Tabutémák a munkahelyen

Szerző: Repka Ágnes

HR szakértő, munkajogi szakokleveles tanácsadó

Korábban Magyarország piacvezető személyzeti szolgáltató cégének management tagjaként a munkaerő-közvetítés és fejvadászat országos fejlesztése, irányítása volt a feladata. Emellett tréneri és szakmai mentori tevékenységet végzett sok éven keresztül. Jelenleg szabadúszóként vállalatoknak, alapítványok részére végez HR és munkajogi tanácsadást, magánszemélyek részére pedig munkajogi és karrier-tanácsadást. Szabadidejében munkajogi és karrier-tanácsadó blogot vezet kismamáknak, édesanyáknak két könyve jelent meg a kismamákat, kisgyermekes édesanyákat a munkahelyen megillető jogokról, több fórumon publikál és ad elő rendszeresen.

Az életünk jelentős részét a munkahelyünkön töltjük, így teljesen természetes, hogy a mindennapi, munkához kapcsolódó beszélgetésen kívül egyéb információkat is megosztunk magunkról, mondjuk a teakonyhában vagy ebédszünetben. Sőt, kifejezetten kívánatos lépés manapság a kapcsolatépítés, az, hogy ne csak szigorúan véve kollégák legyünk, hanem néhány kisebb, ránk vonatkozó érdekes ténnyel, információval próbáljuk meg elnyerni a kollégáink jóindulatát, szimpátiáját.

De nem mindegy, hogy mit és kivel osztunk meg, a szépen ívelő karrierünket akár tönkre is tehetjük, ha nem tudunk a szánknak parancsolni! Nézzük, mik azok a témák, amiket kerüljünk el a munkahelyi beszélgetések során!

Biztosan megvan a véleményünk egy idő után a többi kollégáról, de ha valakiről úgy véljük, nem dolgozik túl szorgalmasan, vagy kifejezetten buta, tehetségtelen, ezt jobb, ha magunkban tartjuk. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne próbáljuk meg fejleszteni őt, vagy esetleg 1-2 tippet adni neki a jobb munkavégzéshez, de ha hosszú idő óta ott van, s a vezetőséget nem igazán zavarja a munkavégzése, akkor felesleges köszörüljük rajta folyamatosan a nyelvünket. Valószínűleg hamar el fog terjedni rólunk, hogy mit mondtunk a kollégáról, s vissza fog jutni az ő fülébe is.
Saját magunkról is oszthatunk meg magánéletet érintő információkat, de ezek mindig maradjanak azon a szinten, ami belefér a hivatalos munkahelyi élet kommunikációs témái közé. A sport, a hobbik, a hétvégi programok, a családunk mindaddig jó téma, míg ez nem lép át egy bizonyos határt. A magyarországi munkahelyek jó részén még mindig tabutéma például a dolgozók nemi orientációja, így ezt sem magunkról hirdetni, sem másokét kritizálni vagy kicsúfolni nem tanácsos!

Hasonlóképpen tartózkodjunk az olyan történetek elmesélésétől, amik nem vetnek túl jó fényt ránk: hétvégi lerészegedések, amikor azt sem tudjuk, hol ébredtünk hajnalban igencsak hiányos ruházatban, vagy olyan kockázatos, törvénysértő akciók, amik ugyan elsőre vagánynak tűnnek, de valójában nem a megbízhatóságunkról tanúskodnak, hanem a forrófejűségünkről, vagy túlzott kockázatvállalásunkról.

A piszkos anyagiak sem biztos, hogy megfelelő téma a kávészünet idejére. Sem az, hogy mi mennyit keresünk, sem az, hogy más mennyit keres, s hogy valójában megérdemli-e azt az összeget. Nem véletlen, hogy sok cég abszolút titokként kezeli a fizetéseket, s ezt szerződésben is rögzíteni a dolgozói számára. Egy felesleges bérfeszültséget minden HR-es és vezető szeretne elkerülni, így ne mi legyünk azok, akik kirobbantják a vitát az idei béremelések jogosságától.
Vallási és politikai meggyőződésüket se itt hirdessük ki a nagyvilág számára. Természetesen lehet része mindkettő az életünknek, s nem kell ezt titkolni sem, de a munkahelyünkre dolgozni járunk be, a feladatunk elvégzése céljából, s nem azért, hogy meggyőzzük a szomszéd irodában ülőket az általunk hitt vallás mindenhatóságáról, vagy azért, hogy a kollégákkal összevitatkozzunk olyan politikai vélemények miatt, amiben úgysem fogja egyikünk a másikat meggyőzni, csak felesleges konfliktust okoz, s a munkavégzés hatékonyságára hat ki negatívan. Ezt pedig előbb vagy utóbb a főnökünk is észre fogja venni, s nem fog örülni neki, abban biztosak lehetünk.
Mindenkinek van néha olyan időszaka, amikor éppen nem érzi túl jól magát az adott munkahelyen, éppen rossz passzban van. Ilyenkor vagy a főnökünkkel, vagy az éppen aktuális feladatainkkal vannak gondjaink, de az is lehet, hogy egyszerűen megért a helyzet a váltásra, csak még nem szántuk el magukat száz százalékosan. Ám ilyen helyzetben hangosan elégedetlenkedni, úton-útfélen azt terjeszteni, hogy mennyire rossz itt dolgozni, s mennyire elégedetlenek vagyunk, s bizony mi hamarosan felállunk innen, s egy sokkal jobb állásunk lesz…. nos, ez sem a legjobb stratégia. Ha nem vagyunk kibékülve valamivel, próbáljuk meg diszkréten megoldani a konfliktust, beszéljünk a főnökünkkel, az adott kollégával, vagy a HR-essel, de nincs annál kellemetlenebb szituáció, mikor az ilyen mondások a főnökünk fülébe jutnak, s ő kéri számon ezt rajtunk. Pont az ilyen kellemetlen hangulatot keltő, folyamatosan panaszkodó kollégákat szokták első körben eltávolítani, s lássuk be jogosan: csak rontják a hangulatot, és mások munkavégzését is negatívan befolyásolják.

Mindez akkor azt jelenti, hogy egyáltalán, soha semelyik kollégánkkal, ne beszéljünk soha semmi érdekesről? Nos, az emberi természet alapvetően szereti a pletykát, az érdekességet, s kutatások szerint van a munkahelyi pletykálkodásnak olyan előnye is, hogy a pletykát egymás közt megosztók jobban összetartanak, jobban együttműködnek egymással, mert az így megosztott közös nézetek jobban összekötik őket. Ám ha már a fenti témák közül mégis van olyan, amit megosztanánk valakivel, alaposan fontoljuk meg, hogy kiben bízhatunk, ki nem mondja tovább az átadott információt, s hogy ha mégsem marad titok, milyen következménye lehet a karrierünkre nézve.