A „tétova”, a „megfontolt” és a „csőd közeli” ügyfél és az ingyen könyvelő esete a revizorokkal

Még a nyári uborkaszezonban sem izgalmas hír, ha azt halljuk, XY könyvelőnek tartoznak az ügyfelei - sajnos előfordul az ilyesmi. Mi a helyzet akkor, ha a könyvelő maga dönt úgy, nem számít fel díjazást az elvégzett munkáért?

Miért is döntene így? Nos, teheti ezt jól megfontolt, üzleti érdekből, új ügyfelek megnyerése érdekében. Biztosan találkoztak már olyan hirdetésekkel, hogy az „első hónap ingyen van”, vagy „ismerjük meg egymást, egyhavi díjazást elengedünk”, stb.. 

Előfordulhat az is, hogy a már meglévő ügyfél van olyan pénzügyi helyzetben, hogy amúgy sem tudna fizetni – se vevője, se bevétele, nincs is igazán sok munka vele -, viszont a kiszámlázott díjazás áfáját, társasági adóját a könyvelőirodának meg kell fizetnie.

Kérdés, hogy a marketingcentrikus, illetve belátó és/vagy jószívű könyvelő mire számíthat ilyen esetekben egy áfa-ellenőrzésnél? Tudják, az adótörvény nem kifejezetten kedvelt, 14.§-ra gondolok, és az ebben említett, nehezen körülhatárolható „vállalkozásától idegen célokra” kitételre. E jogszabályi hely (2) bekezdése szerint ugyanis ellenérték fejében teljesített szolgáltatásnyújtás – többek között- az is, ha az adóalany saját vagy alkalmazottai magánszükségletének kielégítésére vagy általában, vállalkozásától idegen célok elérésére másnak ingyenesen nyújt szolgáltatást, feltéve, hogy a szolgáltatáshoz kapcsolódóan az adóalanyt egészben vagy részben adólevonási jog illette meg.

Továbbá az Áfa-tv. 69. §. Ami azt mondja, hogy a fenti (azaz a 14. §-ban említett) esetekben az adó alapja az a pénzben kifejezett összeg, amely a szolgáltatás nyújtójánál a teljesítés érdekében kiadásként felmerült.

Elvileg tehát, ha a tétovázó, vagy az ár-érzékeny, a költség és haszon elvét maximálisan szem előtt tartó leendő megbízó, vagy akár a „félhalott” ügyfele számára ingyen számviteli szolgáltatást nyújtó könyvelő az ezzel összefüggésben felmerült költségeinek megfelelő bevételt lenne kénytelen áfa-alapként elszámolni.

Viszont itt van még egy kapaszkodó – stílusosan „kikapaszkodó”-, azaz a vállalkozástól nem idegen cél igazolása. Ugyanis, az idézett paragrafusok értelmében. ha egy adóalany nem a vállalkozástól idegen célok elérése érdekében nyújt másnak ingyenes szolgáltatást, akkor az áfa rendszerében nem beszélhetünk – szakszóval élve - adóztatható tényállásról.

Maradva a fenti példánál, ha egy könyvelő egyes, remélt megbízóinak ingyenes könyvelési szolgáltatást nyújt azért, hogy új ügyfélre tegyen szert, esetleg a meglévő az alacsonyabb díjazással dolgozó konkurenciához távozna, de a könyvelő szeretné megőrizni az üzleti kapcsolatot, akkor könnyen belátható, az akcióra a saját vállalkozása érdekében, annak jövőbeni eredményessége, fejlődése érdekében kerül sor. Azaz a vállalkozási cél, mint kritérium, teljesül, és nem keletkezik adófizetési kötelezettség az ingyenes szolgáltatás kapcsán.

Viszont, ha a szóban forgó akció nem csupán egy kurta időtartamot foglal magában – mondjuk egy hónapot, de legalábbis nem sokkal többet-, hanem az ingyenes szolgáltatás időszaka viszonylag hosszú, vagy akár nem is egyértelműen behatárolt, akkor ez már kétségessé teheti, valóban vállalkozási célról beszélünk. Az adóhatóság bizonyára nemmel fogja megválaszolni ezt az önmagának feltett kérdést.

Ahogyan arról fentebb már volt szó, ilyenkor a fizetendő áfa alapja az a pénzben kifejezett összeg, amely a szolgáltatás nyújtójánál (jelen esetben a könyvelőnél) a teljesítés érdekében kiadásként felmerült.

Azon túlmenően, hogy ekkor ugyan áfa szempontjából nullán van az iroda, de el is veszíti úgy a levonható adót, hogy az azt ellensúlyozó bevételre sem számíthat, még azt is el kell dönteni, melyek ezek a költségek, és milyen összegben is merültek fel. S ez egyáltalán nem könnyű!

Igaz, a vállalkozás általános működési költségeinek – mint például a fűtés, világítás, az iroda bérleti díja – felosztása egy adott ügyfélre megoldható (ha „macerás” is), mondjuk a szükséges munkaórák figyelembevételével. Viszont e költségek jellemzője az, hogy nem változnának az ügyfelek számával arányos mértékben, illetve akkor is felmerülnének (legalábbis bizonyos határig), ha az irodának éppen nem lenne ügyfele, csak várnák, hátha jön valaki, aki könyvelőt keres, Ebből kiindulva, nem mondhatjuk egyértelmű bizonyossággal azt, hogy e tételek az ingyenes szolgáltatás érdekében felmerült kiadások. (Teljes mértékben jogkövetők megpróbálhatják a naplók, főkönyvi kivonatok nyomtatásához felhasznált papír árának kiszámítását.)

Ez azt is jelenti, hogy amennyiben az ingyenes szolgáltatáshoz kapcsolódóan, a szolgáltatás nyújtójának nem merül fel kiadása, akkor adóalap hiányában mégsem keletkezik adófizetési kötelezettsége, függetlenül attól, hogy az Áfa-tv. egyéb kritériumai alapján adóztatható tényállásról van szó? A válasz röviden az, hogy igen.

Ugyanis, az érintett felek jogosultak megállapodni abban, hogy a könyvelő – mondjuk a likviditási gondokkal küzdő, csőd közeli helyzetben lévő – ügyfelének, a korábbi üzleti kapcsolatra tekintettel ingyenesen látja el a könyvelési tevékenységet, ez nem keletkeztet adóztatandó tényállást, amennyiben a vállalkozási cél még igazolható.

Amennyiben ez már nem igazolható, akkor is csak a felmerült költségeket kell figyelembe venni (bár ez nem is olyan egyszerű, amint láttuk, és a számítás elvileg vezethet nullához is) az ingyenes szolgáltatás áfa-alapjának meghatározásakor.

Fontos továbbá, hogy az Áfa-tv. sem írhatja felül a felek Ptk.-ban rögzített szerződéses szabadságát: azaz az érintettek jogosultak akár egy jelképes díjazásban is megállapodni, és azt tekinteni a szolgáltatás ellenértékének. (Kivéve, ha nem független felekről van szó, mert akkor a transzferárakkal kapcsolatos szabályokat is célszerű megfontolniuk.)

Nagyon fontos, hogy itt is kiemelt szerepe van a felek közötti szerződésnek, így azt ezekben a helyzetekben okos időben átgondolni, és ha kell, módosítani is (mondjuk, ha nem szerepelt benne az ingyenesség lehetősége adott körülmények megléte esetére).