Szokatlan állásinterjúk - így oldd meg a nehéz helyzeteket!

Álláskeresőként eleve nehéz helyzetben vagyunk, ha abban a 30-45, de maximum 60 percben kell a legjobbat nyújtanunk, ami adatik nekünk az állásinterjú során. Ha csak a klasszikus állásinterjú kérdésekre készülünk fel igazán alaposan, az is több órát igényel, s akkor még nem számoltunk a lámpalázzal, az idegeskedéssel, azzal a tudattal, hogy egy rossz válasszal akár ki is üthetjük magunkat a nyeregből. És ez még nem minden: a klasszikus állásinterjú mellett bizony a HR-eseknek van még néhány kínzóeszköz a tarsolyában. Nézzük, mivel találkozhatunk, s hogyan szerepeljünk sikeresen a szokatlan állásinterjúkon!

Közös többszörös
Ha csak mi vagyunk az egyetlen pályázó, tudjuk, hogy az egész interjú rólunk fog szólni, azaz nagy valószínűséggel elegendő időnk lesz az alapos felkészülés után a legjobb oldalunkról bemutatkozni. Ám ha csoportos interjúra kapunk meghívást, akkor bizony más a helyzet. Itt – időhiány, nagyon magas jelentkezői létszám, vagy a pályázók közötti interakciók vizsgálata miatt - több pályázót hallgatnak meg egyszerre, ami azt jelenti, hogy nem folyamatosan mi vagyunk középpontban. Ennek persze lehet előnye is, mert van időnk például „szusszanni” egyet, amíg más válaszol a kérdésre, vagy kis gondolkodási időhöz jutva az ő válaszát kiegészíthetjük a mi mondanivalónkkal, ha egy képzeletbeli feladat megoldását kaptuk az interjúztatóktól. De kevesebb idő is jut ránk összességében, s több „versenyzővel” kell egyszerre bizonyítanunk.
A legjobb stratégia a csoportos interjúnál, ha igyekszünk elmondani azokat a kulcsfontosságú üzeneteket magunkról, amit mindenképpen át akarunk adni az interjúztatóknak, de nem nyomjuk el a többieket sem, hanem hagyjuk szóhoz jutni őket, sőt, okosan, akár a visszahúzódó jelölteket aktív hallgatással – bólogatással, odafigyeléssel – „motiváljuk”. A fellengős, okoskodó, kötözködő magatartás – még ha valaki rossz választ is ad, s mi tudjuk a helyeset – nem megengedett, hiszen igen hamar rossz vélemény alakulhat ki rólunk.

Amikor direkt idegesítenek
Ha gyanúsan kellemetlen stílusú az interjú, s egyre rosszabbul érezzük magunkat, akkor valószínűleg egy stresszinterjúba csöppentünk. Eme interjútípus során az interjúztató, a HR-es, vagy a vezető olyan helyzetet teremt, amiben azt szeretné lemérni, hogy a milyen mértékben tűrjük a stresszhelyzeteket, s hogyan reagálunk. Ezt vagy olyan szokatlan, meghökkentő, vagy némileg sértő kérdésekkel lehet elérni, ami kibillenti a gyakorlott álláskeresőt a komfortzónájából, vagy olyan helyzetekbe hozza az álláskeresőt, amire nem számított, ami a türelmét teszi próbára. Ilyen lehet például egy hosszabb várakoztatás a megbeszélt időponthoz képest, vagy, lekezelő, becsmérlő, oda nem illő viselkedés az interjú alatt.
Logikusan annál az álláskeresőnél alkalmazzák a stresszinterjú technikát, akinek a munkája során fontos a stressz tűrés, s ezt már a kiválasztás során is szeretné ellenőrizni a jövőbeli munkáltató. Ám ennek a kivitelezése nem ilyen egyszerű a gyakorlatban, mert a munka során érő stressz sokféleképpen jelentkezhet: annál a felsővezetői titkárnőnél, akit a gyakran ordítozó és lekezelően viselkedő igazgató mellé keresnek, más kérdések tesz fel a HR-es, mint annak az ügyfélszolgálatosnak, aki néha problémás ügyfelekkel kell, hogy foglalkozzon telefonon, vagy annak a munkatársnak, akinek a munkája sok várakozással, üresjárattal, majd utána hirtelen, azonnali reagálással jár. A stresszinterjú sosem öncélú eszköz, nem a HR-es szórakozása, csak akkor szabad alkalmazni, ha a HR-es ebben gyakorlott, s a betöltendő munkakör tényleg megkívánja ezt.
S hogy hogyan lehet ezt a legjobban kezelni? Nos, ha a stressz tűrést akarják tesztelni, mutassuk meg, hogy stressz tűrők vagyunk. A legtöbb kérdést korrekten, magabiztosan, határozottan, de udvariasan válaszoljuk meg. Ne vegyük át a hányaveti, sértegető stílust, hanem őrizzük meg a hidegvérünket. Ha olyan dolgot kérdeznek, ami már tényleg nem fér bele a jogszerűség keretei közé (magánélet, vallási vagy szexuális orientáció, vagy egyéb, méltóságot sértő téma), nyugodtan válaszoljuk azt, hogy erre a kérdésre nem szeretnénk válaszolni, mert nem gondoljuk, hogy ezen múlna a szakmai megítélésünk, az alkalmasságunk. Ha esetleg mégsem tudatosan alkalmazott stresszinterjún veszünk részt, hanem csak egy nagyon rossz modorú munkáltatót fogtunk ki, akkor vigasztalódjunk azzal a gondolattal, hogy úgysem lett volna jó itt dolgozni, ahol már a kiválasztás alatt ennyire kellemetlen a stílus.

Téves elképzelések
Van olyan helyzet is, amikor az állásinterjún ülve jövünk rá, hogy bizony nem ugyanarról beszélünk mi és a velünk szemben ülő interjúztató, s olyan állásról van szó, ami nem nekünk való. Főleg akkor fordulhat ez elő, ha az interjúztató fél nem ért a mi szakmánkhoz, s ebből adódóan egy nem megfelelő állás miatt hívott be minket, vagy ha ő sem kapott megfelelő információkat a főnökétől. A feleslegesen eltöltött egy óra beszélgetés helyett mentsük, ami menthető: udvariasan hallgassuk meg, mit mesél, mire gondolt, s utána fejtsük ki, hogy a mi tapasztalatunk miben más, s miért nem pontosan illik a felkínált munkakör hozzánk. Mondjuk el, hogy mi az, amire mi vágyunk, milyen feladatok, milyen hierarchiai szint, milyen terület, hátha most, vagy a közeljövőben lesz ilyen üres munkakör. Különösen nagyobb vállalatoknál, vagy fejvadász, munkaerő-közvetítő cégeknél van így esélyünk néhány hónapon belül egy újabb telefonhívásra, amikor már a nekünk tetsző lehetőséggel keresnek meg minket.
Összegezve: ne veszítsük el a fejünket semmilyen helyzetben, akár tudatosan tesztelnek minket, akár a HR-es követett el hibát. A nyugodt, átgondolt, udvarias magatartás minden helyzetben segítésünkre lesz kievickélni a kellemetlen szituációból, s az így tett jó benyomás a későbbiekben is előrelendítheti a karrierünket!