Mi az a Web3?

Alig néhány évtizeddel ezelőtt még senki nem gondolta volna, hogy az Internet ekkora hatással lesz a mindennapjainkra. Ma viszont elképzelhetetlennek tartjuk, hogy egyáltalán létezni tudjunk nélküle. Felhőalapú szolgáltatásokat használunk, napi rendszerességgel nézünk műsorokat a streaming szolgáltatókon keresztül, tartalmakat teszünk közzé a közösségi platformokon és kezeljük a pénzügyeinket. De mi lenne, ha mindezekhez többé nem lenne szükségünk olyan nagyvállalatok közreműködésére, mint a Google, az Apple, a Netflix, vagy Facebook? Ennek megválaszolásáról és gyakorlati kivitelezéséről szól a Web3.

Mi a Web1 és a Web2?

Ahhoz, hogy tisztán értsük a Web3 definícióját, előbb ismernünk kell a Web1 és a Web2 fogalmát is. Szerencsére ezek kevésbé bonyolultak és elméletiek, néhány egyszerű példán könnyen megérthetőek.

A Web1 a köztudatban lévő mai Internet első generációja. A 1990-es évek és a 2000-es évek elejének Internete, amely alapvetően az „olvasás” képességének korszaka. Leginkább statikus weboldalakra épül, amiket az egyszerű felhasználók böngészhettek és (lassan) letölthettek, de mást nem igen tehettek és nem is nagyon volt igényük másra. Ez az az időszak, amikor az Internet megpróbálta lemásolni a meglévő médiát és létrejöttek a magazinok, hírlevelek elektronikus változatai. Működését tekintve lényeges elem, hogy a protokollok, amelyeken keresztül ezek a website-ok, szoftverek futottak, nyílt forráskódúak voltak.

Majd 2004-ben (nagyjából a Facebook megjelenésével egyidőben) bekövetkezett egy fordulat és elindult a Web2 korszaka. A felhasználók számára már kevés volt az, hogy szimplán csak böngészhetnek az Interneten. Megjelent az igény a tartalommegosztásra is. Ez a korszak, ha úgy tetszik az „olvasás és írás” képességének korszaka, amikor a közösségi média a mindennapjaink részévé vált. Ezt bizonyítja, hogy ma már szinte lehetetlen olyan embert találni az ismerőseink körében, akiknek nincs Facebookja, Instája, saját Youtube csatornája vagy éppen Tik Tok-ja (utóbbi leginkább az Alfa-generációra jellemző).

A Web2 az Internetet alapvetően szubjektívvé tette, ahol már nem csak a tömegmédia reprodukált formája van jelen, hanem bárki létrehozhat személyes tartalmakat is, amelyeket a nagyközönség elé tárhat, ha akar. Ez az igény azonban utat engedett olyan „kiváltságos” platformok felemelkedésének, amelyek szép lassan egyre inkább uralni kezdték az Internetet. Ezen a ponton kezdtek kiütközni a digitális korszak legnagyobb és talán legijesztőbb problémái.

A Web2 alapvető problémái - a Web3 szorgalmazói szerint

Képzeld el, hogy egy reggel arra ébredsz, hogy az általad biztonságosnak tartott, tűzfallal körbevett, kétfaktoros hitelesítési módszerrel és a legalább 16 karakterből álló, generált jelszóval védett profilodat egyszercsak feltörik és minden személyes levelezésed napvilágra kerül. Mi lenne az első reakciód? A profil azonnali törlése, majd némi magyarázkodás után valószínűleg egyből panaszt tennél a Facebook ügyfélszolgálatánál ugye? De mit tennél, ha rájönnél, hogy a személyiségi jogok megsértését maga a Facebook követte el ellened? Kihez tudnál fordulni ezután? Ugyanez megtörténhet például a bankrendszerek világában is. Te azt állítod, hogy a számlaegyenlegeden plusz 1 millió forint van, a bankod ezzel szemben azt állítja, hogy tartozol nekik 1 millió forinttal. Majd, amikor meglobogtatod az utolsó számlakivonatod másolatát, a bankod közli, hogy az pusztán egy hamisítvány. Természetesen ezek szélsőséges példák és alapvetően az ilyen és ehhez hasonló helyzetek kezelésére találták ki a törvényeket, a jogrendszert és a manapság oly gyakran használt GDPR fogalmát. Azonban tökéletesen érzékeltetik, milyen veszélyekkel jár, ha olyan monopolhelyzetben lévő nagyvállalatok szolgáltatásait használja az ember, amelyeknek működési elve alapvetően nem ismert, nincs közvetlen, érdemi beleszólása.

Amikor egy applikációt letöltesz, nincs jogod megmondani (vagy legalábbis korlátozottan) hogyan működjön, milyen személyes adatokat adsz meg. Ebből következik az is, hogy a felhasználók nagytöbbsége már el sem olvassa a felhasználási feltételeket, hiszen úgysincs más választása, mint elfogadni azt, ha használni akarja a szolgáltatást. Sőt, általánosságban jellemző, hogy pozitív élményként éljük meg, ha nem kell értük fizetni. Pedig valójában fizetünk érte, mégpedig a személyes adatainkkal, amelyek értékét valószínűleg nem tudjuk reálisan felmérni.

Mi a Web3 és mi a működési elve?

Fontos az elején tisztázni: A Web3 egyelőre inkább csak elv, elképzelés. Akkor is csak elmélet, ha technikailag léteznek is olyam megoldások, amelyekre építve - elméletben - megvalósítható lenne a Web3 széles körben történő elterjedése.

Írásunknak nem célja sem a Web3 elv szorgalmazói mellé állni, sem pedig bírálni azt. Viszont rendkívül figyelemre méltó az elméletet övező intenzív érdeklődés és sokszor az ezzel járó viták is.

A nagyvállalatok felé történő kiszolgáltatottság elkerülésére megoldás lehet egy olyan decentralizált technológia alkalmazása, amely kiveszi a hatalmat és az irányítást a kezükből és a felhasználók kezébe adja az Internet birtoklását. Ezt az elvet nevezzük Web3-nak. Kezdete körülbelül a Bitcoin felemelkedésének idejére datálható, habár akkoriban még nem létezett a Web3, mint fogalom. A kifejezés az Ethereum fejlesztőjétől és társalapítójától, Gavin Wood-tól ered.

A Web3 elsősorban a kriptovalutát támogatók körében népszerű, akik szerint a blokklánc-technológia alkalmazása egy egalitárius, azaz egyenlőségen alapuló Internethez vezetne. A blokklánc-technológia lényege, amelyen a kriptovaluták alapulnak, hogy a tranzakciók egy digitális rekordokból álló listán keresztül történnek meg. Ennek a listának minden eleme hitelesítve van és ha egy rekord bekerül a láncba, azt többé már nem lehet sem kitörölni, sem módosítani.

Vegyünk egy példát

A hagyományos, nem blokkláncalapú online fizetéskor a felhasználó (fogyasztó) valójában nincs felhatalmazva arra, hogy magától fizessen. Egy pénzintézettel lép kapcsolatba, hogy megtegye a nevében és a pénzintézet ezt akár meg is tagadhatja. A blokkláncalapú technológiáknál ezzel szemben a fizetéshez egy virtuális tárcára (egy véletlenszerű számsorozatra) és egy privát kulcsra (egy másik számsorozatra) van szükség, amely tartalmazza a bemenetet (a küldő fél virtuális tárcájának címét), az összeget és a kimenetet (a fogadó fél címét). A feladást a küldő fél a teljes kriptohálózat felé továbbítja, ahol az hitelesítésre kerül.

A különbség a két módszer között, hogy amíg a hagyományos online fizetések esetében kizárólag a személyes bankod az, aki a tranzakciót hitelesíteni tudja, a kriptovaluták esetében a hitelesítés több, egymástól független IP címen történik meg. Így nem történhet meg az, hogy egy felhasználót ellehetetlenítenek, mert ahhoz, hogy ez megtörténhessen mindenkit meg kell győzni, hogy ne hitelesítsék a tranzakciót.

A Web3 alapelve egy olyan Internet létrehozása, amelyben nincsenek kiváltságos piaci szereplők és a platformok tulajdonjogát a felhasználók között osztják szét. A Facebook elméleti Web3-as verziója például nem menne át nyilvános tőzsdei bevezetésen, helyette kriptovaluta tokeneket hozna létre, amit például terjesztéssel, fejlesztéssel lehetne kiérdemelni. És mivel ezeknek a tokeneknek az értéke nagyban függne attól, hogy a site sikeres-e vagy nem, minden birtokost arra ösztönözne, hogy az „új Facebook” a lehető legjobban működjön.

Vannak hátrányai a Web3-nak?

A válasz erre a kérdésre attól függ, hogy kit kérdezel. Sokan azt mondják, hogy a Facebookhoz és a Twitterhez hasonló platformokon való részvétel „tokenizálása” káros ösztönzést teremt a mindenáron való elköteleződésre. Mások, mint Elon Musk, megkérdőjelezik, hogy a Web3 egyáltalán létezik-e. A Tesla és a SpaceX alapítója pedig inkább marketinges divatszónak, mint valóságnak nevezi.

A filozófiai nézeteltéréseken túl az is bizonytalan, hogy a valódi Web3 technikailag egyáltalán megvalósítható-e. A kritikusok azzal érvelnek, hogy a Web3-utópia valójában csak a blokklánc technológián alapuló cégek kísérlete a piac újrafelosztására és előbb-utóbb pontosan ugyanolyan centralizált Internethez vezetne, amely ellen tiltakoznak.

„A blokklánc megoldások fenntartása jóval drágább, mint a centralizált megoldásoké és a centralizáció mindig győz pusztán abból a képességéből fakadóan, hogy fizikailag hatékonyabban tudja szolgáltatni az adatokat egy hálózaton keresztül az ügyfelek számára” - érvelt néhány hónapja egy neves, szakmai körökben elismert programozó (Stephen Diehl).

„Ez végső soron egy központosított egység, csak más címkével” - tweetelte a Twitter társalapítója (Jack Dorsey).

A valódi Web3 egy szép vágyálom, ami jelenleg abban a fázisban van, hogy csak a problémákat tudta megfogalmazni, de a megoldásokat nem. Fennáll a veszélye, hogy előbb-utóbb az üzleti érdekek hálójában köt ki, ugyanakkor rengeteg szakmai lehetőséget kínál a közeli és távoli jövőben a programozók számára.

Ha érdekelnek az IT világához kapcsolódó témák, szemezgess korábbi cikkeink között, illetve vess egy pillantást informatikai képzéseinkre.

Webfejlesztő
Webszerkesztés alapjai
Junior frontend fejlesztő
Junior Java backend fejlesztő
Junior szoftvertesztelő
Junior rendszerüzemeltető