euro
Kérdés
Tisztelt Szakértő? Egy magyar cég fizethet Euroban egy másik magyar cégnek??Válasz
A gazdálkodó szervezetek egymás közötti kapcsolatát jellemzően írásban megkötött szerződések alapozzák meg.
Az Szt. 72. §-ának előírásaiból az következik, hogy az értékesített vásárolt és saját termelésű készletek, valamint a teljesített szolgáltatások ellenértékéről a számlát a szerződésben meghatározott feltételek szerinti teljesítés alapján, a szerződés szerinti teljesítés időszakában kell kiállítani, a vevő által elismert, elfogadott értékben.
A számlában foglaltak (beleértve az ellenértéket is) helyességét csak a szerződésben szereplő feltételekkel összevetve lehet ellenőrizni. Ebből az következik, ha a szerződésben az ellenértéket forintban határozták meg, akkor azt forintban is kell számlázni. A forintban számlázott összeget pedig forintban kell kiegyenlíteni.
Amennyiben a partner a forintban kiállított számlán szereplő ellenértéket euróban szeretné kifizetni, akkor ennek - a devizaliberalizáció bevezetése óta nincs akadálya, de - feltétele, hogy a számla is euróban tartalmazza az ellenértéket.
Ehhez pedig az szükséges, hogy a számlát megalapozó szerződést módosítsák, abban az ellenértéket forint helyett euróban határozták meg.
Legfrissebb
- 2026. szeptember 18. Vállalkozó göngyölített járulék- és szocho-alap meghatározása 36 órás foglalkoztatás esetén
- 2026. szeptember 18. Mikor szükséges önellenőrzés az átalányadózó egyéni vállalkozónál?
- 2026. szeptember 18. Az egyesület pénzforgalmi számlanyitási kötelezettsége
- 2026. szeptember 18. Külföldi magánszemély magyarországi kiküldetése - lakhatás elszámolása
- 2026. szeptember 18. Milyen szabályokra kell figyelemmel lenni a fiatal munkavállalók alkalmazásakor
Pallas Prémium Tagság
- 700+ szakmai videó
- 10+ új tartalom havonta
- 20 kreditpont szerezhető évente