Budapesten egységesítik az idegenforgalmi adó kivetését
A budapesti kerületek egységes idegenforgalmi adó kivetéséről állapodtak meg.
Ennek értelmében a kerületenként jelenleg még eltérő mértékű idegenforgalmi adó jövőre minden budapesti szállodában 4 százalék lesz.
A hír bejelentője, Rogán Antal (Belváros polgármestere) elmondta: a tervek szerint a befolyó pénz 1 százalékából közös alapot hoznak létre, és ebből finanszírozzák majd a fővárost népszerűsítő kiadványokat, online reklámokat. Szerinte ilyen nagyságrendű forrás még nem volt a fővárosi marketing területén. Ezt igazolhatja az előzetes számítás, melyek szerint az egy százalék kb. 700 millió forintot tesz ki. Ezt a Magyar Turizmus Zrt., illetve az állam kiegészítené egy ugyanekkora összeggel, vagyis egy 1,4 milliárd forintos alap jöhet létre.
Ebből a pénzből nagy hangsúlyt szeretnének fektetni az online kommunikációra is, segítve az ide érkezők eligazodását, programokban való tájékozódását, hogy Budapest "otthonos, vendégbarát város képét sugározza". Egységes alapra helyeznék a kerületi marketingeszközöket is, vagyis az online felületeket és más kiadványokat.
Rogán kifejtette azt is, hogy az egységesítés a jelenlegi törvényi keretek között rendezhető, módosításra nincs szükség emiatt.
Legfrissebb
- 2024. október 01. Csőd: igen/nem – miről fecseg a mérleg? (1.)
- 2024. szeptember 12. Az adóellenőrzéseknek ősszel is „szezonja” van
- 2024. szeptember 10. Forint helyett euró és fordítva?
- 2024. szeptember 07. Külföldi áfa visszaigénylése – hamarosan lejár a határidő
- 2024. augusztus 08. 2024. nyarán hatályba lépett társadalombiztosítás szabályok