Támogatási forrásból beszerzett tárgyi eszköz eladásának áfa vonzata
Kérdés
Tisztelt Címzett! Kérném szépen állásfoglalásukat az alábbiakban, melyet megoszthatok ügyfelemmel: Végelszámolással megszűnő, kezdetektől alanyi mentes (nem közérdekű vagy egyéb spec.jellegére tekintettel adómentes, így levonási hányad 100%) vállalkozás 2014-ben vásárolt tárgyi eszközt. Ehhez a tárgyi eszköz vásárláshoz pályázati támogatást kapott, mely tartalmazta a jelzett tárgyi eszköz bruttó értékét. 2018-ban értékesítette a tárgyi eszközt, az értékvesztése miatt alacsonyabb áron, mint amennyiért beszerezte. Jól gondolom-e: - Az értékesítésről kiállított számlában ebben az esetben fel kell tüntetnie a nettó, ÁFA és bruttóértéket, annak ellenére, hogy 1-es az ÁFA kódja. - Az értékesítés teljesítésének időpontjára vonatkozó havi ÁFA bevallást kell beadnia alanyi mentes státusz feltüntetése mellett. Ekkor a fizetendő sorba az értékesítésről szóló számla nettó összegét és ÁFA-ját, illetve a levonható sorba a "le nem használt hónapokra jutó" vásárlás ÁFA-ját, de max. az értékesítésről szóló számlában felszámított ÁFA-t, és el kell érje a 10 ezer Ft-ot. - A pályázatban kapott bruttó összeg miatt utólagos ÁFA levonásról sem lehet szó, de a fizetendő áfát ebben az esetben is fel kell számítani az értékesítéskor? Mivel a támogatás nem tartozik az ÁFA körbe, így véleményem szerint lehetséges utólagos ÁFA levonás. Válaszukat köszönöm!
Válasz
Tisztelt Kérdező!
Valóban jól tudja a kérdező, hogy az alanyi áfamentes adóalany nem járhat el alanyi adómentes minőségben tárgyi eszközként használt termék értékesítésekor (áfatörvény 193. § (1) bekezdés a) pont).
Mindez azt jelenti, hogy a tárgyi eszközök értékesítésekor fel kell számítania a fizetendő áfát. Az értékesítéssel kapcsolatban havi áfabevallást is be kell adnia, az értékesítés hónapját követő hónap 20. napjáig.
A fizetendő áfa megállapítása mellett, az alanyi áfamentes adóalanynak megnyílik a levonási joga is, amennyiben a kérdéses tárgyi eszközöket a használatba vételüktől számított 60 hónapon belül értékesíti. Ekkor ugyanis a beszerzéskor levonásba nem helyezett,előzetesen felszámított áfa arányos részét levonhatja.
Az, hogy támogatásból valósult meg a beszerzés nem változtatja meg az előbb leírtakat, azonban meg kell nézni a támogatási szerződést, hogy az eszköz értékesítésére nincs-e korlátozó előírás.
Legfrissebb
- 2024. december 15. Megússza az „új” adót, aki gyorsan intézkedik
- 2024. december 15. Lépett az Agárminisztérium
- 2024. december 04. Számvitel 2025 – önköltségszámítás
- 2024. december 03. Számvitel 2025 – a könyvvizsgálat és a beszámolók megemelt értékhatárai
- 2024. december 03. 2024. őszén kihirdetett társadalombiztosítási-, és munkajogi szabályok