Állásajánlatok, amire inkább mondj nemet!

Szerző: Repka Ágnes

HR szakértő, munkajogi szakokleveles tanácsadó

Korábban Magyarország piacvezető személyzeti szolgáltató cégének management tagjaként a munkaerő-közvetítés és fejvadászat országos fejlesztése, irányítása volt a feladata. Emellett tréneri és szakmai mentori tevékenységet végzett sok éven keresztül. Jelenleg szabadúszóként vállalatoknak, alapítványok részére végez HR és munkajogi tanácsadást, magánszemélyek részére pedig munkajogi és karrier-tanácsadást. Szabadidejében munkajogi és karrier-tanácsadó blogot vezet kismamáknak, édesanyáknak két könyve jelent meg a kismamákat, kisgyermekes édesanyákat a munkahelyen megillető jogokról, több fórumon publikál és ad elő rendszeresen.

Azt hinnénk, hogy ha állást keresünk, s kapunk egy ajánlatot, akkor azt biztosan el fogjuk majd örömmel fogadni, mert hát ez volt a cél, nem? Pedig a dolog nem ilyen egyszerű… mint minden váltásnak, ennek is megvan a kockázata, lehet, hogy az újonnan felajánlott állás nem is olyan szép és jó, mint ahogyan azt az első pillanatban gondoltuk, vagy ahogyan a jövőbeli munkáltatónk bemutatta számunkra. Lehet, hogy csak hónapokkal később derül ki, hogy bizony melléfogtunk – s ezért ne is hibáztassa magát senki – de vannak olyan esetek, amikor már a legelején lehet tudni, hogy itt bizony nem stimmel valami.

Nézzük, mik azok a jelek, amikre érdemes odafigyelni, hogy a rossz választás kockázatát csökkentsük, s pláne ne hagyjunk ott egy jó állást egy rosszabbért!

Van egy olyan mondás a HR-esek között, hogy a cég miatt megyünk valahová dolgozni, de a főnök miatt jövünk el… azaz nem mindegy, hogy ki vezeti, ki irányítja, motiválja azt a csapatot, amiben majd mi is dolgozni fogunk. A jövőbeli főnököd személye gyakran nem kerül ki az első körben, hiszen a nagyobb cégeknél a kiválasztás első köreit a HR-es végzi, s a főnöknek csak az utolsó körben mutatják be a legjobb 3-4 jelöltet, de ennek ellenére lehet tájékozódni erről is. Ismerősök, barátok révén nagyon sok információt meg lehet tudni egy adott osztály vezetőjéről, ha csak megnézzük a Linkedin ismerőseinket, hogy ki hol dolgozott, vagy dolgozik, vagy kinek van ismerőse az adott cégnél, akkor nagy eséllyel lesz egy-két információforrás. Fórumokon, szakmai csoportokban szintén lehet informálódni, de minden esetben szem előtt kell azt tartani, hogy meglehet, elfogult véleménnyel találkoztunk – akár mindkét irányban is.

Emellett nyugodtan kérdezzünk rá a HR-essel folytatott interjún, hogy mit lehet tudni a leendő főnökünkről, mi fontos neki, mi a prioritás nála, milyen vezetési stílust képvisel. Ha a főnök „elviselése” ugyanolyan fontos része a munkakörnek, mint a többi elvárás, végzettség, gyakorlat, képesség, akkor az ügyes HR-es ezt virágnyelven, de tudtunkra fogja adni. Így átgondolhatjuk, hogy biztosan ezt szeretnénk-e?

Ha sikerül a főnökig eljutnunk, próbáljuk meg az interjú alapján megítélni, milyen ember, milyen a kommunikációs stílusa, s vajon hogyan viselnénk a mindennapokban ugyanezt. Ha havonta csak egyszer beszélünk majd vele, nem olyan vészes egy mogorvább, zárkózottabb, vagy a mi személyiségünktől távol álló főnök, de ha ezen kívül aggályaink vannak a tisztességével, alkalmazottak irányában tanúsított magatartásával kapcsolatban, akkor nyugodtan gondolkozzunk el az állás visszautasításán.

A másik fontos szempont a kollégák, hiszen velük fogjuk tölteni a jövőbeli éveink nagy részét. Sok helyen lehetőség van a kollégákkal is megismerkedni, de már az is elég, ha kérdezünk az állásinterjún a csapatról, hányan vannak, ki mit csinál, milyen végzettségűek, mióta vannak a cégnél. Ezeket a kérdéseket lehet okosan úgy burkolni, mintha a munkakörről és a csapatról érdeklődnénk, mintegy saját magunkat próbálva elhelyezni a képben. Ha olyan információkat hallunk, hogy összejárnak munkán kívül is, vélhetően egy összetartó, jó csapatról van szó, nem egy ellenségeskedő társaságról.

Ugyanígy érdemes figyelni a benyomásainkra az egész kiválasztás alatt: kellően udvariasan beszéltek-e velünk, figyeltek-e ránk, amennyire lehet, őszinték voltak-e velünk, jó érzésünk volt-e, vagy nem… Ha megfordultunk a cégnél kétszer-háromszor, lehetőségünk volt üldögélni a recepción, hallgatni, hogyan beszélnek egymással a kollégák, hogyan beszélnek az ügyfelekről, főnökökről, napi ügyekről, problémákról, nagyon hamar le tudjuk venni, hogy mi jellemzi a hangulatot. Később nekünk is minden nap ebben kell majd élnünk, dolgoznunk, teljesítenünk, figyeljünk arra, hogy kellemes érzésünk volt-e, vagy inkább visszás, taszító? Köszönnek egymásnak a folyosón? Tegeződnek, vagy magázódnak? Kripta csend van, vagy hangoskodás? Ezek mind-mind árulkodnak egy cégnél uralkodó vállalati hangulatról, kultúráról.

A munkakörnyezet szintén nem mindegy, biztosan nekünk is van egy elvárásunk azzal szemben, hogyan nézzen ki a jövőbeli álom munkahelyünk. Ha omladozó vakolat van kívül, koszos folyosók belül, az bizony nem túl jó jel – hacsak nem éppen most fognak elköltözni egy szép új helyre. Vannak, akik imádják az egyterű, nagy irodákat, szeretik a nyüzsgést, a kollégákkal való folyamatos egyeztetés lehetőségét, a csocsóasztalt a pihenőben, míg másokat ez zavar, s inkább a kisebb méretű vállalkozások hagyományos irodaelosztását és régimódi teakonyháját szeretik. Apróságok ezek, de napi szinten bizony nagy bosszúságokat, vagy örömöket tud okozni.
És akkor is gyanakodjunk, ha túl szép ígéreteket kapunk: az irreálisan magas fizetés, vagy a „próbaidő után mindent megemelünk majd” mondatok sajnos nem azt vetítik előre, hogy itt hosszú távú megbecsült dolgozók leszünk. Ha a juttatási csomag a piacon szokásosnak a kétszerese, ott bizony valami csapda van, amit most még nem látunk, de bele fogunk sétálni. Ugyanígy érdemes fenntartással kezelni az álláslehetőséget, ha az utolsó körben is tisztázatlan, hogy mit is fogunk csinálni, mi is lesz a feladatunk, mennyi is lesz a fizetés, és úgy általában minden olyan túl képlékeny. Itt valószínűleg nincs kiforrott koncepció arra, mi is a mi feladatunk, s csak csapódni fogunk ide-oda, míg meg nem unjuk, vagy próbaidő alatt el nem küldenek minket, kihasználva, hogy ekkor még nem kell megindokolni az elbocsátást