Kevesen kérik a lakhatási támogatást
Tavaly október óta több tízezer forintos lakbér-, illetve rezsitámogatást kérhetnek azok, akik az országon belül, de az otthonuktól legalább száz kilométerre találnak maguknak állást.
A támogatás nem túl népszerű: eddig csak négyszázan vették igénybe.
Másfél éven át több tízezer forintos lakbér-, illetve rezsitámogatást kérhetnek tavaly október óta azok, akik az országon belül, de az otthonuktól legalább száz kilométerre találnak állást.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) úgy tájékoztatta a Világgazdaság Online-t, hogy eddig csaknem 11 ezren érdeklődtek, de a kérelmet alig több mint hétszázan nyújtották be, a támogatást pedig mindössze 399-en vehették igénybe.
145 embert azért utasítottak el, mert nem volt jogosult a juttatásra, 48-an pedig még a döntés előtt visszavonták a kérelmet. 120 kérvény még az elbírálás fázisában van.
A legtöbben Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyét hagyták volna el budapesti, valamint Fejér és Győr-Moson-Sopron megyei munkahelyekért.
Kapcsolódó írásunk:Októbertől jár a lakhatási támogatás
Legfrissebb
- 2025. szeptember 01. 2025. nyarán hatályba lépett társadalombiztosítási jogszabálymódosítások
- 2025. szeptember 01. Mérlegképes könyvelő szeptemberi képzés indítások!
- 2025. augusztus 04. 300e Ft is lehet a büntetés, a rossz helyre utalt közteher miatt – figyelmeztet a NAV és a NÉBIH
- 2025. július 19. A simlis és a szende – tanulságok „laza” ügyvezetőknek
- 2025. július 06. Július 1-től ötven százalékkal nőtt a családi adókedvezmény