Változások a SZÉP Kártya felhasználásánál
Július 1-től már nem csak szálláshely-szolgáltatásért, hanem gyógyfürdő- és strandbelépőért is lehet a SZÉP Kártya mindhárom „zsebéről” fizetni.
A változtatások eredményeképp a kártya szálláshelyi felhasználása is rugalmasabb lett, illetve új szolgáltatásként a szabadidős sportrendezvények nevezési díja is belekerült a SZÉP Kártyával fizethető körbe. A kártya kibocsátását és felhasználását szabályozó kormányrendelet módosításáról a Kormány május 29-i ülésén döntött.
A rendeletmódosítás értelmében július elsejétől bővül a SZÉP Kártya zsebei között az átjárhatóság: már nem csak szálláshely-szolgáltatásért, hanem gyógyfürdő- és strandbelépőért is lehet mindhárom zsebről fizetni.
A módosítást a Magyar Fürdőszövetség kezdeményezte a Nemzetgazdasági Minisztériumnál, mivel a tagjaik körében készített felmérés szerint a fürdőkben az új cafetéria rendszer bevezetése óta – 2010-ről 2012-re – 38 százalékkal csökkent az utalványforgalom. Az utóbbi években megvalósult fürdőfejlesztések fenntarthatósága érdekében, valamint népegészségügyi szempontból is fontos, hogy a SZÉP Kártyát minél többen használják fürdőlátogatásra.
Változik a szálláshely zseb felhasználása is a szálláshely szolgáltatók kérését figyelembe véve: ezentúl a szálláshelyen igénybe vehető összes szolgáltatást ki lehet fizetni a SZÉP Kártya első alszámlájáról, nem csak a szálláshely szolgáltatást. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a jövőben pl. egy félpanziós ellátást, vagy a szálláshelyen igénybe vett masszázst, kozmetikai kezelést is ki lehet fizetni a szálláshely zsebről.
Új szolgáltatásként a szabadidős sportrendezvények (pl. futóversenyek) nevezési díját is ki lehet egyenlíteni SZÉP Kártyával. A módosítás illeszkedik a kártya bevezetésének fő céljaihoz, hiszen ezek a sportrendezvények a belföldi turizmus élénkítéséhez is hozzájárulnak, egyben a szabadidő aktív, egészséges eltöltését is szolgálják.
A SZÉP Kártya felhasználását érintő változások 842 ezer kártyabirtokos és több száz turisztikai vállalkozás számára kedvezőek.
Legfrissebb
- 2025. július 19. A simlis és a szende – tanulságok „laza” ügyvezetőknek
- 2025. július 19. Kedvező változások a mérlegképes könyvelő képzésünkön!
- 2025. július 06. Július 1-től ötven százalékkal nőtt a családi adókedvezmény
- 2025. június 26. Júliustól változnak az egyszerűsített foglalkoztatás szabályai
- 2025. június 17. Megszavazták az adócsomagot – mutatjuk, mi változik