Megjelentek az Erzsébet-utalvány részletszabályai
A papír alapú és elektronikus Erzsébet-utalvány kibocsátási szabályait tartalmazza a 39/2011. (XII. 29.) közigazgatási és igazságügyi miniszteri rendelet, amely a 193/2011. számú Magyar Közlönyben jelent meg.
A január első napjától hatályos, módosított személyi jövedelemadó (szja) törvény vezette be az Erzsébet utalványt, amelyik fogyasztásra kész étel vásárlására jogosít, de jövő év végéig melegkonyhás vendéglátóhelyeken étkezési szolgáltatás vásárlásra is felhasználható.
Az utalvány kibocsátója a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány.
Egy utalványos - egy év alatt - több munkaadótól is kaphat utalványt, amelynek a felhasználási ideje a következő év utolsó napja. A papír alapú utalványra - egyebek mellett - rá kell nyomtatni a beváltási értéket, a felhasználhatóság körét, és a lejárat időpontját is.
Az elektronikus utalványt az elfogadóhely vagy terminálon, vagy a kibocsátó által kialakított központi internetes felületen keresztül váltja be. Az utalványos telefonon lekérdezheti aktuális egyenlegét.
Horváth Endre, az utalványt kibocsátó Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány elnöke elmondta, hogy januártól állami monopólium lett az étkezési jegy kibocsátása, amely Erzsébet-utalvány néven funkcionál. Ennek pénzügyi eredményéből indul a szociális- és gyermekétkezési program, Erzsébet program néven. A havi 5 ezer forintos Erzsébet-utalvány a munkaadónak több mint 30 százalékkal kedvezőbb annál, mintha munkabért adna az alkalmazottjának.
Legfrissebb
- 2024. december 15. Megússza az „új” adót, aki gyorsan intézkedik
- 2024. december 15. Lépett az Agárminisztérium
- 2024. december 04. Számvitel 2025 – önköltségszámítás
- 2024. december 03. Számvitel 2025 – a könyvvizsgálat és a beszámolók megemelt értékhatárai
- 2024. december 03. 2024. őszén kihirdetett társadalombiztosítási-, és munkajogi szabályok