Várandósság bejelentése

Szerző: Repka Ágnes

HR szakértő, munkajogi szakokleveles tanácsadó

Korábban Magyarország piacvezető személyzeti szolgáltató cégének management tagjaként a munkaerő-közvetítés és fejvadászat országos fejlesztése, irányítása volt a feladata. Emellett tréneri és szakmai mentori tevékenységet végzett sok éven keresztül. Jelenleg szabadúszóként vállalatoknak, alapítványok részére végez HR és munkajogi tanácsadást, magánszemélyek részére pedig munkajogi és karrier-tanácsadást. Szabadidejében munkajogi és karrier-tanácsadó blogot vezet kismamáknak, édesanyáknak két könyve jelent meg a kismamákat, kisgyermekes édesanyákat a munkahelyen megillető jogokról, több fórumon publikál és ad elő rendszeresen.

Akár az első gyermekét várja valaki, akár a sokadikat, nagyon fontos, hogy megfelelő időben, s megfelelő módon közölje ezt a munkáltatóval. Sok kismamában merül fel a kérdés: egyáltalán mikor közölje a jó hírt? Írásban tegye meg, vagy szóban elég?

Nézzük, mire kell figyelni a várandósság bejelentésekor!

Ha az első babát várja a kismama, érdemes a 12 hétig elhalasztani a terhesség bejelentését, hacsak valami nagyon komoly ok nincs rá, hogy hamarabb megtegye ezt. Ez nem a munkajogi szabályozásból ered, hanem mivel a 12 hétig sajnos a vetélés kockázata magasabb, érdemes ezt megvárni, s csak utána közölni a gólyahírt. Ha azonban egyéb ok van – mint például csoportos létszámleépítés, vagy ha behívnak valakit váratlanul a főnöki irodába, hogy felmondjanak neki, vagy fertőző, magzatra káros munkahelyi környezetben van a mindennapi munkavégzés – indokolt azonnal szólni a munkáltatónak, nem érdemes kockáztatni!

Ha a kismama odahaza van egy korábban született gyermekével s így térne vissza dolgozni, még a fizetés nélküli szabadság megszakítása, vagy lejárta előtt, de legkésőbb ennek megszűnése napján érdemes bejelenteni a hírt, hiszen ha a fizetés nélküli szabadság miatti védettség megszűnik, felmondható lesz a jogviszony. Ez esetben sajnos néha a kismama a 12. hét előtt fog rákényszerülni a várandósság bejelentésére, hogy továbbra is védett maradjon.

Bár a törvény nem teszi kötelezővé az írásbeli bejelentést, ha fennáll az esélye, hogy később gondok lehetnek, vita adódhat, inkább írásban érdemes megtenni a későbbi bizonyíthatóság miatt a bejelentést. Nem kell nagyon túlbonyolítani, a munkáltatói jogkör gyakorlójának (s ha ő nem a közvetlen főnök, akkor neki is) egyszerűen le kell írni a tényt. Érdemes arra is figyelni, hogy mi a cégnél szokásos kommunikációs forma: ha mindent szóban egyeztetnek a munkáltató és a munkavállaló, igen furán fog kinézni egy tértivevényes levél… ilyenkor inkább érdemes először szóban jelezni, majd utána írni egy rövid e-mailt. Ha ennek a kézbesítése azonban problémás, inkább válasszuk a papíros formát. A bejelentés hatására úgyis további egyeztetés jön majd, s addig mindkét félnek lesz ideje végig gondolni a következő lépéseket, teendőket…

Ha a nagy bejelentés megvolt, jöhetnek a részletek: meddig szeretne, meddig tud dolgozni a munkavállaló, kell-e másik munkakört ajánlani neki, mert a régit nem bírja ellátni, ha igen, mi lesz az új bér, mi lesz a munkakörrel a szülés után, hogyan lesz pótolva a kieső dolgozó, mikor szeretne újra dolgozni, mennyit várnak rá? Mindezt érdemes a munkavállaónak előre átgondolni, s ha lehet, kész tervvel menni a munkáltatóhoz, hiszen így ő is jobban tudja tervezni a jövőt.

Két dologra hívnám még fel a figyelmet. Vannak olyan munkaköri feladatok, amiket nem tud ellátni egy várandós nő, vagy nem szabad, hogy ilyen feladatokat végezzen, mert az veszélyt jelenthet a babára. Ilyen például a pakolás, nehezebb dolgok emelése, vegyi anyagokkal való érintkezés... Azonnal felmerül a kérdés: ki dönti el, hogy nem dolgozhat a várandós munkavállaló ilyen munkakörben tovább? A főnök? Maga a munkavállaló? A válasz egyértelműen benne van az Mt-ben: munkaköri alkalmasságra vonatkozó orvosi vélemény alapján kell meghozni a döntést, azaz a foglalkozásegészségügyi orvos dönt erről. De mi alapján dönt az orvos? Létezik egy Nemzetgazdasági Minisztériumi rendelet (pontosabban a 33/1998. (VI. 24.) NM rendeletről van szó), ami konkrétan megadja, hogy milyen típusú megterhelések tiltottak egy várandós nő esetében, ilyen például a 10 kg-nál nagyobb tömeg emelése, a nehéz fizikai munka, a hideg munkakörnyezetben végzett munka, vagy a nagyon mérgező, a reprodukciót károsító, daganatkeltő, teratogén, mutagén vegyi anyagoknak való kitettség, de ide sorolja a jogszabály a különböző vírusfertőzés veszélyével járó munkákat is. Tehát aki ilyen munkakörben dolgozik, annak nem kell tűrnie a nem megfelelő feltételeket és körülményeket, de nem kell azonban táppénzre sem menni. Joga van a kismamának továbbra is ahhoz, hogy munkát adjanak neki, mégpedig elsősorban úgy, hogy a munkafeltételeket, a munkaidő-beosztást kell módosítania a munkáltatónak, s ha ez nem lehetséges, akkor másik, egészségügyi szempontból megfelelő munkakört kell biztosítania!

A másik kérdés a keresőképtelenség. Sok kismama kérdezi, hogy mehet-e táppénzre. Fontos tudni, hogy a keresőképtelenség megítélése orvosi döntés, nem a munkavállaó – vagy a munkáltató – kérésére történik… azaz akkor veheti az orvos keresőképtelen állományba a kismamát (mert így hívjuk a munkajog nyelvén), ha nem tudja ellátni a munkáját betegség, jelen esetben a várandósság miatt. Azaz csak maga a tény, hogy babát vár valaki, még nem jelenti azt, hogy azonnal feltett lábbal kell és lehet otthon ülni. Ha egyéb orvosi oka nincsen a tiltásnak, nyugodtan lehet várandósan is munkát végezni, s a munkáltató sem kényszeríthet senkit táppénzre, csak mert így neki könnyebb, kényelmesebb, vagy kiszámíthatóbb.