Szakképzéseink 2021-ben
Annak ellenére, hogy számos törvényi változás befolyásolta a múlt évben, az idei évre nézve a szakképesítési rendszert, az oktatás szükségessége, az online is végezhető tanfolyamokra való igény nem csökkent.
Most egy kis összefoglalóval jelentkezünk az idei évben várható képzésekről, a megmaradt, vagy az átalakított képzésekkel kapcsolatban. Minden esetben javasoljuk, hogy bizonytalanság esetén a félreértések elkerülése érdekében vedd fel velünk a kapcsolatot elérhetőségeink valamelyikén, hogy kérdéseidre, aggályaidra pontos választ adhassunk!
Mit tartogatnak a tantermi képzések?
Nem csak a képzési rendszer változott, hanem a Covid miatt a lehetőségek és az igények is. 2021 első felében csak azokat a képzéseket tartjuk tantermi keretek között, amelyek személyes jelenlétet igényelnek. Azokat is csak részben. Két ilyen képzést emelnénk ki az egyik a fotográfus, amely kicsit megváltozott tematikával, de továbbra is szükséges végzettséget ad, azoknak, akik munkájukként szeretnének tekinteni a fényképezésre és vállalkozni szeretnének. A Covid miatt a fotográfus képzés is vegyes képzés jelenleg, azaz az elméleti órákat online tartjuk, a gyakorlati órákat pedig műteremben , illetve külső helyszínen. A másik ilyen képzésünk a lakberendező képzés, amely jogszabályi rendelkezések miatt tantermi képzés. Ennél a képzésnél is igaz, hogy a járvány helyzet miatt online órákat tartunk és a vészhelyzet elmúltával állunk vissza tantermi oktatásra
Még fontosabbá válik a korai karriertervezés!
Az online képzések nem csak a Covid járvány miatt váltak fontossá, hanem azért is, mert így mindenkinek szinte bármelyik képzés elérhetővé vált.
Ajánljuk, hogy adott szakterületet is ismerd meg kicsit előre, kérdezz utána, kutakodj állásportálokon, karriertanácsadóknál, hogy a számodra leginkább megfelelő képzést tudd kiválasztani.
Online távoktatás és E-képzés
Az E-képzéseink kényelméről, hatékonyságáról és rugalmasságáról korábbi cikkeinkből sokrétűen és részletesen tájékozódhatsz. Ezek a képzések időben, helyszínben egyszerre rugalmasságot biztosítanak, ami a modern elvárásoknak talán jobban megfelel. Azoknak, akik család, gyerekek, főállás mellett szeretnék képezni, átképezni magukat ez remek lehetőség lehet praktikus, gyakorlatias tudás szerzésére, a főálláshoz kapcsolódó kiegészítő ismeretek megszerzésére, de akár kikapcsolódásra, vagy egy ígéretes induló vállalkozás megalapítására is.
A két kategória sok szempontból hasonló, egy ponton azonban lényegesen eltér egymástól. Az E-képzések a megvásárlást követően bárhol és bármikor elérhetők a tanulóink számára, emellett mentori tanácsadásra, kérdések feltevésére is nyílik lehetőség. Az otthonról is végezhető, online távoktatás esetében azonban szorosabb időbeosztásra, alkalmazkodásra is szükség van. Cserébe az órák interaktívak, valós időben zajlanak, ugyanakkor az utazás idejét, költségeit megspórolhatod.
Melyiket válasszam?
Erre a kérdésre, hogy pontosan melyiket érdemes választanod sajnos, vagy szerencsére nagyon nehéz választ adni. Az első és legfontosabb kérdés, hogy mit és mi célból szeretnél tanulni. Ha kikristályosodik, hogy melyik szakterület és milyen célból áll leginkább közel a karriertervedhez, munkalehetőségeidhez, és persze a személyiségedhez, akkor már nagyjából lehet látni, merrefelé érdemes indulnod. Sajnos nem minden képzési formában érhető el minden egyes szak, tehát egyes esetekben már ez is egy megoldásra szűkíti a kört.
Reméljük, hogy rengeteg hasznos tudást és sok örömet adhatunk a tudásszerzés kapcsán!