Ennyi az átlagkereset - friss adatok
Idén januárban a bruttó átlagkeresetek nemzetgazdasági szinten 2,5 százalékkal, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 3,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 223 822 forint volt januárban. A vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 230 743, míg a közszférában - a nem közfoglalkoztatás keretében - foglalkoztatottak 211 693 forintot kerestek. A közfoglalkoztatottak átlagkeresete 82 097 forint volt.
A nemzetgazdaságban a bruttó keresetek a közfoglalkoztatottak nélkül 2,8 százalékkal haladták meg a tavaly januárit. Az átlagkeresetek a versenyszférában 3,0 százalékkal nőttek, a költségvetés területén - a közfoglalkoztatás súlyváltozásának hatását kiszűrve - átlagosan 1,8 százalékos volt a bruttó keresetek emelkedése. A nonprofit szektorban alkalmazásban állók bruttó keresete nem változott, 196 300 forint maradt.
Nemzetgazdasági szinten az átlagos - családi kedvezmény nélkül számított - nettó kereset 146 603 forint volt januárban, a 3,7 százalékos infláció mértékét meghaladóan, 3,9 százalékkal nőtt. Ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 105 300 forint, a szellemi foglalkozásúaké 187 700 forint volt. A közfoglalkoztatás hatását kiszűrve a nettó keresetek átlaga 4,2 százalékkal emelkedett. A versenyszférában a nettó keresetek 4,6, a közfoglalkoztatottak nélküli közszférában 2,8, a nonprofit szervezeteknél 0,9 százalékkal nőttek 2012 azonos időszakához képest.
A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) kereset 2013. januárban átlagosan 3,0 százalékkal - ezen belül a versenyszférában dolgozóké 3,3 százalékkal - haladta meg az egy évvel ezelőttit. A költségvetési intézményeknél dolgozók - közfoglalkoztatottak nélkül számított - alapilletménye 3,0 százalékkal nőtt.
A bruttó átlagkereset a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban volt a legmagasabbak, ahol 458 300 forintot ért el, ezt az információ és kommunikáció követte 404 900 forintos, valamint az energiaipar 347 100 forintos bruttó átlagkeresettel. A legkevesebbet a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátásban dolgozók kerestek, átlagosan 146 000 forintot, de alacsony volt az átlagkereset az adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység területén, 162 500 forint, valamint a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat ágazatban 166 200 forint.
Januárban a költségvetési szférában dolgozók egy része átlagosan 10 000 forint - az adó- és járulékváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó - kompenzációban részesült, míg a nonprofit szervezeteknél erre jogosultak átlagosan 9700 forint juttatást kaptak ezen a címen.
A 234 200 forintos nemzetgazdasági szintű, átlagos havi munkajövedelem 3,1 százalékkal volt magasabb a 2012. januárinál. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 4,4 százalék volt.
Legfrissebb
- 2024. december 15. Megússza az „új” adót, aki gyorsan intézkedik
- 2024. december 15. Lépett az Agárminisztérium
- 2024. december 04. Számvitel 2025 – önköltségszámítás
- 2024. december 03. Számvitel 2025 – a könyvvizsgálat és a beszámolók megemelt értékhatárai
- 2024. december 03. 2024. őszén kihirdetett társadalombiztosítási-, és munkajogi szabályok