6 végzetes hiba az álláskeresés során
Sok szakmai cikk szól arról, hogy mit csináljunk álláskeresés során, ám néha nem elég, ha a pályázók szájába rágjuk, hogy mit csináljanak… ilyenkor jönnek az elrettentő példák a karrier-tanácsadók eszköztárában, s hatalmas lelkesedéssel készülnek a „mit ne tegyünk” listák. Íme, itt az én hatos listám, mi az, amivel igencsak vágja maga alatt a fát egy álláskereső…
A toplista tetején az én tapasztalatom szerint a pályázati anyag, és az abban elkövetett hibák állnak. Még mindig találkozom olyan önéletrajzokkal, amiből csak komoly bogarászás után lehet a lényeget leszűrni, vagy több perces tanulmányozás után sem egyértelmű, hogy pontosan hány év tapasztalata is van a pályázónak, s milyen feladatai voltak a korábbi munkahelyein. Márpedig ez az első szűrő, aki itt nem jut át, az biztos elbukott. Ugyan az önéletrajz formázásáról kevesebbet írnak a szakmai cikkek, de a jó tartalom is megbukhat, ha nincs jól tálalva: a kiemelések, kulcsszavak hiánya, a túl sok oldal, vagy a túl kicsit betűméret ugyanúgy nehezíti a HR-es dolgát… és ha van 50 másik tökéletes önéletrajza, miért is vesztegesse erre az idejét arra, amit csak nagyítóval, vagy 15 perces kemény koncentrálás után tudna értékelni? Na, ugye!
A másik nagy hiba, ha csak álláshirdetésre pályázik valaki, s ezzel sok-sok további forrástól kvázi elzárja magát. Igen, tudom, az álláshirdetésekre való CV küldözgetés olyan biztos dolognak tűnik, mert a szobánk kis csendes nyugalmából kattintgatunk a neten, csatoljuk a szakmai önéletrajzunkat, majd hátradőlünk elégedetten, hogy ez az, ma is mindent megtettem, hogy állásom legyen. Hát, nem! Ez csak a legkényelmesebb, legkevésbé kockázatos módja az álláskeresésnek – de a legkevésbé hatékony is! Tessék kimenni a valós világba, állásbörzékre járni, szemtől-szembe találkozni HR-esekkel, fejvadászokkal, szakmai vezetőkkel, felhívni a régi ismerősöket, hasznos és értékes szakmai kapcsolatokat építeni, szakmai konferenciákra járni, közvetlenül pályázni kiszemelt cégekhez – akár konkrét, meghirdetett pozíció nélkül is!
S, ha már az álláshirdetéseknél tartunk, jöjjön is ide kapcsolódóan a következő baki: a mindenes pályázó. Ő az, aki minden álláshirdetésre elküldi a pályázati anyagát, mindenre pályázik, függetlenül attól, hogy űrkutatásra vagy lótenyésztésre keresi a hirdető cég a megfelelő szakembert. Aktív fejvadász koromban összeakadtunk néha ilyen pályázókkal, s egy idő után már meg sem nyitottuk a beküldött pályázati anyagát, mert fejből tudjuk az e-mail címe alapján, hogy ki ő, s mit tud – azaz mit nem. Tudom, hogy az álláskeresés nehéz műfaj, s a hónapokig tartó bizonytalanság sokakat felőröl. De attól nem lesz nagyobb senkinek az esélye, ha minden létező álláshirdetésre pályázik, függetlenül attól, hogy megfelel-e a feltételeknek, vagy sem. Persze, ha szinte majdnem ránk illik a kiírt pozíció, s csak 1-2 apró dolog hibádzik, az teljesen más szituáció, mintha valaki gimnáziumi érettségivel és releváns tapasztalat nélkül úszómesternek, gazdasági igazgatónak és HR tanácsadónak is jelentkezik – ugyanazon a napon.
Ha mindezeken túljutott a lelkes pályázó, s meghívták egy személyes találkozóra, a következő nagy hiba a felkészületlenség. Ha amúgy a végzettség, tapasztalat megvan, akkor maga az állásinterjú sikere - azaz hogy tovább jut-e egy jelentkező a következő körre - 70-80 %-ban a felkészülésen múlik véleményem szerint. Az iparágból, az iparági trendekből, a cégből, a termékeiből, a szolgáltatásaiból, a meghirdetett munkakörből, sőt, abból, hogy kihez megyek interjúra, kötelező előzetesen készülni! Emellett saját magunkról kell beszélnünk, így nem mondhatjuk, hogy nem tudtunk előre készülni a kérdésekre! Az a pályázó, aki nem tudja értelmesen, célratörően összefoglalni a szakmai múltját 5-10 percben az interjú elején, alkalmatlan egy olyan munkakörre, ahol ugyanezen képességeket – előre gondolkodás, tervezés, szorgalom, strukturáltság – kell majd a munka során is használni nap, mint nap. A klasszikus állásinterjú kérdések is megtalálhatóak szinte minden karrierportálon, így csak idő és szorgalom szükséges ahhoz, hogy valaki a legjobb tudása szerint felkészüljön ezekre!
És ha mindezen túljutott a pályázó, akkor legkésőbb a bértárgyalás szakaszában hullik ki a rostán. Nagyon kevés alkalommal találkoztam olyan pályázókkal, akik magabiztosan, nagy pontossággal be tudták lőni az interjúra, hogy mennyit is kérhetnek! Márpedig ennek a kérdésnek nagyon nagy súlya van, hiszen egy rossz összeggel azonnal ki is zárja magát a potenciális jelöltek közül, s a megítélésének is rosszat tesz, ha az általa mondott összeggel azt mutatja, hogy alábecsüli magát, vagy pont ellenkezőleg: túl sokra tartja magát. Bérfelmérést csinálni nem olyan nagy ördöngösség, mint amilyennek első pillantásban tűnik, így egy alapos kutatással olyan helyzeti előnyhöz lehet jutni, amit én egy pályázó helyében sem hagynék figyelmen kívül!
Az álláskeresés során megélt kudarcok kezelése sok pályázónak nehezére esik, s sokan személyes sértésnek veszik az abszolút objektív, megalapozott kritikát is. Bizonyára vannak rossz HR-esek is, - mint ahogy minden területen vannak jó és rossz szakemberek – ám ha sikerül visszajelzést kapni a pályázatról, akkor abból érdemes tanulni, s nem megsértődni rajta! Nincs annál rosszabb, mint amikor egy korrekt elutasító levélre színvonalon aluli sértések és szitkozódások jönnek vissza válaszként… nos, az ilyen pályázók azonnal és örökre parkoló pályára kerülnek az adott cégnél. Meg kell tanulni elfogadni, hogy ahol 100 pályázó van, ott csak 1 lehet a nyertes, így 99 fő nem fog nyerni. Ebből az elutasításból is lehet tanulni, visszajelzést kérni, s a visszajelzés alapján fejlődni, s legközelebb jobbnak lenni.