A kötelező tőkeemelésről
A március 15-én hatályba lépő új Polgári törvénykönyv egyik nagyon fontos változása, hogy az eddigi 500 ezer forint helyett 3 millió forint törzstőkével kell rendelkezniük azoknak, akik korlátolt felelősségű társaságot (kft.) szeretnének alapítani.
Türelmi idő - korlátozással
A már működő társaságoknak azonban két éves türelmi időt biztosítanak, azaz legkésőbb 2016. március 15-ig kötelesek megemelni a törzstőkéjüket hárommillió forintra. A tőkeemelés azonban 2014. március 15. után rögtön esedékessé válik, ha valaki társasági okiratot módosít és nyújt be a Cégbíróságra.
Hogyan lehet végrehajtani a tőkeemelést?
A törzstőke emelése történhet a tagok pénzbeli hozzájárulásán kívül korábban eredménytartalékba helyezett eredmény terhére is, tehát a kft. saját nyereségéből is tőkét emelhet, illetve lehetőség van a tagok részéről nem pénzbeli, apporttal történő törzstőke-emelésre is.
Azok a cégek, amelyek nem hajtják végre a kötelező törzstőke-emelést, vagy nem alakulnak át bt.-vé, kkt.-vé, törvényességi felügyeleti eljárásra, bírságra, akár végleges törlésre számíthatnak.
Legfrissebb
- 2025. november 28. Alanyiadómentesség 2026-ban.
- 2025. november 28. Számviteli politika: kötelező és a vezetőség döntése szerinti módosítások
- 2025. november 18. Szja, Tao, KATA, KIVA – 2026-ban is számolnunk kell a törvényváltozásokkal
- 2025. november 18. A könyvelőknek is fel kell készülniük az új évre – a számviteli törvény várható változásai
- 2025. november 18. Újabb adócsomag a parlament előtt