellenes célból szerződött, amit az sem befolyásolt, hogy a másik fél ezeket a célokat nem ismerte.

A bíróság vonatkozó döntésében ismét rámutatott az áfa hatálya alá tartozó gazdasági tevékenység fogalom objektivitására, hivatkozva az Optingen jogesetben kifejtett álláspontjára: azok az ügyletek, amelyek maguk nem valósítanak meg áfa csalást termékértékesítésnek minősülnek, függetlenül az ügyletet megelőző, vagy azt követő másik tranzakció csalárd jellegétől, amelyről az adóalany nem tudott, és nem is tudhatott.

Ezt az érvelést tovább pontosítva, kifejtette, hogy abban az esetben is a fenti megállapításra kell jutni, ha az ügyleteket az eladó – és nem a vevő – által elkövetett adókijátszás keretében teljesítik anélkül, hogy azt az adóalany tudná, vagy tudhatná.

A bíróság ezért ismételten arra a következtetésre jutott, hogy azoknak a vállalkozásoknak, amelyek minden tőlük ésszerűen elvárható intézkedést megtesznek annak érdekében, hogy az ügyleteik ne valósítsanak meg (akár az áfa, akár más adónem tekintetében) adókijátszást, annak kockázata nélkül kell megbízniuk az ügyleteik jogszerűségében, hogy elveszítenék az előzetesen felszámított áfa levonásához való jogukat.

Ez – az áfa mellett más adónemekre is kiterjesztve - azt jelenti, hogy az adólevonási jog megtagadásának alapjául nem lehetséges a nemzeti polgári jog semmisségi szabályaira hivatkozni. Az áfa irányelvvel ellentétes ugyanis a nemzeti jognak az a szabálya, ami az adásvételi szerződéshez annak jogellenessége miatt a semmisség jogkövetkezményét fűzi (azaz fiktív ügyletnek minősíti), és ezért a vállalkozás elveszti az általa megfizetett áfa levonásához való jogot. S e tekintetben nincs jelentősége annak, hogy a semmisséget az áfa, vagy attól eltérő, más adónem kijátszása okozza.

A bíróság egyebekben kiemelte, hogy az adókijátszás megvalósul ugyanakkor abban az esetben, ha a termékértékesítés, illetve a gazdasági tevékenység fogalmainak alapjául szolgáló objektív feltételek nem teljesülnek. Ugyancsak adókijátszásról van szó abban az esetben, ha az adóalany tudta, vagy tudhatta, hogy beszerzésével az áfa kijátszását megvalósító ügyletben vesz részt, függetlenül attól, hogy a termék továbbértékesítéséből nyeresége származik-e, vagy sem.

Fentieket összegezve, az Európai Bíróság a bemutatott ügyekben (is) arra a következtetésre jutott, hogy az egyes nemzeti bíróságok hatáskörébe tartozik annak megállapítása, hogy egy társaság objektív körülmények alapján tudta, vagy tudhatta-e, hogy beszerzésével az áfa kijátszását megvalósító ügyletben vesz részt és ez utóbbi esetben megtagadhatják a cég adólevonási jogát.

Ez – az adóalany szubjektív tudatállapota, és az ebből következő objektív tények - olyan jelentőséget kaptak, amely megelőzi még a tagállamok belső polgári joga szerint semmisnek minősített szerződésekkel szemben is.

Az áfa-csalásba tudtukon kívül belerángatott cégeknek tehát arra kell- elvileg- felkészülniük-, hogy igazolni tudják, nem tudtak arról (adott esetben tényleg nem tudtak), hogy csalárd ügyletben vesznek részt. (A probléma e ponttól sokkal inkább orvosi, mintsem adójogi kérdés…)

Az viszont támpontul szolgálhat a védekezéshez – ne legyünk feláldozható balekjai adócsaló céghálózatoknak -, ha tudjuk, az adóhatóság milyen szempontrendszer alapján szűri ki azokat a számlabefogadókat, akik tuti, hogy sárosak az adócsalásban.

A cikksorozat következő részében ezeket a „NAV-os” szempontokat vizsgáljuk majd.