A cég veszélyes költségszámlái: vásárlások, melyekből adóhiány lesz

Első lépésben játsszunk egy kicsit!

Nézzünk néhány „céges” vásárlást

·         3D LED tv 1,8 millió forintért,

·         bőr kanapé 1,5 millió forintért,

·         ólomkristály váza és bonbonier 60 ezer forintért,

·         Herendi, 26 darabos étkészlet, 480 ezer forintért.

Képzelje el, hogy Ön adóellenőr! Mit szólna a fenti számlákhoz egy

·         teherfuvarozó, kétszemélyes Bt-nél, amelynek székhelye a beltag lakása,

·         autó- és gépjárműszereléssel foglalkozó egyéni cégnél, ahol a vállalkozó sógorától bérelt iroda (egyben a cég székhelye) egy 5x5 méteres szoba,

·         utazási irodánál Budapest belvárosában,

·         családi ház pincéjében, kétszemélyes Kkt által működtetett ABC-ben,

·         Budapest, II. kerületi ügyvédi irodában.

Segítségként csak annyit: a vezérfonal az „életszerűség”, de erről még lesz szó. Ne feledjük: a költségelszámolás most vizsgált kérdéseinek szempontjából nincs szerepe annak, hogy telik-e az adott beszerzésre a cégnek, vagy „tagi hitel” fedezte azt. (Persze ez utóbbi sem veszélytelen, de most nem ezt vizsgáljuk.)

Nem árulok el titkot azzal, ha azt mondom, alapvetően a tevékenység határozza meg, hogy milyen költségeket lehet egy vállalkozás működése során elszámolni. Az, ami adott esetben egy vállalkozásnál „felesleges luxus”, a másiknál méltányolható (és elszámolható) költség.

A fenti példákban szereplő beszerzéseket így a revizor egészen biztosan „kigyomlálja” a teherfuvarozónál, az autószerelőnél és az ABC-nél. Az utazási iroda esetében a televíziókészülék a vállalkozási tevékenységet szolgálhatja, ha például az iroda által szervezett utak helyszíneit bemutató DVD-filmeket játszanak le a reménybeli utasoknak, és ugyancsak szóba jöhet a bőr kanapé is az ügyfélváróba. Az ügyvédi irodánál pedig elvileg valamennyi vásárlás – az étkészlet némi „jó indulattal” - a tevékenységhez kapcsolódó lehet.

Ám mind az utazási iroda, mind az ügyvédi iroda esetében élnék a feltételes móddal, mivel nem csupán a vásárolt eszközök jellege lehet adott esetben adójogilag aggályos, de azok értéke is. Egészen biztos, hogy például Tunisz vonzerejét bizonygató útifilmet egy lényegesen olcsóbb készüléken nézve is meggyőzhetőek az ügyfelek. Az életszerűség tehát nem csak és kizárólag azt jelenti, hogy az adott tárgyat, szolgáltatást a vállalkozás indokoltan és ténylegesen a tevékenységéhez szerezte be, vette igénybe, hanem azt is, hogy ezzel nem lépte túl az ésszerű gazdálkodás kereteit.  A nettó – áfa nélkül számított – 200 ezer forintot meghaladó szolgáltatások esetében az „ésszerűtlen gazdálkodást” a társasági adóról szóló törvény önmagában, revizorok  nélkül is bünteti (3. számú melléklet A/4. pont), s nem ismeri el a vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségnek.

Könnyen belátható, hogy pusztán a vállalkozási (azaz bevételszerző) tevékenység maga is költségekkel jár, és számolnunk kell olyan költségekkel illetve ráfordításokkal is melyek nélkül nem lehet bevételt elérni.

Az első csoportba tartoznak például a közvetlen anyagköltségek, a munkaerő költségei, míg a második csoportot az úgynevezett nem direkt költségek alkotják, amelyek nélkül ugyan elvégezhető a tevékenység (mondjuk legyártható a cipő, kisüthető a kenyér), de nem biztos, hogy bevétel lesz a dologból. Például a marketingre fordított forintok nélkül a vásárlók nem szereznek tudomást sem a cégről, sem a termékéről, míg piackutatás és annak költségei hiányában fordított a helyzet, a vállalkozás nem jut hozzá azokhoz a fontos információkhoz, amelyek alapján a potenciális vevők által keresett termékeket állíthat elő. E körbe sorolhatjuk az irodai berendezések költségét is.

Az adótörvények – akár egyéni, akár társas vállalkozásról van szó - felsorolják a jellemzően előforduló költségeket, de természetesen nem törekedhetnek teljes körűségre, csak példálózó jelleggel említhetik meg a költségeket-, így azt sem tiltják, hogy ezektől eltérő tételeket is elszámoljon a vállalkozó, feltéve, hogy bizonyítani tudja, azok minden kétséget kizáróan a tevékenység érdekében merültek fel. 

Nem szabad megfeledkezni arról, hogy az elszámolás szabályszerűségéhez formai követelmények is társulnak, azaz az elszámolt költségeket megfelelő bizonylatokkal kell alátámasztani. Igaz, önmagában egy költség még nem válik elszámolhatóvá attól, hogy van róla bizonylat (és az formailag szabályos), hanem a kiadásnak ésszerűen, életszerűen a vállalkozás érdekét kell szolgálnia.

Az sem ritka, hogy olyan – és az adóalappal szemben jogszerűen elszámolható – költségek merülnek fel a vállalkozásnál, amelyekből egy fillér bevétele sem lesz a cégnek. Ilyen eset például az árajánlat készítése, az esetleg ahhoz kapcsolódó helyszíni szemle utazási költsége.

Lényegében tehát minden olyan felmerült kiadással, mely a vállalkozás bevétel és jövedelemszerző tevékenységéhez kapcsolódik, csökkenthető az adóalap. Arra viszont ügyeljünk, hogy egyes – a bevételszerző tevékenység érdekében felmerült - költségek elszámolhatóságát az adótörvények korlátozzák, mint például a telefon, vagy az utazással, a személygépkocsival kapcsolatosan felmerült kiadásokat. Ez nem azt jelenti, hogy tilos az ezekhez kapcsolódó költségek elszámolása, hanem azt, hogy ezt csak bizonyos törvényi feltételek alapján lehet megtenni. A telefonköltség esetében például a híváslisták tételes egyedi nyilvántartása, vagy a személygépkocsi használat elszámolása során a kiküldetési rendelvény, illetve az útnyilvántartás megléte, annak pontos vezetése a feltétel.

Az adóalappal szemben jogszerűtlenül elszámolt költségekből nem csak társasági adóhiány lesz, hanem az általános forgalmi adóval is meggyűlik a vállalkozás baja. Az Áfa- törvény ugyanis fő szabályként úgy rendelkezik, hogy a beszerzett termék, igénybe vett szolgáltatás előzetes forgalmi adója olyan mértékben helyezhető levonásba, amilyen mértékben az adóköteles tevékenységet szolgálja. A csak látszólagosan céges, de valójában magánszemélyek (mondjuk a vállalkozás tulajdonosainak) céljait szolgáló beszerzések értékét – függetlenül attól, hogy a vállalkozás nevére szóló, szabályos számla dokumentálja azokat - az adótörvények az érintett magánszemély jövedelmének tekintik.

Az Szja-tv. értelmében a javadalmazott és a juttató közt fennálló jogviszony alapján kell az adókötelezettséget megállapítani, azaz ha az ügyvezető a magáncélú kiadását számolja el a cégében, akkor az vagy tagi jövedelemként vagy munkabérként vagy –jogviszony hiányában- egyéb jövedelemként lesz adóköteles. Az ezzel kapcsolatban felmerült járulék és adóterhek a vállalkozásnál elismert ráfordításnak minősülnek ugyan, de ha adóellenőrzés során derül ki, hogy nem a vállalkozás tevékenységéhez kapcsolódik az adott költség, annak adó- és járulékhiány a következménye. Ráadásul az adózás előtti eredmény terhére indokolatlanul elszámolt költségek és ráfordítások évekig hatással lehetnek a cég életére (mondjuk az elévülési időn belül egyre „hízó” késedelmi pótlékkal).

Jó néhány évvel ezelőtt egy női magazin szakértői rovatában, az elhízás lehetősége miatt aggódó olvasónak arra a kérésére, hogy állítsanak össze egy listát számára a „tiltott ételekről”-, az orvos azt válaszolta, hogy „mindent ehet, csak a fejecskéjével egyen”. Az ügyvezetők számára is ez a tanúság: minden, a tevékenységhez kapcsolható költség elszámolható, de ésszel és mértékkel.

Sinka Júlia