Váratlanul kirúgtak? Így kezeld a helyzetet!

Ha hónapok óta folyosói pletyka a várható csoportos létszámleépítés, vagy az eladási statisztikákon jól látszik, hogy a cég hónapok óta lejtmenetben van, logikus, hogy számítunk arra: mi is lapátra kerülhetünk.

Ebben az esetben van időnk felmérni, mit is tennénk, előzetesen utána tudunk nézni a jogainknak, kiszámolni, mi is jár nekünk, s ezzel a magabiztos tudással léphetünk be a főnök irodájába, ha egy nap behívnak minket. Ám mi van akkor, ha a felmondás teljesen váratlanul ér bennünket, ha nem számítottunk rá, hiszen semmi előjele nem volt?

A sokk valószínűleg még nagyobb, mint egy várható, tervezhető helyzetben. Sokan a munkájukkal azonosítják önmagukat, s ha állás nélkül maradnak, önmaguk egy részét veszítik el: nincs napi rutin, nincsenek kollégák mellettünk, elveszítjük a kapcsolataink jó részét, az anyagi bizonytalanságról és a szégyenérzetről nem is beszélve… Hogy kezeljünk egy ilyen nehéz helyzetet?

Abban a pillanatban, amikor közlik velünk az elküldés tényét, valószínűleg megszólalni is nehezünkre esik. Megőrizni a hidegvérünket, s azonnal felmérni a lehetséges következményeket, esetleg megpróbálni tárgyalni, egyeztetni, jobb feltételeket elérni bizonyára nem könnyű, de ez lenne az első fontos dolog. Amíg még ott vagyunk a főnök irodájában, s nem írtunk alá semmit, van lehetőségünk talán módosítani a feltételeken. Ha munkáltatói felmondást akarnak kézbesíteni, alaposan olvassuk el az indoklást, hogy valóban okszerű, és valós-e? Ha nem, akkor akár már ott is jelezhetjük, hogy ha ezt valóban így szeretnék véghezvinni, számítsanak arra, hogy munkajogi pert fogunk kezdeményezni a felmondás jogellenesség emiatt. Ez már nem egy esetben bírta jobb belátásra – és magasabb összeg kifizetésére – a munkáltatókat. Ha munkáltatói felmondás helyett közös megegyezés aláírására szeretnének rávenni mindet, gondoljuk át, hogy mi lehet a valós ok, s ha a közös megegyezésre azért törekszik a munkáltató, mert nincs valós, okszerű indok a tarsolyában, azaz felmondani nem tudna nekünk, rögtön jobbak a tárgyalási esélyeink. Fontos, hogy szem előtt tartsuk, a közös megegyezés egy ajánlat, nem kötelező aláírnunk, vagy a tartalmát változtatás nélkül elfogadnunk. Tehetünk ellenajánlatot is, hogy mi lenne az az anyagi juttatás, amiért nekünk is érdekünkben áll aláírni.

Tudom, hogy egy átlagos munkavállaló ilyen részletes jogi ismeretekkel nem rendelkezik, de mivel az életünk jelentős részét munkába töltjük, s várhatóan nem egy, vagy két munkahelyünk lesz, érdemes erre az időre alaposan felkészülni, s a szükséges jogi ismereteket megtanulni. Autóba sem ülünk jogosítvány és sok hónapnyi tanulás nélkül, márpedig egy munkaszerződés aláírása - az azzal vállalt kötelezettségekkel, s az azzal járó jogokkal együtt - legalább olyan felelősség, mint a közúti forgalomba kimenni. Szánjunk hát időt erre is!
Bárhogy is válunk el, nagy valószínűséggel ugyanúgy végig fogjuk élni azokat a fázisokat, ami az elbocsátásnál szinte mindenkire jellemző, ezekre tehát készüljünk fel. Az első a tiltakozás, ami már a főnök szobájában is „kitörhet rajtunk”: nem is igaz, ami le van írva, nem is úgy történt, nem is volt az a hiba olyan jelentős, ami miatt most megpróbálnak felmondani nekünk. Ezután jön a keserűség, a düh, a megsebzettség érzése: ez különösen akkor érinti nagyon hosszan és mélyen az embert, ha valóban váratlan esemény volt az elküldés, vagy ha a folyamat során nem volt korrekt a munkáltató. A düh érzése néhányaknál olyan komoly is lehet, hogy konkrét károkozásra is vetemednek, ettől azonban mindenkit óvnék, mert súlyos következményei lehetnek! A düh és a keserűség szakaszát a beletörődés, az apátia követi: ilyenkor már nem érdekel minket, mi lesz velünk, az egyetlen határidő érdekel minket, az a nap, amikor utoljára be kell jönni dolgozni. Nem véletlen, hogy sok vállalat a felmondási idő első felének letöltését sem kéri az elbocsátott dolgozóktól, hanem azonnal – a feladataik átadása után – mentesítik őket a munkavégzés alól. Ilyenkor a felmondás közlése után már a számítógépéhez sem ülhetünk vissza, azt már zárolták, maximum egy papírdobozt kapunk, amiben hazavihetjük a személyes dolgainkat. Nagyon fontos, hogy kérjünk és kapjunk segítséget a lelki folyamatok megélése közben, akár rokonoktól, kollégáktól, akár képzett szakembertől, mert hosszabb távon ez az önbecsülés megkérdőjelezéséhez, szorongáshoz, vagy akár fizikai tünetekhez is vezethet. Ha mindezen pedig túljutottunk, akkor az utolsó szakasz a történések elfogadása és teljes körű feldolgozása, az új lehetőségek felkutatásával együtt. Adjunk időt magunknak, hogy végigmenjünk a munkahelyünk meggyászolásának folyamatain, s lelkiekben megerősödve lépjünk újra a tettek mezejére.

Ha mindez már mögöttünk van, akkor kezdjünk el az álláskeresési feladatokra koncentrálni, interjúkra járni, s új terveket szövögetni, az erősségeinket összeszedni, s új lelkesedéssel belevágni az új karrierünkbe. Ennek részeként akár egy értékelő listát is írhatunk, hogy mi volt jó a korábbi munkahelyben, mit szerettünk, milyen feladatokat, tényezőket, körülményeket. Elkészülhet emellett azonban az „ellen-lista” is, amire a „nemszeretem” dolgok kerülnek fel: mi volt a rossz ebben a cégben, a főnök stílusa, a korai kelés, a sok túlóra? Nosza, gyűjtsük össze ezt is! Egy ilyen kis rögtönzött önvizsgálat – esetleg kiegészítve azzal, hogy mit lehet tanulni a történtekből, s mit érdemes a jövőben máshogy csinálni, talán belátva, beismerve, hogy mi is hibáztunk egy kicsit - jobb emberré, s jobb munkavállalóvá tehet minket.