Mikor adható a munkáltatónak bértámogatás?

Dr. Radics Zsuzsanna

Szerző: Dr. Radics Zsuzsanna

A végzettségem közgazdasági szakokleveles jogász és egészségügyi menedzser. Dolgoztam mind magán-, mind közszférában. CO-NEXUS Gazdálkodási és Pénzügyi Tanácsadó Részvénytársaságnál kezdtem a munkámat, mint jogi előadó. Később a Pénzügyminisztériumban Nonprofit Osztály osztályvezetője voltam, majd a járulék szabályozás területén szakmai tanácsadóként dolgoztam. Rövid ideig voltam a PricewaterhouseCoopers Kft. munkatársa, majd az Országos Egészségbiztosítási Pénztár Jogi Főosztályát vezettem. 2011. óta megbízásokban, illetve vállalkozóként dolgozom. 2014. januárjától tanítok a Pallas-ban.

Elsőként tekintsük át, hogy kik azok a személyek, akiknek a foglalkoztatásakor a munkáltató támogatást igényelhet a munkabérhez és az ahhoz kapcsolódó szociális hozzájárulási adóhoz.

HÁTRÁNYOS HELYZETŰ SZEMÉLYEK

6/1996. (VII. 16.) MüM rendelet alapján két csoportba sorolhatók a hátrányos helyzetben lévő személyek. Az egyik csoportba azok tartoznak, akik álláskeresők és 

  • legfeljebb alapfokú iskolai végzettséggel rendelkeznek, vagy
  • az 55. életévüket betöltötték, vagy
  • 25. életévet még nem töltötték be, vagy
  • akiket a járási hivatal minimum 6 hónapja álláskeresőként tart nyilván, vagy
  • felnőttek, akik a saját háztartásukban egy vagy több eltartott személlyel élnek egyedül, vagy
  • 12 hónapon belül gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban, illetőleg terhességi-gyermekágyi segélyben, gyermekgondozási díjban vagy ápolási díjban részesültek, vagy
  • 12 hónapon belül előzetes letartóztatásban voltak, illetve szabadságvesztés, vagy elzárás büntetését töltötték;
  • nappali tagozatos tanulmányaikat legalább két éve befejezték, és még nem álltak rendszeres fizetett alkalmazásban (azaz a tanulmányok befejezését követő két év alatt nem álltak legalább 240 napig munkaviszonyban).

A hátrányos helyzetűek másik csoportjába olyan munkavállalók tartoznak, akiket munkahelyük elvesztése fenyeget, és az 55. életévét betöltötték, vagy - életkorra tekintet nélkül - legfeljebb alapfokú iskolai végzettséggel rendelkeznek. Ez esetben a munkavállaló továbbfoglalkoztatásához bértámogatás csak akkor állapítható meg, ha 

  • a munkaviszony – a munkáltató működési körébe tartozó okból – felmondással megszűnik és erről a munkavállalót írásban tájékoztatták, vagy 
  • határozott idejű munkaviszony esetén, a munkaviszony a támogatás iránti kérelem benyújtását követő 90 napon belül szűnik meg. 

További feltétel, hogy a munkáltató a továbbfoglalkoztatásra vonatkozó munkaszerződést a munkaviszony megszüntetését, illetőleg megszűnését megelőzően, vagy azt követő 60 napon belül megkösse a munkavállalóval.

 

SÚLYOSAN HÁTRÁNYOS HELYZETŰ SZEMÉLYEK

Másik csoport, akik foglalkoztatása kapcsán bértámogatás adható a súlyosan hátrányos helyzetű személyek. Ebbe a körbe azok a személyek tartoznak, akik legalább 24 hónapja álláskeresők, vagy olyan fentiekben ismertetett hátrányos helyzetű személyek, akik már legalább 12 hónapja álláskeresők.

 

MEGVÁLTOZOTT MUNKAKÉPESSÉGŰ SZEMÉLYEK

Bértámogatás kérhető továbbá megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatása esetén. Megváltozott munkaképességű személyek azok, akik testi vagy szellemi fogyatékosak, vagy akiknek az orvosi rehabilitációt követően munkavállalási és munkahely-megtartási esélyei testi vagy szellemi károsodásuk miatt csökkennek.

 

A BÉRTÁMOGATÁS MÉRTÉKE

Hátrányos helyzetű személy munkaviszonyban foglalkoztatásakor a bértámogatás a munkabérnek és a szociális hozzájárulási adónak legfeljebb 50%-ának megfelelő összeg lehet.

Megváltozott munkaképességű személy munkaviszonyban foglalkoztatásakor a munkabérnek és a szociális hozzáárulási adónak legfeljebb 60%-ának megfelelő összeg lehet a bértámogatás.

Meg kell jegyezni, hogy a fentiektől eltér a támogatás, ha a munkáltató szociális szövetkezet. Ez esetben a bértámogatás mértéke a munkabér és szociális hozzájárulási adó legfeljebb 70%-nak megfelelő összeg lehet.

A fenti bértámogatás iránti kérelmet a foglalkoztatás megkezdését megelőzően ahhoz a járási kormányhivatal kell benyújtani, ahol a leendő munkavállaló lakóhelye, tartózkodási helye van.

 

A TÁMOGATÁS FELTÉTELE

A bértámogatás feltétele, hogy a munkáltató vállalja a hátrányos (súlyosan hátrányos) helyzetű, illetve megváltozott munkaképességű személy foglalkoztatását minimum a bértámogatás folyósításának időtartama alatt. Továbbá feltétel, hogy a munkáltató a bértámogatás iránti kérelem benyújtását megelőző 12 hónapban és a támogatás folyósításának időtartama alatt a munkavállaló munkaviszonyát - működési körében felmerülő okból - felmondással nem szüntette, illetve nem szünteti meg. 

Szociális szövetkezetek esetében a munkáltató köteles a munkavállaló továbbfoglalkoztatását legalább a támogatás folyósítási időtartama felének megfelelő időtartamra vállalni.

 

A bértámogatás részletes szabályait az alábbi jogszabályok tartalmazzák:

  • a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény; 
  • a foglalkoztatást elősegítő támogatásokról, valamint

a Munkaerőpiaci Alapból foglalkoztatási válsághelyzetek kezelésére nyújtható támogatásról szóló 6/1996. (VII. 16.) MüM rendelet.