Beültették a körhintába? Ne legyen áfa-csalások jó szándékú résztvevője! (1. rész)

A LÁNCÉRTÉKESÍTÉS

A láncértékesítések legfontosabb sajátossága, hogy az ügylet közbenső szereplőjének nem kell ténylegesen találkoznia a szállítmánnyal, nem kell átvennie, ellenőriznie, illetve továbbítania azt. Ráadásul – a láncügyletektől függetlenül is - a Közösségen belül, a vámhatárok megszűntével, nem kell számolnia a tagállamok cégeinek hatósági ellenőrzéssel, az áru „kiléptetésével”. Ez azt is jelenti, hogy az áru tényleges kiszállításáról az adóhatóságok csak magától az érintett vállalkozástól (adózótól) kapnak információt – ha kapnak.

Ami a jogalkotó (szándéka) szerint adminisztrációs könnyítés, az az adócsalók számára a LEHETŐSÉG. Miért is?

A Közösségen belüli termékértékesítések „áfázásának” speciális szabályai miatt. Ennek megértéséhez nézzünk egy egyszerű példát: A Seftel Kft Magyarországon bejegyzett társaság, árut vásárol egy ugyancsak magyar cégtől. Erről áfás számlát kap- az áfa számára levonható adó-, majd eladja az egész szállítmányt egy szlovák cégnek. Az értékesítésről kiállított számlája nem tartalmaz áfát, hiszen azt majd a szlovák vevő fizeti a fordított adózás szabályai szerint. A Seftel Kft belföldről vásárol és külföldre, tagállami partnereknek ad el, azaz bevételei után legálisan nem fizet áfát, viszont adólevonási joga van a beszerzéseire, rendszerszinten tehát állandó visszaigénylő pozícióban van.

Ehhez még nincs szükség láncügyletre, elég, ha a vevők külföldön bejegyzett cégek. Megjegyzem a külföldi partner – amely jelen esetben szlovák – sem jár rosszul (ha aggódott volna érte valaki), mivel a fordított adózás szabályai ott is azzal együtt érvényesek, hogy a fizetendő adót le is vonhatja, így – adóköteles, azaz adólevonásra jogosító tevékenység esetében – „nullán” van, ami az áfát illeti.

Ebben – a harmadik állambeli cégekkel való kerekedéssel ellentétben – az a szuper, hogy az adó levonhatóságának nem feltétele a tényleges pénzügyi teljesítés, mivel nem a vámhatósági ellenőrzést követő, ún. kivetéses áfáról beszélünk, amit később, a befizetését követően lehet visszaigényelni.

A láncügyletek a fentebb részletezett adózási mechanizmust használják ki, csak éppen több szereplője lesz az ügyletnek. Gyakran olyan sokan tolonganak a – végeredményben ugyanazon szállítmány értékesítéséről szóló – ügyletben, hogy a szereplők egy része is ártatlan áldozata lesz a csalásnak, nem csak a költségvetés.

Ezért hasznos, ha a vállalkozások tulajdonosai, vezetői is tisztában vannak a csalások tipikus módjaival, és tudják, mire kell figyelniük szerződéskötéskor, ha nem akarják a „számla” egészét ők fizetni a NAV-nak.

A KÖRHINTA-CSALÁS

A körhinta-csalás különösen veszélyes formája az adócsalásoknak, mert nem egy egyszeri „akcióról” van szó, hanem ugyanazzal a termékkörrel többször és folyamatosan ismételhető csalás sorozatról beszélünk. Ráadásul olyanról, amellyel - viszonylag kis befektetéssel - nagy haszonra lehet szert tenni, figyelve azért a kockázat nagyságára is.

A körhinta-csalás lényege, hogy a „sok bába közt elvész a gyermek”, azaz jelen esetben az áfa, az értékesítési láncban egy ponton nem fizetik meg az adót (a visszaigénylésekről azonban természetesen nem feledkeznek meg). Ezzel egyrészt adót csalnak, másrészt a közterheket becsületesen megfizető konkurenseikhez képest lényegesen olcsóbban jutnak az áruhoz, és azt adott esetben akár olcsóbban is tudják eladni, versenytársaikat eleve vesztesként kergetve így árversenybe.

Ha a csalást úgy szeretnénk leírni, mint egy receptet, akkor az úgy kezdődne, hogy „végy négy céget”. A körhinta-csalásoknak ugyanis jellemzően négy szereplője van. Gyakran valamennyi cég egy kézben van – legalábbis ugyanaz a személy irányítja őket-, és a vállalkozások egyetlen céllal, a csalás elkövetése eszközeként jöttek létre.

Mivel a trükköket az adóhatóság is jól ismeri, és egyre gyakrabban füleli le „még melegében” az elkövetőket, a körmönfont szervezők előszeretettel vonnak be az akcióba olyan cégeket is, amelyeknek halovány sejtelmük sincs arról, hogy éppen adócsalás aktív szereplői - ők azok, akiket a hatóság később leleplez és megbüntet.

A szakirodalomban a szereplők beszédes neveket kaptak, úgymint Bróker, Csatorna, Eltűnő Kereskedő és Buffer. A csalás folyamatának bemutatásához a továbbiakban én is ezeket használom. Térjünk vissza főszereplőinkhez, ahhoz a bizonyos négy céghez!

Ezek az Unió legalább két (de gyakran több) különböző tagállamában működnek. Az akció főszereplője – mondhatni, annak alfája és omegája - a Bróker: tőle indul az áru, és később a nyereség is hozzá érkezik. A Bróker a Csatornán keresztül eljuttatja a másik tagállamba a terméket (vagy gondoskodik ennek látszatáról). A szállítmányt – akár valós, akár fantom -, az Eltűnő Kereskedő veszi meg. Ez utóbbinak általában csak az a feladata, hogy visszaszállítsa (nem hivatalosan, hanem sutyiban) a terméket a származási országba a Brókerhez, de az is előfordul, hogy a célállomás a Bróker által megjelölt vevő. Az Eltűnő kereskedő arra is megbízást kaphat a Brókertől, hogy belföldön értékesítse a terméket a Buffer-nek (ez magyar fordításban „ütközőt” jelent, mint látni fogják, okkal).

A dolog lényege – de ezt bizonyára sejtik is-, hogy az Eltűnő Kereskedő nem fizeti meg az általános forgalmi adót. A Buffer pedig – immár teljesen hivatalosan - közösségi értékesítés keretében eladja a szállítmányt a Brókernek, aki áron alul jut hozzá ugyanahhoz az áruhoz. S a kör ennél a pontnál újraindul. Lehet, hogy ugyanazzal a Csatornával, de az is lehet, hogy új szereplő csatlakozik a díszes kompániához. Vegyük szemügyre kicsit közelebbről hőseinket!

A SZEREPLŐK SZEREPE

Az agy, a csalás irányítója a Bróker. „Ő” a tisztességes cég iskolapéldája – látszatra. Általában már régóta jelen van a piacon, ágazatában elismert, és szinte mindig van legális és annak rendje és módja szerint adózott tevékenysége is. Könyvelése, nyilvántartásai szabályosak, mondhatni, tökéletesek. Olyannyira, hogy a csaláshoz szükséges árut is szabályosan szerzi be, természetesen minden szempontból legális kereskedőtől.

Természetesen nem mindegy, hogy milyen árut, hiszen nem minden termékfajta alkalmas az ügyletre. A körhinta-csalásokban részt vevő áruk általában is, vagy kis tételben is nagy értéket képviselő termékek (tipikusan ilyenek a számítástechnikai alkatrészek, mobiltelefonok), vagy ún. ömlesztett termékek, amelyeket egyedileg nem lehet beazonosítani, nem lehet bizonyítani, hogy az adott tétel honnan származik (például gabona, cukor, liszt, étolaj).

Az olyasféle áruknak, mint mondjuk a mobiltelefonok, előnye, hogy egyszerű a szállításuk, így ezeket ténylegesen is ide-oda utaztatják. A gabona és társai esetében viszont jellemzően csak papíron történik meg a szállítás, vagy ha mégis sor kerül rá, akkor is csak az áru mennyiségének töredékét utaztatják. 

A Bróker szerény haszonnal, belföldi partnernek – ez a Csatorna – adja el az árut. Adóbevallásában – természetesen - bevallja az értékesítés után a fizetendő adót, a beszerzés után a levonható adót, és a hozzáadott értékre jutó csekély adót fillére megfizeti az előírt határidőben.

E pontban lép akcióba a Csatorna. Neki a legfontosabb feladata, hogy külföldre – az EU valamely másik tagállamába - juttassa a szállítmányt. Ha visszaemlékszünk még a Seftel Kft-re és szlovákiai értékesítésére, akkor megállapíthatjuk, ez sem nem bonyolult, sem nem gyanús (első ránézésre semmiképpen), így akár maga a Bróker is intézhetné a saját nevében. Az, amiért nem teszi, az adózási mechanizmus! Gondoljuk csak át!

A közösségi értékesítés adószabályai szerint itt is a fordított áfa lép be a képbe, azaz az eladónak nem kell felszámítania a forgalmi adót a számlában, azt majd a vevő teszi meg, a saját országa szerinti mérték alkalmazásával. Viszont a Csatorna, amikor vásárol a Brókertől, megfizeti a forgalmi adót, és ennek teljes összegét vonhatja le, illetve igényelheti vissza az adóhatóságtól. Ez létezésének végső célja!

Az, aki valaha is volt már részese ún. kiutalás előtti ellenőrzésnek, az tudja, az adóhatóság nem kapkodja el az ilyesmit, főleg, ha más ország adóhatóságától is adatokat kell kérnie az ügyben. A vizsgálat alanyának a vizsgálat zárultáig benne áll a pénze az áfában, ráadásul, az sem kizárt, hogy a revizorok találnak valami hibát a könyvelésben, a nyilvántartásokban, bárhol, és nem csak a visszaigényelni vágyott összegtől kell búcsúznia a cégnek, de még bírságot is fizethet.

Az igazán dörzsölt „hintáslegények” ezért gyakran kívülálló társaságokra osztják a Csatorna kétes dicsőségű szerepét, bizalmukba férkőzve azzal is, hogy „segítenek” megbízható külföldi vevőt találni az árura.

A következő lépés megértéséhez, ismét idézzük fel a közösségi értékesítésekkel kapcsolatos áfa-szabályt!

Az eladó nem számít fel áfát, a vevő fizeti meg azt, a saját országa szerinti mértékben. Ez nem jelent tényleges fizetési kötelezettséget, hiszen ugyanabban a bevallásban kell fizetendőként és levonhatóként is elszámolni az adót, így a végeredmény egy szép, kövér nulla. Színre lép tehát a következő szereplő, az Eltűnő Kereskedő, aki az előbb vázoltak miatt áfa fizetése nélkül, nettó áron jut hozzá az áruhoz. „Ő” majd az esetleges belföldi értékesítésekor, a helyi adókulccsal felszámítja az áfát.

A gyors és egyszerű megoldások hívei persze nem fecsérlik az időt belföldi eladásra, rögvest visszaviszik az árut úgy, ahogy van a származási országba, és ott értékesítik – áfa nélkül. Az akció nyeresége: a Csatorna által visszaigényelt áfa.

Az igazi, vérbeli körhintások azonban nem állnak meg itt, céljuk az, hogy végtelenítsék a folyamatot, és újra és újra megismételjék az akciót. Ezért az Eltűnő Kereskedő a beszerzés áfa nélküli (nettó) árával megegyező áfás (bruttó) áron adja el a terméket a saját országában. A szóban forgó bruttó eladási ár (bevétel) áfáját be kellene vallania, és be is kellene fizetnie a költségvetésbe, de e helyett inkább időben kereket old. (Mindig. Ugyanis ez szerepnek lényege.)

Mielőtt „kámforrá válna”, eladja az árut a Buffernek. A szállítmány ez utóbbinál sem időzik sokat, ismét gazdát cserél, az új vevő a Bróker lesz. A Buffer szerepe kockázatos, ezért gyakran keresnek rá az adókockázattal nem feltétlenül tisztában lévő „külsőst”. A kockázatot természetesen az adóhatóság jelenti, jelen esetben azért, mert a Buffer olyan áfa visszaigénylésére készül, amit az eladó (az Eltűnő Kereskedő) nagyvonalúan „elfelejtett” befizetni. Az adóhatóság nem szereti az ilyesmit.

Az áru – amint látjuk – a kör végén visszatér a Brókerhez, csak most lényegesen olcsóbban, mint ahogyan ő azt korábban beszerezte. A másik tagállamban meg nem fizetett áfa valamely hányada (ez az adókulcsok közötti különbség függvénye is) jellemzően a Bróker kasszájába vándorol, vagy- ha a Csatorna és a Buffer is tagja a csapatnak, azaz nem külsős -, akkor ezeknél is lecsapódhat a nyereség.

A kör zárultával újabb forduló indulhat, ugyanezen, vagy akár más szereplőkkel. A Csatorna és a Buffer általában feláldozható külsős, az Eltűnő Kereskedő azonban mindig olajra lép.

A GYANÚTLAN KÜLSŐS 

Figyelem, legyünk nagyon óvatosak, mert az Eltűnő Kereskedő sokszor bújik el legális, létező vállalkozás mögött – annak képviselőjeként kiadva magát -, de valójában semmi köze az adott vállalkozáshoz. Ez azonban nem gátolja meg abban, hogy annak közösségi adószámát használja az ügyleteihez. Az adóellenőrök ezt a formációt gyakran nevezik „idegen HÉA-számot felhasználó kereskedőnek” is. Ezért is fontos, hogy mielőtt a vállalkozás üzletet köt valamely külföldi céggel, a közösségi adószám ellenőrzése mellett, igyekezzék felvenni a kapcsolatot cég székhelyével is: akár telefonon, akár faxon, e-mailben visszaigazolást kérve, hogy a magát a képviselőjükként kiadó személy valóban jogosult-e erre.

A fentiekben részletezett konstrukció a körhinta-csalás legegyszerűbb formája. A magukra igazán adó, „kifinomult” csalók kicsit több kihívást tesznek a dologba: növelik a Csatorna és a Buffer cégek számát, esetleg több országot is bevonnak az ügyletbe, sőt ezek kombinációjával is dolgozhatnak. Még magának az árunak a tényleges fizikai megléte sem feltétlenül szükséges: megteszik az azt megtestesítő dokumentumok is…

A zűrzavar a csalók lételeme, ugyanis minél összetettebb, bonyolultabb az akció, annál nehezebb az adóhatóság dolga. Ez az, amiért vétlen, a csalást szervezők érdekkörén kívüli cégek is áldozatul eshetnek, ha rájuk osztják a Csatorna vagy a Buffer kétes dicsőségű szerepét. E vállalkozásokat ugyanis fél kézzel is elcsípi az adóhatóság – bejelentett székhelyükön megtalálhatóak, alapvetően legálisan működnek-, és magyarázhatják a revizoroknak (rosszabb esetben a bíróságnak), hogy mi közük az Eltűnő Kereskedőhöz.

Azoknak a vállalkozóknak, akik nem szeretnék a csalók NAV-nak szánt áldozatai bárányaként végezni, egy elképzelt (de valós eseteken alapuló) esettel szeretném felhívni a figyelmét azokra a körülményekre, amelyeknél jó okkal gyanakodhatnak arra, körmönfont csaláshoz statisztálnak.

A Mafla és Társai Kft gabonakereskedelemmel foglalkozik – sajnos még nem sikerült feltornászniuk az éves forgalmukat arra a szintre, amire vágynak. Egy kora tavaszi napon Mafla úr az irodájában ül, és a cég előző heti, nem túl rózsás forgalmi adatairól tanúskodó kimutatást tanulmányozza. Íróasztalán megcsörren a telefon, a vonalban a „szakma” nagyágyúja, a gabona-nagykereskedelem egyik legsikeresebb cégének, a Nagyvezér Zrt.-nek vezérigazgatója, és arra kéri a Mafla és Társai Kft-ét, hogy vegyen át tőlük egy üzletet. Egy romániai nagykereskedő szeretne gabonát vásárolni (természetesen rendkívül nagy tételben), de a Zrt.-nek momentán nincs erre kapacitása, és csekély jutalék ellenében átadná a lehetőséget a Mafla és Társai Kft.-nek.

Ez persze még nem feltétlenül a cselszövés magasiskolája. Viszont a szóban forgó romániai nagykerekedőt egy huszonéves (egyébként kétegyházi) fiatalember képviseli, aki szemlátomást nem pazarolt túl sok időt az iskolába járásra. A külföldi cég Mafla úrnak bemutatott raktára egy évtizedek óta használaton kívüli sertéstelepen van, a határtól 2 kilométerre a túloldalon. A potenciális vevő céges papírjai egyébként szabályosak, ideértve közösségi adószámukat is.

Mafla úr azonban nem mafla, gyanakszik, és inkább lemond a zsírosnak tűnő üzletről… És neki van igaza…

Az „idegen HÉA-számot felhasználó kereskedő” szindrómán, és a potenciális üzletfél körüli gyanús körülményeken túl, felmerülhet az ún. egyetemleges felelősség kérdése is. A csalárd értékesítési láncok elleni védekezésül került be a közösségi szabályozásba e jogintézmény, amely lehetővé teszi, hogy az áfa-fizetést az adóhatóság nem csak az eredeti kötelezettől, hanem (bizonyos feltételek teljesülése esetén) annak szerződéses partnerétől is követelheti.

Arról, hogy miként fest ez a magyar szabályozásban, és hogyan jelenik meg az Európai bíróság – magyar cégek számára is tanúságos – ítéleteiben, az írás folytatásában lesz szó.