Minden, amit a munkaidőről tudni kell

Szerző: Repka Ágnes

HR szakértő, munkajogi szakokleveles tanácsadó

Korábban Magyarország piacvezető személyzeti szolgáltató cégének management tagjaként a munkaerő-közvetítés és fejvadászat országos fejlesztése, irányítása volt a feladata. Emellett tréneri és szakmai mentori tevékenységet végzett sok éven keresztül. Jelenleg szabadúszóként vállalatoknak, alapítványok részére végez HR és munkajogi tanácsadást, magánszemélyek részére pedig munkajogi és karrier-tanácsadást. Szabadidejében munkajogi és karrier-tanácsadó blogot vezet kismamáknak, édesanyáknak két könyve jelent meg a kismamákat, kisgyermekes édesanyákat a munkahelyen megillető jogokról, több fórumon publikál és ad elő rendszeresen.

A munkaidővel és annak beosztásával kapcsolatos fejezet az egyik legkomplexebb rész a hatályos Munka törvénykönyvében, így valóban nagyon sok félreértés, hibás alkalmazás lehetséges a gyakorlatban. A mai és az ezt követő szakmai cikkben ezeket a tudnivalókat tekintjük át.

Tekintettel arra, hogy a munkavállaló egyik fő kötelezettsége a rendelkezésre állás és a munkavégzés munkaidőben, fontos tudni, hogy pontosan mi is minősül munkaidőnek a jog szerint. Mondhatnánk, hogy hát az az idő, amikor a dolgozónk munkát végez. A jogi definíció ennél egy kissé részletesebb. A munkaidő a munkavégzésre előírt idő kezdetétől annak befejezéséig tartó idő, valamint a munkavégzéshez kapcsolódó előkészítő és befejező tevékenység tartama.

Egy irodai dolgozó esetében egyértelmű, hogy megjelenik a munkahelyén, bekapcsolja a számítógépet, s leül dolgozni 1-2 percen belül. Ám vannak ettől jelentősen eltérő munkakörök is, ahol nem ilyen egyszerű és gyors a tényleges munka elkezdése, vagy befejezése. Ezért is fontos a fenti definícióban az a rész, ami a munka előkészítéséről és befejezéséről szól. Adott munkakörök esetén – gondoljunk csak egy szaloncukorgyárra, vagy egy speciális védőöltözetben végzendő veszélyes feladatra (amikor a védőöltözetet hosszabb idő alatt lehet csak felölteni) - vannak olyan előkészítő vagy befejező tevékenységek, amelyeket a munkavállaló munkaköréhez kapcsolódóan, szokás szerint és rendszeresen, külön utasítás nélkül köteles elvégezni. Természetesen a munkajog szerint az ezekre fordított idő is munkaidőnek minősül. Gondoljunk csak bele egy édesség gyár működésébe, ha ad adott műszak befejeztével a gyártószalag letakarítása mindennapi feladat, amit szokásosan, rendszeresen, munkakörükhöz kapcsolódóan elvégeznek a dolgozók, akkor ennek ideje nem eshet a 8 órás műszak befejezése utánra, hanem a munkaidőn belül kell megtörténnie. Munkáltatóként tehát úgy kell megszerveznünk a munkát, hogy a gyártószalag letakarítását be tudják fejezni a dolgozók a munkaidejük végéig, azaz ha ez mondjuk egy 20-25 perces folyamat, akkor ennyivel előbb kell a termelést leállítani.

Következő pontként nézzük meg azt, hogy mi nem minősül munkaidőnek. Nem munkaidő a törvény szerint a munkaközi szünet, továbbá az az idő, amit a munkavállaló lakó- vagy tartózkodási helyéről a tényleges munkavégzés helyére, valamint a munkavégzés helyéről a lakó- vagy tartózkodási helyére történő utazással tölt. Ha tehát az alkalmazottjaink számára – a törvény által is előírt – munkaköri szünetet biztosítjuk, értelemszerűen annyival tovább kell majd dolgozniuk, egy fél órás ebédszünet esetén például 8:00-tól 16:30-ig teljes munkaidős foglalkoztatást feltételezve.

Ám a helyzet az utazási idő tekintetében nem ilyen egyértelmű… képzeljünk csak el egy olyan munkakört, ahol nincs állandó vagy szokásos munkavégzési helye a munkavállalónak. Ilyen lehet például egy ügyfeleket látogató értékesítő vagy egy szerelő, aki folyamatosan utazik az egyes javítandó berendezések tulajdonosaihoz, s nem egy fix munkavégzési helyre járnak be minden nap. Vajon az ő esetükben a lakóhely és az első ügyfél közötti idő munkaidőnek számít? Erre a kivételre igaz az Európai Unió Bíróságának egyik eseti döntése (C-266/14.), melyet egy spanyol szakszervezet kezdeményezett 2015-ben. Az ügyben a bíróság a 2003/88/EK irányelvre hivatkozással kimondta, hogy abban az esetben, amikor a munkavállalók nem rendelkeznek állandó vagy szokásos munkavégzési hellyel, akkor munkaidőnek minősül az az utazási idő is, melyet lakóhelyük, valamint a munkáltatójuk által kijelölt első és utolsó ügyfél közötti utazással töltenek.

Fontos kivétel továbbá a mi számít munkaidőnek kérdésben, hogy a készenléti jellegű munkakört esetén munkaidőnek számít a munkaközi szünet, s természetesen munkabér jár erre az időre is.

De mennyi is a munkaidő? A teljes munkaidő mértéke a magyar munkajog szerint napi nyolc, heti negyven óra. Munkaviszonyra vonatkozó szabály vagy a felek megállapodása ennél rövidebb teljes munkaidőt is előírhat.

Persze sokkal jobban érdekli néhány munkáltatót az, hogy vajon a 8 óránál több munkaidőt is megfogalmazhat-e a munkaszerződésben? A teljes napi munkaidő - a felek megállapodása alapján – valóban emelhető, legfeljebb napi tizenkét órára, ám ennek adott feltételei vannak. Az egyik ilyen eset, amikor a munkavállaló készenléti jellegű munkakört lát el, vagy akkor is lehet maximum 12 órára emelni a napi munkaidőt, ha a munkavállaló a munkáltató vagy a tulajdonos hozzátartozója (hosszabb teljes napi munkaidő).