Férfiak és nők a munkaerőpiacon

Ha megkérdezünk valakit, hogy szerinte mi kell ahhoz, hogy valaki sikeres karriert fusson be, és keresett munkaerőnek számítson manapság, különböző válaszokat kaphatunk. Van, aki az iskolai végzettségre esküszik, mások a szakmai gyakorlatot neveznék meg, s a szorgalom, tehetség sem árt. Megint mások azt válaszolnák, hogy szerencse (is) kell hozzá, a jó helyen kell lenni, jó időben. Mindezek mellett van azonban még egy dolog, ami elsőre nagyon keveseknek jut eszébe, s mégis, jelenleg nagyon sok esetben meghatározza, hogy mennyit is érhetünk el a munkaerőpiacon bérek és karrier terén. Ez pedig nem más, mint az a bizonyos Y kromoszóma, azazhogy a hozzá fűződő tényezők, nemi szerepek, a köré szerveződő társadalmi környezet, szabályok, elvárások, sztereotípiák.

Negyed évszázaddal ezelőtt még a férfiak vezettek iskolázottság terén, sokkal több férfinak volt felsőfokú végzettsége, mint nőnek. Most már sok éve a nők vezetnek a felsőfokú végzettség megszerzése terén, de ők állnak jobban a középfokú végzettségek tekintetében is. Mi is kellhet még a sikerhez? Szorgalom, tehetség, nyelvtudás… ezek terén sincsenek hátrányban a nők. Hogyan lehetséges az, hogy ilyen előnyös kiindulási feltételek után mégis ők maradnak le a munka világában, s a munkaerőpiacon kapott-szerzett hátrányukat gyakorlatilag nyugdíjig nem tudják behozni?

A kérdésre a válasz nem egyszerű, nagyon sok tényezőből fakad, s éppen ezért a helyzet megoldása is bonyolult. Az első pillanatban látszólag azonos esélyek már gyermekkorban különbözőek, ha a lányok és fiúk által elsajátítandó nemi szerepeket és személyiségjegyeket megvizsgáljuk. Számtalan kutatás bizonyította már be, hogy kisbaba kortól bizonyos tulajdonságokat tulajdonítunk a fiúknak, és másokat a lányoknak – függetlenül attól, hogy valójában ők milyen személyiségek. Milyen tulajdonságok is szükségesek a munka világában a sikeres karrierhez, ki lesz manapság sikeres? Legtöbbször előnyben van az erőteljes, versenyző szellemű, határozott és magabiztos személyiség, néha pedig akár kifejezetten agresszív is kell, hogy legyen az, aki a munkaerőpiacon a nagy versenyben ki akar tűnni. Ezek azok a tulajdonságok, amiket elsősorban a férfiaknak tulajdonítunk. És mit tanítunk a lányoknak – sokszor öntudatlanul? Mindennek az ellenkezőjét: legyenek kedvesek, alkalmazkodók, engedjenek másokat is szóhoz jutni, ne kockáztassanak túl sokat, ne tolakodjanak, s pláne ne legyenek erőszakosak.

És ezt az attitűdöt – szerénység, bizonytalanság, maximálisan megfelelni akarás - aztán viszik is tovább a lányok felnőtt korukra. Egy 2015-ben készített kutatásban a női jelöltek álláskeresési viselkedését hasonlították össze a férfiakéval, s nagyon érdekes eredményre jutottak. Míg a női álláskeresők csak akkor adták be a pályázatukat egy álláshirdetésre, ha 100%-osan megfelelnek a kritériumoknak, a férfiak már 60%-os egyezés esetén is megpályázták a pozíciót. Ezáltal persze a férfiak már rögtön az álláskeresés szakaszában több lehetőséghez jutnak a kockáztatási hajlandóságuk, s - néha talán túlzott - magabiztosságuk révén, s ez az egyenlőtlenség a későbbi években, a tényleges munkavégzés során sem változik nagyon.

A Magyarországon hagyományos családmodell sem segíti a nők egyenlő esélyeit a munkaerő-piacon: a kenyérkereső, családját eltartó férfi és az otthon rendjéért, békéjéért felelős nő ideálja még mindig mélyen él a köztudatban, így a karrierista nő inkább számít szitokszónak, mint semleges vagy pozitív jelzőnek, ellenben a szép karriert befutó férfit ünnepeljük, dicsérjük. Ha emellé még azt is figyelembe vesszük, hogy a házimunkából is jóval nagyobb részt vállal az amúgy fizetett munkát is végző szebbik nem idehaza - a KSH adatai szerint napi átlag 1,5 órával többet, mint egy férfi -, nem csoda, hogy a karrierjére nem marad elég ideje.

És el is érkeztünk az esélyegyenlőtlenséget tovább növelő, legparadoxabb szemponthoz: a gyermekvállaláshoz. Paradox, mert a gyermekvállalás – bár férfi és nő együtt vállalják azt a bizonyos gyereket – a nő karrierjére, munkaerő-piaci értékére hátrányos hatással van, míg a férfiéra előnyösen hat. A férfi innentől kezdve családfenntartó lesz, megbízható munkaerő, akit a munkáltatója még jobban értékel, hiszen nagy valószínűséggel jól fog dolgozni a család anyagi biztonsága érdekében, nem ugrál állásról állásra, nem kockázat. A nő ezzel szemben évekre kiesik a munkából, már a várandósság alatt sem bíznak rá komolyabb feladatokat, nem léptetik elő, sőt, néha fel sem veszik az adott munkakörre, mert „szülőkorban” van, s így kockázatot jelent a munkáltató számára. Az otthon töltött évek után sokszor alacsonyabb pozícióba veszik csak vissza, s gyakran az időközben másoknak adott béremelést sem kapja meg – bár ezt a törvény egyértelműen előírja. Mivel a gyermekkel kapcsolatos teendők jó része a nőkre hárul – s ez jellemzően így marad a 3. életév után is, amikor az anya visszatér a fizetés nélküli szabadságáról a munka világába – nem számít rá a munkáltatója teljes értékű dolgozóként, hiszen véleménye szerint sokat fog hiányozni, megbízhatatlanul teljesít majd.

Részben azért, mert a hagyományosan női szakmák alulfizetettek, részben pedig azért, mert a fenti tényezők miatt ugyanabban a munkakörben egy nő rendszerint kisebb fizetéssel számolhat, mint egy férfi, idehaza is kézzel fogható, jól számszerűsíthető a nemek közötti bérkülönbség. A női-férfi keresetek közötti rés 2018-ban 12,2 % volt átlagosan hazánkban (Eurostat statisztika – 2019), ezt úgy is felfoghatjuk, hogy a nők átlagosan közel 1,5 hónapot ingyen dolgoztak ebben az évben. A nemek közötti bérkülönbségek az alacsonyabb nyugdíjjárulék-fizetések miatt pedig később a nők esetében az alacsonyabb összegű nyugdíjhoz is hozzájárulnak.

Ahhoz, hogy mindezen változtathassunk, sok-sok területen kéne egyszerre beavatkoznia az államnak. Egyrészről mindenképpen változások szükségesek a jogszabályok, a családtámogatási rendszer, a gyermekellátási intézmények terén, ám ez még nem elég. Hatással kell lenni a társadalom és a munkáltatók véleményére, sztereotípiáira az egyenlőséget, nemi szerepeket, a gyermekgondozással kapcsolatos feladatokat illetően. Több nyugati országban van jó gyakorlat, ahol az állam felvilágosító, érzékenyítő kampányokat indított például az apák gyermeknevelésben való nagyobb szerepvállalásáért. Addig, míg egy GYED-en, GYES-en, gyermekápolási táppénzen lévő apuka furcsaságnak számít idehaza, vagy a szülés után munkába visszatérő anyuka „örüljön, hogy egyáltalán visszaveszik, nehogy már még béremelést is akarjon”, addig nem lesz egyenlőség a munkaerőpiacon sem. Harmadik tényezőként pedig maga az egyén változása is szükséges, ide tartozik többek között a nők önbizalmának növelése, a tradicionális nemi szerepek elengedése vagy megváltoztatása, de a jogtudatosság és a jogérvényesítő képesség fejlesztése is.