Jövőre összevonják az önkormányzati krízissegélyeket
Jövő év január 1-jétől összevonják az önkormányzatok által krízishelyzetben adható három támogatást. Az Országgyűlés erről 2013. május 27-én döntött.
A jogszabály szerint jövőre önkormányzati segély néven egységesül az átmeneti és a temetési segély, valamint a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás. A jogosultság jövedelemhatára a mindenkori nyugdíjminimum 130 százaléka, azaz jelenleg 37 ezer 50 forint lehet - azok kaphatnak tehát segélyt, akiknél az egy főre számított családi jövedelem nem éri ezt el.
A települési önkormányzatoknak legkésőbb az év végéig kell megalkotniuk az önkormányzati segély megállapításának, kifizetésének, folyósításának és a felhasználás ellenőrzésének szabályairól szóló rendeletet.
A jogszabály szerint önkormányzati segélyben elsősorban azokat részesíthetik, akik önmaguk, illetve családjuk létfenntartásáról más módon nem tudnak gondoskodni, vagy alkalmanként jelentkező nem várt többletkiadások - betegség, haláleset, elemi kár elhárítása, illetve gyermekneveléssel összefüggő kiadások - miatt segítségre szorulnak.
Az összevonást azzal indokolták, hogy áttekinthetővé válik a szabályozás, ugyanakkor csökkennek az adminisztrációs terhek, az állampolgároknak ugyanis csak egyszer kell benyújtaniuk kérelmüket. Hangsúlyozta azt is: nincs meghatározva a támogatás maximuma, így az egységesítés nem érinti hátrányosan a jogosultakat.
Legfrissebb
- 2024. december 15. Megússza az „új” adót, aki gyorsan intézkedik
- 2024. december 15. Lépett az Agárminisztérium
- 2024. december 04. Számvitel 2025 – önköltségszámítás
- 2024. december 03. Számvitel 2025 – a könyvvizsgálat és a beszámolók megemelt értékhatárai
- 2024. december 03. 2024. őszén kihirdetett társadalombiztosítási-, és munkajogi szabályok