Lassul a frissen igényelt családtámogatás ügyintézése
Akár több hónapos csúszásra is számítania kell annak, aki mostanában igényelt vagy igényel az államkincstártól családtámogatást. A kincstár elektronikus rendszerét március-áprilisban korszerűbbre cserélik, így lényegében leáll az ügyintézés - írja a Napi Gazdaság.
A már elbírált támogatások folyósítása nem szünetel, illetve azoknál nem lesz csúszás, de az új ügyek és a benyújtott módosítások bizonyosan csak április utolsó napjaiban kerülhetnek a rendszerbe. A beérkezett kérelmeket a régi rendszer nem látja − az új pedig még nem. Az ügyfélszolgálat tájékoztatása szerint a beküldött kérelmeket így csak az új program elindítását követően lehet feldolgozni.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a rendszercsere miatt a benyújtott kérelmek legrosszabb esetben alapból egy hónapot "ülnek" érdemi ügyintézés nélkül, ezt követően pedig érkezési sorrendben kezdik azokat feldolgozni.
Már a régi rendszer leállása előtt sem ment minden zökkenőmentesen. A Napi Gazdaság információja szerint van olyan ügy, amelyet február, de olyan is, amelyet január óta nem rendeztek.
A bennragadt kérelmeket várhatóan májusra bírálják el, a támogatást egy összegben utalja a kincstár visszamenőleg.
A problémás ügyek körébe tartozik jellemzően a családi pótlék és a gyes igénylése. A családi pótlék 11, a gyes nettó 25 ezer forint havonta.
Ennél is nagyobb összegről van szó abban az esetben, ha egy szülő le akarja mondani a gyest, mert újszülött gyerek után terhességi-gyermekágyi segélyt szeretne igényelni − ez adott esetben a gyes csaknem háromszorosát is elérheti.
Az egészségbiztosítási pénztár addig nem fogja azonban ezt folyósítani, amíg a kincstár nem jelzi: a szülők lemondtak a gyesről. Két támogatás ugyanis nem jár egyszerre, ilyenkor alapesetben a gyes jár, s azt külön le kell mondani.
Nem lehet pontosan megmondani, hány kérelmet nem bíráltak el időben. Gyest tavaly mintegy 170 ezer fő kapott, közülük a legtöbben nem érintettek a kérdésben. Arányaiban legfeljebb néhány tízezer kérelemről lehet szó.
Legfrissebb
- 2024. december 15. Megússza az „új” adót, aki gyorsan intézkedik
- 2024. december 15. Lépett az Agárminisztérium
- 2024. december 04. Számvitel 2025 – önköltségszámítás
- 2024. december 03. Számvitel 2025 – a könyvvizsgálat és a beszámolók megemelt értékhatárai
- 2024. december 03. 2024. őszén kihirdetett társadalombiztosítási-, és munkajogi szabályok