Könyvelő kontra könyvelő – tanulságos jogeset

A www.napi.hu portálon akadtam annak a jogesetnek a leírására, amelynek mind pórul járt alanya, mind a „vétkes” könyvelő. Pontosabban, az utóbbi egy könyvelőiroda. Úgy tűnik, a nagyhal itt is felfalja a kicsiket. Vagy lehet, hogy máshol kell keresnünk a tanulságokat?

Ha azt mondom „alvállalkozó”, akkor - különösen a könyvviteli zárás idején - egy könyvelőnek rögtön az jut az eszébe, hogy el kell még csípni az ügyvezetőt, sarokba szorítani a tulajdonosokat és kicsikarni a szükséges információkat, rendbe tenni az alvállalkozókkal kapcsolatos papírokat.
A hivatkozott jogeset azt példázza, hogy könyvelő is kerülhet abba a helyzetbe, hogy alvállalkozóként az ő papírjai nincsenek rendben, és ezért komoly anyagi veszteség éri.

Kezdjük azonban a történetet az elején!

A jogeset másik főszereplője, egy könyvelőiroda, amely szóban megállapodott egy könyvelővel arról, hogy több társaság könyvelését az utóbbi végzi.
A szóban forgó könyvelőnek – okkal, joggal – nem tetszett ez a helyzet, úgy gondolta, jobb lenne írásban is rögzíteni a megbeszélt feltételeket. Ezért készített egy "vállalkozási szerződés" tervezetet, amelyben a cég - mint megbízó - megbízta őt azzal, hogy - a tervezetben név szerint meg nem jelölt - vállalkozások számlái, bizonylatai, dokumentumai és utasításai alapján a bérszámfejtési, könyvelési és az ezekhez kapcsolódó számviteli, bevallási feladatokat teljes körűen ellássa.
A könyvelőcég elviekben nem zárkózott el az írásbeli szerződéstől, de az eredetitől eltérő tartalmú tervezetet küldött vissza a könyvelőnek, amelyben a szerződéstervezet szövegét megváltoztatta, többek között a felmondási időt 30 nap helyett 60 napban határozta meg, és az érintett vállalkozások nevét (akik számára a könyvelést el kellett látni) is feltüntette.
Az eltérő szövegű tervezetek miatt a szerződés végül is nem jött létre írásban, de a könyvelő rendesen dolgozott tovább, a cég pedig fizette a díját.
Sajnálatos módon, egy év elteltével a két fél között annyira megromlott a viszony, hogy a könyvelő szóban, majd pedig írásban is felmondta a közöttük lévő szerződést. Ebben utalt arra, hogy úgy állapodtak meg, miszerint ő addig dolgozik a könyvelőcégnek, amíg maga helyett nem talál másik könyvelőt. Miután ezt megtette, őrá már nincs szükség.
A könyvelőiroda értesítette azokat a társaságokat, akiknek a könyvelő a munkát végezte, hogy a jövőben más fogja könyvelni a tevékenységüket. Az érintett vállalkozások pedig felmondták a könyvelővel a szerződéseiket.
Az, hogy fentiek szerint minden rendben van, azaz a felek sikeresen „kimásztak” egy olyan ügyletből, mely mindkettőjük számára kellemetlenné vált, sajnos csak látszat.
A könyvelő ugyanis ezután a bírósághoz fordult, 17 millió forintot követelve a könyvelőcégtől. Arra hivatkozott, hogy a 60 napos felmondási időre nem kapta meg a díját és elmaradt haszna is volt, miután azok a cégek, amelyeknek addig könyvelt, elpártoltak tőle.
Az elsőfokú bíróság azonban másként ítélte meg a helyzetet, és csupán 400 ezer forintot ítélt meg neki, miután 30 napos felmondási időt látott bizonyítottnak, így szerintük csak ennyi időre jár az elmaradt díj.
A pórul járt könyvelő nem hagyta annyiban a dolgot, és fellebbezett.
A másodfokú bírósággal sem volt szerencséje: e fórum úgy találta, hogy a könyvelőnek egy fillér sem jár, hiszen a 30 napos felmondás alatt a könyvelő nem dolgozott a könyvelőcégnek, így díjazásra sem jogosult. Ami pedig az elmaradt hasznot illeti, a könyvelő nem tudta bizonyítani a cég szerződésszegését, illetve az esetleges szerződésszegés a vélt kára közötti okozati kapcsolatot. A jogerős ítélet a cég és a könyvelő közötti viszonyt szóban kötött alvállalkozói szerződésnek minősítette.
Hoppon maradt kollégánk még mindig nem adta fel, a Kúriánál kereste tovább az igazát.
A legfőbb bírói fórum azonban a másodfokú - jogerős - ítéletet hagyta jóvá. Ítélete indoklásában a Kúria kifejtette, hogy a felek közötti szóbeli szerződés lehetett megbízási, de alvállalkozói is.
A legfőbb bírói fórum a megbízást fogadta el, ezzel viszont megszűnt a felmondási idő jelentősége. A megbízást ugyanis bármikor fel lehet mondani, mindössze annyi időt kell hagyni, hogy az ügyet a megbízott le tudja zárni. Ezt meg is tette a könyvelő azzal, hogy maga helyett másik személyt állított. Ha a könyvelőnek arra az időre, míg a munkát más végezte, a könyvelőcég fizetne, akkor duplán fizetne azért, amit más végzett el. Az elmaradt haszonnal pedig az a helyzet, amit már a korábban eljárt bíróságok is megállapítottak.
Igazságtalanul bánt főhősünkkel az első- és a másodfokú bíróság, sőt a Kúria is? Lelkiismeretlen haramiák gyülekezete a könyvelőiroda?
Természetesen, a népmeséken – és más, „mindig győz a gyenge és a jó” rajzfilmeken – szocializálódott énünk együtt érez peches kollégánkkal (bizony, a jó öreg „legkisebb királyfi és szegény ember legkisebb fia” effektus).
Átgondolva azonban a történteket, bizonyára az a válasz a fenti kérdésekre, hogy nem.
A jogot ugyanis – ahogyan valamikori jogászprofesszorom fogalmazott – ismerni és javunkra fordítani kell, nem pedig szidni. Hozzátehetnénk, hogy a jóhiszeműség nem jogi kategória.
Akár „szabadúszó” - esetleg egyéni vállalkozó – könyvelőként keressük helyünket a piacon, akár könyvelőirodát működtetünk, nagyon fontos, hogy átgondolt, jogilag megalapozott szerződéseket kössünk – megbízóinkkal és egymással is -, és foglaljuk azokat írásba.
A Ptk. megbízási szerződésekre irányadó szabályait a „Megbízási típusú szerződések” címszó alatt, ezen belül a XVI. cím keretében, a 6:272-6:280.§-aiban rögzíti. A törvény XV. cím – „Vállalkozási típusú szerződések” – keretében, a 6:238-6:250.§-aiban pedig a vállalkozói szerződésekkel (ideértve az alvállalkozóiakat is) kapcsolatos rendelkezéseket foglalja össze.
Célszerű mindkettőt alaposan tanulmányozni azzal, hogy legalább a tevékenységünkre jellemzően egy alapszerződést – amelyet az általunk teljesített ügyletek vonatkozásában általában használhatunk - készíttessünk el jogásszal, de speciális esetekben még emellett is konzultáljunk szakemberrel.
Kétségtelen, hogy ez pénzbe kerül, adott esetben nem is kevésbe. (Igaz, nézőpont kérdése, mi a kevés vagy mi a sok.)
Az azonban biztos, hogy történetünk balsikerű főhőse ettől sokkal, de sokkal magasabb tanulópénzt fizetett, mint egy jogász óradíja…