Az étel-ital automaták NAV felügyelettel - a „régi” automaták csak év végéig használhatóak

Sinka Júlia

Szerző: Sinka Júlia

Végzettség: Közgazdász, mérlegképes könyvelő, adótanácsadó, okleveles adószakértő (nemzetközi adózás és áfa)

Szakterület: Kis- és középvállalkozások számviteli és adózási kérdései

Az étel-ital automaták NAV felügyelettel  - a „régi” automaták csak év végéig használhatóak

 

A kérdéssel már foglalkoztunk e keretek közt.  Most ismét visszatérünk rá: év vége közeledvén ideje sorra venni az automaták üzemeltetésével kapcsolatos szabályokat – ideértve az idén hatályba lépett rendelkezéseket is.

 

 

Bejelentési kötelezettség, regisztrációs szám

 

 

Mint ismeretes, 2015. január 1. óta az étel-ital automaták üzemeltetőinek egy speciális - kifejezetten az automatához, mint berendezéshez kapcsolódó – bejelentési kötelezettséggel is számolniuk kell. (Ennek részleteit a 31/2016. (IX. 2.) NGM rendeletben olvashatjuk.)

Ez azt jelenti, hogy a NAV-hoz - az erre a célra rendszeresített AUTOMATA

jelű adatlapon – elektronikus úton, automatánként kell bejelenteniük:

- az értékesítés megkezdését,

- az üzemeltetés szüneteltetésének megkezdését és befejezését,

- az értékesítés megszüntetését,

- az értékesítésnek az üzemeltető érdekkörén kívül eső okból bekövetkezett megszűnését, 

- valamint az automata külön jogszabályban meghatározott adattartalmában bekövetkezett bármely változást.

 

E bejelentés alapján az adóhatóság automatánként egyedi regisztrációs számot állapít meg, amit az automata üzemeltetőjének jól láthatóan közzé kell tenni az automatán.

A szóban forgó regisztrációs számot ez év első feléig illeték fejében adta ki a hatóság, de 

2017. június 30-tól e díjfizetési kötelezettség megszűnt.

 

Az automatáknak – az online pénztárgépeknél már megszokottakhoz hasonlóan - online módon adatot kell szolgáltatniuk az értékesítés szinte valamennyi adatáról, ami azonnal elérhető az adóhatóság számára.

 

Ennek alapfeltétele az, hogy az automata rendelkezzék egy ún. automata felügyeleti egységgel (AFE), amely önállóan elkülöníthető zárt, elektronikus adattárolást és adatkommunikációt végez. Az így megszerzett adatokat a NAV az adó megállapításához

való jog elévülési idején belül,  kizárólag ellenőrzési feladatainak ellátásához, az adóalanyok ellenőrzésre történő kiválasztásához, egyéb, törvényben meghatározott feladatai teljesítéséhez használhat fel.

 

 

Felügyeleti szolgáltatói szerződés állami támogatással

 

 

Fontos, hogy az automata üzemeltetőjének az AFE felszerelése és az adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése érdekében az automata üzemeltetőjének szerződést kell kötnie egy felügyeleti szolgáltatóval.

 

A felügyeleti szolgáltató tevékenység végzése hatósági engedélyhez kötött, amit Budapest Főváros Kormányhivatala engedélyez.

Az ennek megfelelően engedéllyel rendelkező szolgáltatók névsorát a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (rövidítve: MKEH) honlapján találjuk, bár jelenleg a teljes lista igencsak kurta: egészen pontosan egyetlen szolgáltató árválkodik rajta. (http://mkeh.gov.hu/meresugy/felugyeleti-szolgaltatoi-tevekenyseg-engedelyezese)

 

Ugyanis a 2017. június 30.-án hatályba lépett, 173/2017.(VI.29.) Kormányrendelet a Magyar Posta Zártkörűen Működő Részvénytársaságot jelöli ki ún. menedékes felügyeleti szolgáltatóként. (Nyilván azért, mert a lehetséges szolgáltatók számára picit több idő kell a felkészülésre, az engedély feltételeinek teljesítésére, mint amit a jogalkotó eredetileg tervezett.)

A Posta csak két évig élvezheti – már ha élvezi – e kivételes szerepét, mivel csak ideiglenes jelleggel, legfeljebb 2 éves időtartamra kapta meg e feladatot.

 

A vendéglátásban „utazó” vállalkozások számára ebből az a lényeg, hogy az automata adóhatóságnál történő „regisztrációját” követően a Magyar Postánál kell kezdeményezniük a felügyeleti szolgáltatatói szerződés megkötését.

 

A Magyar Posta valamennyi 2 ezer fő lakosságszám feletti településen ügyfélszolgálatot

biztosít az automatát üzemeltetők részére, így a szerződéseket kényelmesen, a legközelebbi, e célra kijelölt postahelyeken adhatják le.

Természetesen a kijelölt postákról is készült az interneten elérhető, országos lista, amit a Magyar Posta honlapján (https://www.posta.hu) találhatunk meg.

 

 

Lényeges, hogy az automaták AFE-val történő felszereléséhez – ahogyan az online pénztárgépek bevezetésekor is - az állam vissza nem térítendő támogatást nyújt.

 

A támogatást ez esetben azonban nem az automata üzemeltetője, hanem az AFE értékesítésében és telepítésében közreműködő, továbbá felügyeleti szolgáltatást nyújtó felügyeleti szolgáltató igényelheti.

A támogatás mértéke AFE-nként százhúszezer forint, amely magában foglalja az

AFE árát és a telepítéssel összefüggő valamennyi díjat és költséget.

 

A támogatás terhére a felügyeleti szolgáltatónak kedvezményt kell adnia az automata üzemeltetőjének részére:

- vagy az AFE értékesítésében és telepítésében való közreműködés során,

- vagy a felügyeleti szolgáltatás nyújtásának keretében,

- vagy fentiekre együttesen.

Ugyanis, ha az AFE ára, valamint a telepítéssel összegfüggő valamennyi díj és költség együttes összege nem éri el a százhúszezer forintot, a fennmaradó rész a felügyeleti

szolgáltatás díjára is elszámolható.

 

A felügyeleti szolgáltató díj és költség címén az automata üzemeltetője felé - az AFE telepítésével összefüggésben – legfeljebb az AFE ára és a támogatás mértéke közötti különbözetnek megfelelő összeget számlázhatja.

 

 

A fentebb említett (az AFE-ra épülő) adatszolgáltatási kötelezettség 2017. június 30-tól terheli az üzemeltetőt, de bizonyos feltételek teljesülése esetén átmenetileg mentesülhet ennek teljesítése alól, ez év december 1-jéig, illetve 31-ig.

Időközben ugyanis megszületett és ki is hirdették - a 2017. június 19-ei Magyar Közlönyben - a 2017. évi LXXXVII. törvény, amely az adótörvények 2018. évi változásai mellett, az Art. idevágó kiegészítését (230.§.) is tartalmazza. Ennek megfelelően mentesül az üzemeltető az adatszolgáltatási kötelezettség alól:

- 2017. december 1-ig akkor, ha 2017. július 31. napjáig megkötötte a felügyeleti szolgáltatói szerződést a felügyeleti szolgáltatóval, és

- 2017. december 31-ig abban az esetben is, ha valamennyi felügyeleti szolgáltató

(jelenleg tehát csak a Magyar Posta) nyilatkozik arról, hogy az automata – az automata műszaki adottságai miatt – nem szerelhető fel AFE-val.

 

Ez utóbbi esetben az automata utolsó „munkanapja” 2017. december 31-e, utána már nem üzemeltethető.

 

A felügyeleti szolgáltatói szerződés – ami értelemszerűen a felügyeleti szolgáltató és az üzemeltető között jön létre -, alapján a szolgáltató minimális felügyeleti szolgáltatást végez, aminek tartalmát a jogszabály határozza meg. Ideértendő például az AFE szervízelése és az, hogy a szolgáltató biztosítja „az adóhatósággal az adatkapcsolatot biztosító és az adattovábbítást megvalósító szolgáltatást.” (A szerződésben módjuk van további, egyedi elemekben is megegyezniük a feleknek. Ilyen lehet például a készpénzmentes fizetési szolgáltatás biztosítása és a logisztikai tanácsadás és szolgáltatás)

 

Az automaták online adatszolgáltatása tehát annyiban eltér az online pénztárgép rendszer működésétől, hogy az AFE és az adóhatóság szervere közötti kommunikáció a felügyeleti szolgáltató rendszerén keresztül történik.

 

A felügyeleti szolgáltatás minimális tartalma hatósági árköteles, aminek mértéke

AFE-enként legfeljebb 5000 Ft/hó, amely az általános forgalmi adót nem tartalmazza.

 

Az automata üzembe helyezéséhez „NAV-os” kód kell

 

Ha az automata üzemeltetője „regisztrálta” az automatát az adóhatóságnál, valamint megkötötte a felügyeleti szolgáltatói szerződést, akkor üzembe helyezési kódot kell

igényelnie az adóhatóságtól ahhoz, hogy a felügyeleti szolgáltató üzembe tudja helyezni az automatába épített AFE-t.

 

Az üzembe helyezési kód kizárólag elektronikus úton, az erre a célra rendszeresített AFEKOD jelű adatlapon igényelhető. Az adóhatóság ugyancsak elektronikus úton - megküldi a bejelentő elektronikus tárhelyére - a bejelentéstől számított 24 órán belül küldi el a szóban forgó kódot. Ezt az üzemeltetőnek át kell adnia a felügyeleti szolgáltató (jelenleg a Magyar Posta Zrt.) részére, amely elvégzi az AFE üzembe helyezését.

 

Az AFE működéséért és annak adatszolgáltatásáért a felügyeleti szolgáltató a felelős.

 

A berendezés üzemeltetésével kapcsolatos kötelezettségeket az adóhatóság a kötelezettség fennállása alatt és az azt követő általános elévülési időn belül ellenőrizheti. Az adózás rendjéről szóló törvény rögzíti az automata berendezések üzemeltetéséhez kapcsolódó jogsértések szankcióit is.

 

2017. január 1-től az adóhatóság 10 millió forintig terjedő mulasztási bírságot szab ki a forgalmazó, illetve a szolgáltatásnyújtó részére felügyeleti szolgáltatói engedély nélküli AFE forgalmazása, a felügyeleti szolgáltatói engedély visszavonását követően az AFE továbbforgalmazása, továbbá a felügyeleti szolgáltatói engedélytől eltérő AFE forgalmazása, felügyeleti szolgáltatói engedély nélküli szolgáltatásnyújtás, felügyeleti szolgáltatói engedély visszavonását követő szolgáltatásnyújtás esetén.

 

Ezen túlmenően a magánszemély kötelezett (forgalmazó, üzemeltető, szerviz, műszerész) 500 ezer forintig, nem magánszemély kötelezett 1 millió forintig terjedő mulasztási bírsággal sújtható az automata berendezés üzemeltetésével, az AFE forgalmazásával, szervizelésével kapcsolatos, jogszabályban meghatározott kötelezettségek egyéb módon történő megszegése esetén.

 

 

 

 

 

Cheklista üzemeltetők számára

 

Élelmiszer-értékesítést kezelőszemélyzet nélkül végző automatából történő értékesítési tevékenység folytatásához – „csak” az adójogi részét vizsgálva a kérdésnek - az

alábbiakról kell intézkednie az üzemeltetőnek:

1. az automatát „regisztrálni” kell az adóhatósághoz történő bejelentéssel (AUTOMATA jelű adatlap),

2. felügyeleti szolgáltatói szerződést kell kötni egy felügyeleti szolgáltatóval (ez jelenleg csak a Magyar Posta Zrt. lehet),

3. üzembe helyezési kódot kell igényelni az adóhatóságtól az AFE üzembe helyezéséhez (AFEKOD jelű adatlap),

4. intézkedni kell az AFE üzembe helyezés iránt az adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése érdekében.