Vége a sorban állásnak a NAV ügyfélszolgálatain
2012.április 16-tól egyes adóügyeket, mint például az adókártya, adóigazolás igénylését, illetőségigazolás kérését illetve ügyfélkapunyitást előre egyeztetett időpontban, sorban állás nélkül lehet elintézni a NAV ügyfélszolgálatán.
Évente több millió adózó keresi fel személyesen a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ügyfélszolgálatait, akik mostantól egyes adóügyeiket előre egyeztetett időpontban, sorban állás nélkül intézhetik. A NAV tájékoztatása szerint 2012. április 16-tól új szolgáltatással jelentkezik az állami adóhatóság: ekkortól érhető el honlapján az internetes ügyfélszolgálati időpontfoglalást biztosító program.
Az ügyintézési időpontok lefoglalására a NAV 22 központi ügyfélszolgálatán, a NAV honlap „Ügyfélszolgálatok”, „Kapcsolatfelvétel” és „Szolgáltatások” menüpontjai alatt, a leggyakrabban intézett ügytípusok esetében van lehetőség, melyek: adókártya és adóigazolás igénylése, illetőségigazolás kérése illetve ügyfélkapunyitás.
Időpontot foglalni legfeljebb két hétre előre lehet, és legkorábban az időpont lefoglalását követő második napra lehetséges ügyintézési időpontot előjegyezni. Az ügyfélnek először ki kell választania, hogy mely ügyfélszolgálaton kíván ügyet intézni, majd meg kell adnia az intézendő ügy típusát, ezt követően választhatja ki a számára kedvező szabad ügyintézési időpontot.
A NAV kiemelte, hogy nemcsak saját ügyben van mód az előzetes időpontfoglalásra, a meghatalmazottként, képviselőként eljárók is élhetnek ezzel a lehetőséggel. Ha az időpontfoglalás során az ügyfél megadja e-mail címét, elektronikus visszaigazolást kaphat az időpontfoglalás részletes adatairól.
Legfrissebb
- 2024. december 15. Megússza az „új” adót, aki gyorsan intézkedik
- 2024. december 15. Lépett az Agárminisztérium
- 2024. december 04. Számvitel 2025 – önköltségszámítás
- 2024. december 03. Számvitel 2025 – a könyvvizsgálat és a beszámolók megemelt értékhatárai
- 2024. december 03. 2024. őszén kihirdetett társadalombiztosítási-, és munkajogi szabályok