Jövőre kutatói kedvezmény vehető igénybe
Jövő évtől adókedvezményt vehetnek igénybe a munkáltatók a vállalkozási kutatóhelyeken a minimum Ph.D. fokozattal rendelkező kutatók foglalkoztatása után, 500 ezer forintos munkabérig.
A kutatói járulékkedvezmény a most elfogadott adótörvények egyik új eleme. Az adókedvezmény mértéke a szociális hozzájárulási adó teljes összege, tehát a 27 százalékos kulcs helyett járulékmentességgel számolhatnak a vállalkozások, emellett az 1,5 százalékos szakképzési hozzájárulást sem kell megfizetni.
Az NGM példája szerint így egy bruttó 400 ezer forintot kereső kutatóorvos havi bérköltsége a munkáltató számára 2013-ban 400 ezer forint lesz, szemben az idei 514.000 forinttal, ami éves szinten 1 millió 368 ezer forint megtakarítást jelent a cégnek.
Elfogadtak egy másik kedvező módosítást is az adótörvényekben: január 1-től az a vállalkozás is igénybe veheti majd a maximum 50 millió forintos társasági adóalap-kedvezményt, amelyik központi költségvetési szervként működő kutatóintézettel, valamint közvetlenül vagy közvetve többségi állami tulajdonban lévő, gazdasági társaság formájában működő kutatóintézettel köt kutatás-fejlesztési együttműködési megállapodást.
Legfrissebb
- 2024. december 15. Megússza az „új” adót, aki gyorsan intézkedik
- 2024. december 15. Lépett az Agárminisztérium
- 2024. december 04. Számvitel 2025 – önköltségszámítás
- 2024. december 03. Számvitel 2025 – a könyvvizsgálat és a beszámolók megemelt értékhatárai
- 2024. december 03. 2024. őszén kihirdetett társadalombiztosítási-, és munkajogi szabályok