Túlórázás - kötelező, vagy visszautasíthatjuk?

A hivatalos munkaidő vége felé sok cégnél nem úgy tűnik, mintha a dolgozók készülnének haza menni. Ugyanúgy végzik a munkájukat, ülnek a laptop előtt, telefonálnak, sokszor 1-2 órával tovább is. Mi van eme jelenség mögött? S hogyan szabályozza ezt a munkajog? Nézzük meg a túlórát jogi szemmel és a mindennapok vállalati kultúrájában.

A magyar munkajogban a teljes munkaidő napi 8 óra, így a munkaidő-beosztástól eltérő, a munkaidőkereten felüli, az elszámolási időszak alkalmazása esetén az ennek alapjául szolgáló heti munkaidőt meghaladó munkaidő, továbbá az ügyelet is rendkívüli munkaidőnek, köznapi nevén túlórának minősül. A rendkívüli munkavégzés ugyanolyan munkáltatói utasítás, mint a rendes munkaidőben történő munkavégzésre való utasítás, ezért a munkavállaló kénytelen teljesíteni, hacsak nincsen egyéb olyan indok, ami mentesítené ez alól.

Visszautasítani azonban csak akkor lehet, ha a munkáltató túlórára vonatkozó utasítása miatt túllépné a napi, vagy heti munkaidő legmagasabb mértékére vonatkozó szabályozást, vagy az éves túlórára vonatkozó előírást, vagy ha így nem teljesülne a kötelező pihenő idő, azaz a két műszak közti 11 óra. Emellett vannak további korlátozások is, úgynevezett védett csoportok esetén. Ilyen például azon munkavállalók csoportja, akik várandósak, vagy háromévesnél fiatalabb gyermeket nevelnek, munkaviszonyra vonatkozó szabályban meghatározott egészségkárosító kockázat fennállásakor is tilos a túlóra elrendelése, és fiatal munkavállaló számára sem engedélyezett a törvény szerint. A gyermekét egyedül nevelő munkavállaló számára - gyermeke hároméves korától négyéves koráig - túlórázás csak hozzájárulásával rendelhető el.

Ezen egyértelmű szabályok mellett létezik még a méltányosság elve, amivel szintén érdemes megismerkedni. A méltányosság elve azt jelenti ebben az esetben, hogy a túlóra elrendelésre vonatkozó szabályok megtartása mellett is figyelembe kell vennie a munkáltatónak, hogy intézkedése a munkavállalónak aránytalan sérelmet nem okozhat. Nem méltányos például a háromgyermekes édesanyának a munkaidő vége előtt 1 órával túlórát elrendelni, mert nem tudja a gyermekei felügyeletét másra bízni, mint ahogy annak a munkavállalónak sem, aki egyetlen közeli hozzátartozóként beteg édesanyját viszi egy fontos, és előre megbeszélt orvosi vizsgálatra.
Jó tudni azt is, hogy a rendkívüli munkaidőt a munkavállaló kérése esetén írásban kell elrendelni, tehát ha attól tartunk, hogy a túlórát ugyan elrendelik szóban, de később sem anyagilag, sem plusz szabadidőben nem szeretné a munkáltató kompenzálni, kérjük írásban az elrendelését, hogy bizonyítékunk legyen róla.

Sokkal nehezebb kérdés, hogy hogyan is mondjunk nemet egy olyan viszonyban, ahol alapvetően ahhoz vagyunk szokva, hogy mindig igent mondunk. Akár egy új feladat, akár egy újabb utasítás, vagy egy kérés, ezek közül egyiket sem „szokás” visszautasítani, ha a főnökünktől jön. Hogyan kommunikáljunk tehát, ha túlórát várnak el tőlünk, de mi nem tudjuk teljesíteni?

Először érdemes átgondolni, hogy a munkajogi szempontból van-e olyan indok, amire hivatkozhatunk. Ha igen, akkor udvariasan, korrekten mondjuk el, hogy miért nem tudjuk vállalni. Sose hazudjunk, mert nagy eséllyel ki fog derülni, hogy nem mondtunk igazat – pláne, ha a kollégáknak másnap elújságoljuk, hogy hogy úsztuk meg a túlórázást, s mit is csináltunk helyette valójában. Ehelyett inkább igyekezzünk higgadtan és tárgyilagosan, objektív érvekkel elmagyarázni, hogy miért nem tudjuk most a kérést, vagy utasítást teljesíteni, s próbáljunk meg alternatív megoldást találni – például túlórázás egy másik napon, amikor tudunk tovább maradni.

Ha a túlórázásra vonatkozó igény folyamatosan jelen van a munkahelyi kultúrában, érdemes végiggondolni, hogy hosszú távon megéri-e itt maradni. Sok munkavállaló van olyan életszakaszban, amikor örül a túlórázásnak és az ezzel járó plusz pénznek, s nem okoz gondot számára a szabadidejéből erre áldozni. Mások számára ez kifejezetten teher lehet, így attól függően, hogy éppen milyen céljaink vannak, merjünk akár nyugodtan nemet mondani, akár munkahelyet váltani. Sajnos az elvárt, ingyen túlóra sok munkáltatónál „szokás”, s az is marad, míg a dolgozók nem fognak össze, s nem érik el, hogy vagy hatékonyabb legyen a létszámtervezés és ezzel a túlórák csökkenjenek, vagy ha már szükséges a túlórázás, ki is legyen törvény szerint fizetve, vagy megfelelően kompenzálva szabadidővel. Adott esetben természetesen elfogadható, ha többet vár el a munkáltató – hirtelen jött megrendelések, váratlan üzleti események előfordulhatnak – de a folyamatos, minden nap elvárt 1-2 óra pluszmunka hosszú távon fizikai és pszichikai kimerültséghez vezet, ami semelyik félnek nem jó. Egy kiégéshez közel álló, vagy depressziós, fáradt kolléga nem csak, hogy nem tudja a munkáját megfelelően ellátni, de bizonyos veszélyesebb munkakörök esetén a munkahelyi balesetek száma is nő a túlórák számának növelésével.