Nehezebb lett céget alapítani
Jelentősen csökkent a cégalapítási kedv az idén életbe lépett új jogszabályok miatt. Az adóhatóság adatai szerint az év első két hónapjában 6.840 cég alakult, míg 2011-ben ugyanebben az időszakban 8.164 új céget jelentettek be.
Mindez annak is köszönhető, hogy megszűnt a gyorsított eljárás a cégbíróságokon, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pedig szigorúbban ellenőrzi az adatokat az adószám kiadása előtt. Nehezíti az új vállalkozások alapítását a bejegyzési illetékek jelentős emelése is, hiszen az eddigi egységesen 15.000 forinttal szemben kft. esetében 50.000, kkt.-nál pedig 25.000 forint lett az illeték.
Az ügyvédek felelősségi szintje szintén magasabb lett, márciustól eléri a 900 ezer forintot, ráadásul a cégtörvény nem rendezi, mi történik, ha az ügyfél valótlan nyilatkozata miatt csatolnak hibás mellékleteket.
Dávid Ferenc, a Vállalkozók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára szerint a megelőző adóregisztrációs eljárás kettős hatású: segít a gazdaság tisztulásában, de nehezíti a cégbejegyzést.
Legfrissebb
- 2024. december 15. Megússza az „új” adót, aki gyorsan intézkedik
- 2024. december 15. Lépett az Agárminisztérium
- 2024. december 04. Számvitel 2025 – önköltségszámítás
- 2024. december 03. Számvitel 2025 – a könyvvizsgálat és a beszámolók megemelt értékhatárai
- 2024. december 03. 2024. őszén kihirdetett társadalombiztosítási-, és munkajogi szabályok