Decembertől fizetni kell azoknak a diákoknak, akik nem tanultak tovább és nem dolgoznak
December 16-ig kell bejelentkezniük az adóhatóságnál azoknak a diákoknak, akiknek megszűnt idén a hallgatói jogviszonyuk és munkát sem találtak.
Decembertől ugyanis ebben az esetben maguknak kell fizetni az egészségügyi járulékot.
A középiskola befejezése után annak, aki nem tanul tovább, vagy a felsőfokú tanulmányai befejeztével nem tud elhelyezkedni, fizetnie kell az egészségügyi szolgáltatási járulékot.
A szabályozás szerint ugyanis a társadalombiztosítás rendszerében való részvétel kötelező, és ezért egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetni. Ennek összege havonta 6390 forint, vagyis napi 213 forint. A járulékot akkor is kell fizetni, ha orvosi ellátást nem vesz igénybe az érintett.
A diákoknak hivatalosan október 31-el szűnik meg a tanulói jogviszonyuk, és eddig érvényes a diákigazolványuk is. Ezt követően 45 napig még passzív jogon jár az egészségügyi ellátás számukra, ami december 15-ig érvényes.
A bejelentkezést az adóhatóság ügyfélszolgálatán a 12T1011 számú adatlap kitöltésével lehet megtenni, és ezt követően a csekkeken minden hónap 12-ig be kell fizetni az összeget.
Az első befizetést január 12-ig kell megtenni, melynek összege 16x213 forint, (3408 forint) mivel decemberben csak félhavi a járulékalap.
Legfrissebb
- 2025. szeptember 01. 2025. nyarán hatályba lépett társadalombiztosítási jogszabálymódosítások
- 2025. szeptember 01. Mérlegképes könyvelő szeptemberi képzés indítások!
- 2025. augusztus 04. 300e Ft is lehet a büntetés, a rossz helyre utalt közteher miatt – figyelmeztet a NAV és a NÉBIH
- 2025. július 19. A simlis és a szende – tanulságok „laza” ügyvezetőknek
- 2025. július 06. Július 1-től ötven százalékkal nőtt a családi adókedvezmény