Testbeszéd az állásinterjún

Szerző: Repka Ágnes

HR szakértő, munkajogi szakokleveles tanácsadó

Korábban Magyarország piacvezető személyzeti szolgáltató cégének management tagjaként a munkaerő-közvetítés és fejvadászat országos fejlesztése, irányítása volt a feladata. Emellett tréneri és szakmai mentori tevékenységet végzett sok éven keresztül. Jelenleg szabadúszóként vállalatoknak, alapítványok részére végez HR és munkajogi tanácsadást, magánszemélyek részére pedig munkajogi és karrier-tanácsadást. Szabadidejében munkajogi és karrier-tanácsadó blogot vezet kismamáknak, édesanyáknak két könyve jelent meg a kismamákat, kisgyermekes édesanyákat a munkahelyen megillető jogokról, több fórumon publikál és ad elő rendszeresen.

Egy jól megírt önéletrajz, egy sokatmondó motivációs levél, a meglévő kapcsolatrendszer aktiválása, munkaerő-piaci információk begyűjtése, s indulhat is az álláskeresés. És ha mindezt valaki jól csinálja, jönnek is az első sikerek: meghívás egy állásinterjúra, majd még egyre... Sok álláskereső úgy gondolják, igen, innentől kezdve nyeregben van, már csak el kell menni, s beszélgetni kell. De a beszéden kívül elfelejtik, hogy van még valami: a testünk is „beszél”, jeleket ad az interjúztatónak. S ezek a jelek néha alátámasztják, néha cáfolják, de legalábbis bizonytalanná teszik, amit szóban állítunk magunkról…

A kiválasztással foglalkozó szakemberek számára egyértelmű tény, hogy legalább olyan sokat árul el az álláskeresőről az, ahogyan beszél, gesztikulál, reagál adott helyzetekben, mint amit mond. De nem kell sem pszichológusnak, sem hazugságszakértőnek lenni ahhoz, hogy a mindennapi életben is észrevegyük, mikor nem stimmel valami az elhangzottak és a látottak-észrevettek között. Ilyenkor van az a fura, „valami nem stimmel” érzésünk a beszélgetőpartnerünkkel szemben. A profi HR szakemberek azonban ezt egy szinttel feljebb emelték.

Amikor egy álláskeresővel először találkozik a HR szakember, az első pillanatban máris több inger éri: milyen a testtartása, milyen gyorsan lépked, milyen a távolságtartása, mennyire magabiztos a kézfogása, milyen a szemkontaktusa, milyenek a gesztusai az első pillanatban, mosolyog-e, s a hanglejtést, hangtónust is ide számítják a szakemberek.

A magyar nyelvben szép kifejezően gerinces embernek nevezett típus az, aki egyenes, megbízható, őszinte – azaz kihúzza magát, nem görnyed össze, a gerince egyenes, nem görbe. A járás gyorsaságából-lassúságából egy jó HR-es a munkatempóra, dinamikára következtet, s azt mind tudjuk, hogy egy jó kézfogás fél siker! De milyen is a jó kézfogás? Széles körben elterjedt kifejezés a „döglött hal” kézfogás, nos, ezt valóban érdemes elkerülni. A jó kézfogás nem túl erős, nem roppantja össze a másik fél kezét, de határozott, s az „ideális” álláskeresői kéz ápolt, tiszta, s nem izzad.

Az sem mindegy, hogyan ülünk az interjú alatt, női jelölteknél számtalanszor találkoztam azzal a védekező reakcióval, hogy a táskájukat az ölükben tartják, mintegy védelmet képezve önmaguk és az interjúztató fél között, de ugyanezt az érzést, a védekezés, bezárkózás érzését adhatja a keresztbe font kar, vagy a keresztezett lábak. Az sem tesz túl jó benyomást az álláskeresőről, ha eldobja magát a székben, s szétterpesztett lábakkal hátradőlve ül – férfi jelölteknél ez sajnos gyakran volt alkalmam megfigyelni, túl lazák, hanyagok voltak az interjún is, s később a munkában is.

A beszéd közbeli gesztikuláció értékelése szintén nagyon sokat elárulhat a potenciális jövőbeli munkatársról: aki sokat babrál az asztalon direkt ott hagyott tollal, gemkapoccsal, az bizony izgul, az önuralom nem a fő erőssége, míg a nyílt kéztartás, s a mérsékelt, de a beszédet jól követő és hangsúlyozó gesztikuláció, az asztalon tartott, s nem az asztal alatt rejtegetett kéz összerendezetté, hihetővé teszi a teljes képet a jelöltről. A szakmai életútban homályos foltokat, vagy elhallgatott tényeket firtató kérdések esetén a nyak vakargatása, az ingnyak húzogatása – „fojtogató helyzet” - ugyanolyan árulkodó lehet, mint az addig meggyőzően fenntartott szemkontaktus hirtelen megszakítása, vagy a válaszadáskor a kéz szájhoz emelése. Apropó, ugye éppen ezért senki nem vesz fel túl szűk nyakú inget, vagy esetleg allergiás reakciót, viszketést okozható, első alkalommal viselt nyakláncot, vagy nyakra kötött sálat a nagy napon?

A testbeszéd értékelése azonban sosem szabad, hogy önmagában, önállóan történjen meg: a jó szakember tudja, hogy az egyes jelek önmagukban nem mondanak semmit, hanem az összes körülmény, az összes jelet és az elmondottakat együtt figyelembe vételével szabad csak véleményt alkotni! Egyetlen, hibásan önmagában értékelt mimika, viselkedés vagy gesztus teljesen más színben tüntethet fel egy pályakezdő jelöltet, mint egy 15 éves tapasztalattal rendelkező profit, egy nőt vagy egy férfit, s a munkakör elvárásait is figyelembe kell vennünk.

A pályakezdők – interjúzási tapasztalat hiányában – sokkal többet izgulnak, elpirosodnak, zavarba jönnek, néha még az első válaszok is alig-alig csúsznak ki a szájukon, „gombóc van a torkában” – mondjuk ilyenkor rájuk. De ez nem azt jelenti, hogy egy pályakezdő munkakörben, ahol segítséggel, betanulással telnek az első hónapjai, ne végezhetné a munkáját tökéletesen – az interjún nyújtott izgulós szereplése ellenére. Míg ugyanezek a reakciók egy értékesítésért, vállalati prezentációk megtartásáért felelős szakértői pozícióban sajnos nem megengedhetőek. S igaz ez minden egyes jelre: a fülét piszkálgató jelöltről kiderülhet, hogy két hete volt egy nagyobb anyajegy műtéte a füle mögött, s bizony a seb még feszül és fáj, bármit is kérdezünk tőle. S valóban kell egy 50-es, női adminisztrátor munkatársnál a magabiztos kézfogás – hiszen a kézfogás ennek ebből a generációból származó nőknél bemutatkozáskor egyáltalán nem megszokott? Egy, a lábait lazán keresztező női jelölt nem biztos, hogy zárkózott, hiszen a női medencecsont a férfiúi medencétől jelentősen eltérő felépítése miatt a nőknek ez egy teljesen normális ülési mód, nem kényelmetlen, sőt, kifejezetten kényelmes, ráadásul ha alacsonyabb kanapén ül szoknyában, szinte ez az egyetlen lehetséges ülési mód, anélkül, hogy azon kéne aggódnia, többet láttat a combjaiból, mint amit szeretne.

A kiváló HR szakember tehát nem csak a testbeszéd alapján ítéli meg a jelölt alkalmasságát, ezt csupán egyetlen elemként tekinti a teljes kiválasztás alatt szerzett sok-sok benyomás, ismeret mellett, s mindezt úgy értékeli, hogy figyelembe veszi a pályázó jellemzőit – életkorát, tapasztalatát, a megpályázott munkakört, sőt, a pályázó nemét is!