Az eredményt érintő számvitelpolitikai döntések (3/2.rész)

 

(A cikksorozat első részét itt olvashatja el >>)

 

AZ ÉRTÉKCSÖKKENÉSI ELSZÁMOLÁSÁNAK PROBLEMATIKÁJA

 

A számviteli politika keretében a vállalkozásoknak arról is dönteniük kell, hogy milyen elveket követve számolja el befektetett eszközeinek értékcsökkenését. Meg kell tehát határoznia az egyes eszközcsoportoknál alkalmazott leírási módszereket, az eszközök hasznos élettartama meghatározásának szempontjait, a maradványérték számítása során követendő eljárást, az ezekhez kapcsolódó információk körét, és azok dokumentálásának módját.

 

Igaz, hogy a társasági adó alapjával szemben, az adótörvény által megadott - úgy is fogalmazhatnánk, diktált – kulcsokkal számolt amortizáció vehető figyelembe (bár egyes eszközökre megengedi a számviteli értékcsökkenés figyelembevételét), és természetszerűleg nem függ a vállalkozás számvitelpolitikai döntésétől. Ráadásul az adótörvény szerint a számviteli törvény alapján megállapított értékcsökkenés az adó alapját növelő tétel. Ám a számviteli törvény szerinti értékcsökkenési leírás ugyanakkor hatással van az osztalék kifizetésére rendelkezésre álló, adózott eredmény nagyságrendjére.

 

 

MI CÉLT SZOLGÁL AZ ÉRTÉKCSÖKKENÉSI LEÍRÁS?

 

Annak megértéséhez, hogy ez mit is jelent, milyen eszközt ad a cég kezébe, gondoljuk át, mit is jelent, mi célt szolgál az értékcsökkenési leírás!

Tegyük fel, hogy egy vállalkozás csavarokat gyárt, ehhez vásárol egy gépet. A használat során a gép kopik, elhasználódik, ha a vállalkozás el akarná adni, már nem kapna érte annyit, mint amennyiért megvásárolta. Minél hosszabb idő telt el a vásárlástól, és minél régebben használja a cég a szóban forgó gépet, minél több csavart állítottak elő vele, annál kisebb lenne az az összeg, amennyit kapna érte a piacon. Azaz egy-egy csavar előállításakor a gép bizonyos mértékben kopik, és ennek a kopásnak megfelelően csökken az értéke.

 

Viszont a gép hasznot is hajt, hiszen a csavarokkal a társaság pénzt keres, azaz a gép kopása az alatt az idő alatt, amíg használják, megtérül a bevételben. Ennek a megtérülésnek (a termék gyártása miatti gépkopásnak) a pénzben kifejezett értéke az értékcsökkenés, költségként való elszámolása pedig a terv szerinti értékcsökkenési leírás, másként fogalmazva az amortizáció.

 

Úgy is fogalmazhatunk, hogy a gép átadja értékét az általa előállított termékeknek. Ez azt is jelenti, hogy a számviteli törvény elvei – így például az összemérés elve – alapján a cég által az adott eszközre megállapított értékcsökkenésnek követnie kell azt az ütemet, ahogyan a gépből „termék lesz”, azaz addig kell az elszámolásnak tartania, amíg az eszköz még képes értéket előállítani és így bevételt hozni a vállalkozásnak.

 

Ebből (is) következik, hogy a gép értékcsökkenésének egységnyi – az adott termékre jutó – összege árképzési tényező, hiszen a cég szeretné, ha ezt a költségét is fedezné a bevétel, és persze némi nyereség sem ártana. Ráadásul az értékcsökkenési leírásnak, mint az adóalappal szemben is elismert költségnek az a célja, hogy megteremtse a pénzügyi fedezetet egy új gép vásárlására akkor, amikor a régi már oly mértékben elhasználódik, hogy tovább már nem használható a vállalkozás tevékenységéhez.

 

A feladat tehát az, hogy a vállalkozás tevékenysége, körülményei alapján megtaláljuk az értékcsökkenés meghatározására azt a módszert, amely a lehető legpontosabban fejezi ki annak egy termékegységre jutó részét, ráadásul nem ütközik a számviteli törvény előírásaival sem.

 

Egy vállalkozás életében olyan helyzet is adódhat, amikor szeretne egy szép kerek számot látni adóalapként, illetve adózott eredményként – mondjuk azért, mert hitelt szándékozik felvenni, vagy pályázaton kíván indulni. Ekkor a relatíve magas összegű, éves amortizáció láttán felmerül benne a kérdés: muszáj ezt elszámolni, hiszen X gépet már lényegében nem is használjuk.

 

És persze ennek fordítottja is lehetséges, amikor a cég úgy látja, valamelyik tárgyi eszköze után elszámolt értékcsökkenési leírás a „hideg vízre sem elég”, azaz a megállapítása óta eltelt időben változtak a gép használatának körülményei, hamarabb kell újat vásárolni, mint azt eredetileg tervezték.

 

Az első esetben –ha lehet- el kell adni a gépet, illetve ha funkciója megváltozott (nem használja a vállalkozás tárgyi eszközként) át kell sorolni a készletek közé, vagy ki kell selejtezni (Szt. 23.§. (5) bekezdése). A második esetben lehetőség van a leírás megváltoztatására (Szt. 53.§. (5) bekezdése)

 

 

ÉRTÉKCSÖKKENÉSI LEÍRÁS – SZÁMVITELI TÖRVÉNY VS ADÓTÖRVÉNY

 

Kicsit mélyedjünk el ez utóbbi lehetőséghez kapcsolódóan, az értékcsökkenési leírás meghatározásának kérdésében!

A számviteli törvény úgy rendelkezik, hogy az immateriális javaknak és a tárgyi eszközöknek a hasznos élettartamuk végén várható maradványértékkel csökkentett beszerzési, illetve előállítási értékét azokra az évekre kell felosztani, amelyekben a vállalkozás azokat előreláthatóan használni fogja. (Azaz a tárgyi eszköz üzembe helyezése napjától, az állományból való kivezetése napjáig kell elszámolni az értékcsökkenési leírást.)

 

A maradványérték az az érték – maradva a fenti példánknál – amennyiért eladható a csavargyártó-gép, ha fizikai, technológiai elhasználódása már oly mértékű, hogy a tulajdonos cég tevékenységhez már nem használható tovább. Ha ez az érték az „ócskavas érték”, akkor az, de lehet akár nulla is, ha valószínűsíthető, hogy darabjaira szedve, alkatrészként sem kell majd a kutyának sem. Az az időtartam pedig, amely alatt a gép dolgozni fog a termelésben, az a hasznos élettartama.

(Például, ha a cég várhatóan négy évig használja a gépet, úgy évenként a maradványértékkel csökkentett bekerülési érték 25 százaléka a számviteli amortizáció.)

 

Mindkét kérdésben a vállalkozás tulajdonosainak, ügyvezetőjének kell döntenie, és nem a cég könyvelőjének!

 

A számviteli törvény az alábbi lehetőségeket kínálja az értékcsökkenési leírás számítására:

• degresszív: kezdetben nagyobb, majd kisebb összeget írunk le,
• progresszív: minden évre egyre nagyobb összeget írunk le,
• lineáris: minden évben azonos értékű értékcsökkenést számolunk el, és
• teljesítmény arányos értékcsökkenés: az értékcsökkenés összege függ a tárgyi eszköz összteljesítményétől, évenkénti elhasználódásától.

A gyakorlatban a vállalkozások jellemzően a lineáris leírást részesítik előnyben. E módszer népszerűségének oka elsősorban a társasági adótörvényben rejlik!

 

Ahogy arról már fentebb is volt szó, a jelenleg hatályos társasági adóról és osztalékadóról szóló törvény szabályai szerint – ezeket a törvény 1. sz. melléklete tartalmazza – az értékcsökkenési leírást azon napokra arányosan kell meghatározni, amely napokon az eszköz állományban volt, és a törvény által megadott leírási kulcsokkal kell számolni. A fentebb említett „maradványérték” fogalmát az adótörvény nem ismeri, így az eszköz bekerülési értéke az elszámolás alapja. Lényegében tehát egy lineáris leírási módról van szó, azzal a különbséggel, hogy nem kell az elszámolás alapját csökkenteni a maradványértékkel!

 

A számviteli törvény lényegesen nagyobb teret ad a kérdésben a vállalkozásnak, míg az adóalappal szemben csak az adótörvény által elismert mértékben vehető figyelembe az amortizáció.

 

Így még a lineáris módszer választása esetén is kétféle nyilvántartást jelent önmagában a számviteli törvény szerinti maradványérték léte is: egy számviteli értékcsökkenési leírás és egy, az adóalappal szemben elszámolható érték rögzítését és figyelését, évről évre, amíg az eszköz értéke el nem éri a nullát (vagy a maradványértéket). Ráadásul - a választott számviteli módszer függvényében – vagy a számviteli értéke, vagy az adótörvény szerinti értéke lesz hamarabb nulla az adott eszköznek.

 

Egy közepes eszközállománnyal bíró cégnél is embert próbáló feladat ennek figyelése, még egy erre szolgáló szoftver mellett is. Ráadásul a könyvelők általában reménytelen szélmalomharcot folytatnak azért, hogy az egyéb rendelkezésre álló módszerekhez szükséges információkat csikarjanak ki a vállalkozás vezetőiből. A vége pedig az lesz a dolognak, hogy a lineáris leírás győz, hiszen ezzel lehet legkönnyebben megfelelni mindkét törvény elvárásainak! Különösen, ha az eszköz maradványértéke nulla, és – milyen meglepő- pont annyi év a várható hasznos élettartama, ahány évig a társasági adótörvény szerinti kulcsokkal a leírása tart. Akkor is, ha a cég érdekei egészen másfajta módszereket igényelnének...

 

 

LEÍRÁSI MÓD MEGHATÁROZÁSA – NEM BIZTOS, HOGY A LINEÁRIS A LEGJOBB!

 

Lássuk, mikor, melyik leírási módot célszerű választani! Ehhez hívjuk segítségül a marketingből ismert, a termékek életciklusát elemző modell kategóriáit!

• Degresszív elszámolás: akkor indokolt, ha az eszköz értéke a használat elején többet, majd egyre kevesebbet veszít értékéből, vagy a karbantartási költségek nőnek. Amennyiben a cég olyan terméket gyárt, amely közelít a hanyatló ciklusához (azaz „döglött kutya”), vagy valamilyen okból a termelési műszakok számának csökkentését tervezik, célszerű ezt a módszert választani.
• Progresszív elszámolás: célszerű választás a hitelből finanszírozott eszközök esetében, a futamidő elején nagyobb, végén kisebb kamatterhek miatt, a ráfordítások egyenletesebbé tétele miatt, vagy a növekedési ciklusukban lévő termékek („sztárok”) gyártása esetében.
• Lineáris elszámolás: az érettség, vagy más néven telítettség szakaszában lévő termékek („fejőstehenek”) gyártása esetén, ahol a termékek iránti kereslet, és ennek megfelelően a gyártás volumene egyenletes, vagy csak kis mértékben változik.
• Teljesítményarányos elszámolás: ha a vállalkozás olyan terméket gyárt, amelynek piacra dobását tervezi („kérdőjelek”), ahol eleinte elhanyagolható bevétellel, de azok gyors növekedésével számolnak, vagy a termelési műszakok számának növelését tervezik. A „kérdőjelek” esetében felmerülhet még a progresszív elszámolás lehetősége is – véleményünk szerint azonban a bevezetésre váró, bizonytalan piaci megítélésű termékek esetében reálisabban tükrözi a költségek felmerülésének nagyságrendjét az amortizáció teljesítményarányos elszámolása.

(Fentieket természetesen szolgáltatásokhoz kapcsolódó eszközök esetében is lehet alkalmazni, hiszen a piaci kereslet szempontjából is beszélhetünk például „döglött kutyákról”, azaz olyan szolgáltatásokról, amelyek egyre kevésbé népszerűek, vagy olyanokról, amelyek éppenséggel egyre divatosabbá, azaz „sztárrá” válnak.)

 

A degresszív elszámolási módra nézzünk egy, szolgáltatás nyújtásával kapcsolatos példát!

 

A vállalkozás nonstop teherszállítással foglalkozik, ehhez vásárolt két teherautót – egyenként 15 millió forint + áfa értékben - és három műszakban alkalmaz járművezetőket. A cég tulajdonosai szerint a gépkocsikat legfeljebb négy évig használják a jelzett tevékenységre. A gépkocsik tervezett maradványértéke egyenként 3 millió forint.

A vállalkozás tulajdonosai számolnak a folyamatosan erősödő konkurenciára is, a kereslet- és ennek megfelelően a műszakok számának – csökkenésére is, ezért a degresszív elszámolási mód mellett döntenek. A járműveket január 1-jén helyezik üzembe.

 

Nézzük meg, miként alakul az értékcsökkenési leírás elszámolása az ún. évek száma összege módszerrel!

Az elszámolás alapja (15.000.000-3.000.000=) 12.000.000,-Ft.

Évek száma összege: 4+3+2+1= 10

Ebből az egyes évek leírási kulcsai: 4/10, 3/10, 2/10, 1/10.

 

Az értékcsökkenési leírás összegei:

1. év: 12.000.000 x 4/10 = 4.800.000,-Ft,

2. év: 12.000.000 x 3/10 = 3.600.000,-Ft,

3. év: 12.000.000 x 2/10 = 2.400.000,-Ft,

4. év: 12.000.000 x 1/10 = 1.200.000,-Ft.

 

A fenti elszámolás a „klasszikus” és közkedvelt lineáris leírási módszernél lényegesen pontosabb képet mutat a cég eredményéről, követve a kereslet és a bevételek – várhatóan csökkenő - ütemét. A számviteli értékcsökkenési leírás évenként csökkenő mértéke ellensúlyozza az adótörvény által elismert kulcsok szerint megállapított amortizáció és a bevételek csökkenésének hatását is az adózott eredményre, azaz a kifizethető osztalék, illetve a későbbi tevékenység érdekében az eredménytartalékban maradó összegre.

 

Az amortizáció elszámolásának kérdése a beruházásokkal kapcsolatos döntések, a lehetséges megoldások közötti választás kapcsán is lényeges. Amikor arra keressük a választ – összeállítva a több évre szóló pénzügyi tervünket is -, hogy a vizsgált beruházás milyen terheket jelent a cég számára, várhatóan mikor térül meg, mind a számviteli, mind az adótörvény szerinti értékcsökkenési leírást is figyelembe vesszük, hiszen azok meghatározó tényezőt jelentenek az adóalap és az adó, valamint az adózás előtti eredmény számításában.

 

Ugyanis - ahogyan arról már volt szó - a számviteli törvény alapján ez a költség adóalap csökkentő tétel, és így a vállalkozás adózott jövedelmének kiszámításához feltétlenül szükséges adat. Ezért a számítására alkalmazott módszer, főként jelentős összegű beruházásnál, számottevő mértékben befolyásolja a vállalkozás adózott, elkölthető forrásainak nagyságát.

 

(Sinka Júlia)